Nem bírt férfi válogatottunk a remekül célzó csehekkel
18
Aug
2019
Nem bírt férfi válogatottunk a remekül célzó csehekkel
2019. augusztus 18.  |  19:10

Harmadik, egyben utolsó játéknapjához érkezett a hamburgi VTG Supercup elnevezésű félkészülési torna, ahol két 1-1-es mérleggel álló csapat, Magyarország és Csehország mérte össze erejét – a felek a 2017-es Európa-bajnokságon is találkoztak, ott 85-73-as magyar siker született. Mindkét együttes legyőzte Lengyelországot, valamint kikapott a házigazda németektől, a torna második helye volt tehát a mérkőzés tétje.

Juhos ziccerével indult a derbi, a következő percek azonban a Falco új szerzeményéről, Filipovity Márkóról szóltak – a fiatal játékos szerezte válogatottunk következő 14 pontját, valóságos villámrajtot vett az Alba Fehérvárból Szombathelyre igazolt bedobó (9-16). A szolnokiaknak régről ismerős Blake Schilb triplájával zárkóztak a csehek, de a mieink honosítottja, Darrin Govens is betalált kintről (13-21). A Washington Wizardstól a Chicago Bullsba szerződő Tomas Satoransky vette hátára övéit, egy 8-0-s futással egyenlítettek is a csehek – a negyed végéig maradt is az egál (25-25).

A folytatásban inkább ellenfelünk akarata érvényesült, Peterka trojkájával 37-30-ra léptek meg, sőt Sirina is beszórt egy kintit, amivel máris tízzel tartottak előrébb Schilbék. Érkezett azonban Filipovity újabb öt ponttal, majd Govens is villant egy dupla – tripla kombóval, és máris 45-40-et mutatott az eredményjelző - Keller és Perl is eredményes volt, végül 47-46-os cseh vezetéssel zárult az izgalmas félidő.


 

Ferencz hárompontosával indult a harmadik negyed, ám Hruban pontjaival fordított Csehország (53-51). Egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, de a Hruban – Peterka duó pontos kinti dobásaival ismét lélegzetvételnyi előnyhöz jutott ellenfelünk (62-54). Pongó hármasa nagyon kellett, hogy lőtávolon belül maradjunk, de a Schilb – Satoransky páros gyors öt pontjával tovább távolodtak a csehek – a játékrész végén 75-63-at mutatott az eredményjelző.

Kintről remek napot fogtak ki a kék-fehérek, Bohacik is beköszönt távolról, 13/22-re módosítva a cseh triplamutatót. Nem hagytuk annyiban, Ferencz és Váradi kosaraival visszajöttünk tíz pontra, nem volt még veszve semmi (78-68). Folytatódott azonban a tűzijáték, ezúttal Krejci volt az elkövető – az utolsó hat percnek 88-74-es állással vágtunk neki. Támadásban nagyon megálltunk, Bohacik újabb trojkájával a húszat közelítette a differencia, Kriz hármasával pedig el is érte azt – nem sikerült a végjáték, alig három perc volt már csak hátra (96-76). Govens két hárompontossal igyekezett faragni a hátrányon, de már túl késő volt az érdemi zárkózáshoz – a remekül dobó, végül 17/28-cal triplázó cseh válogatott legyőzte a magyar csapatot, így a VTG szuperkupa harmadik helyén végzett Sztojan Ivkovics együttese.


 

Csehország – Magyarország 103-83 (25-25, 22-21, 28-17, 28-20)

 

Magyarország: Govens 18/12, Váradi 4, Filipovity 19/15, Juhos 2, Keller 5.
Csere: Ferencz 11/9, Pongó 15/9, Horti -, Perl 6, Karahodzic 3.

 

Csehország legjobb dobói: Satoransky 17/9, Bohacik 14/9, Kriz 14/6.

 

Vármegyei szövetségek