Portugálián át vezet az út a legjobb nyolc közé
06
Aug
2019
Portugálián át vezet az út a legjobb nyolc közé
2019. augusztus 6.  |  09:28

Második lett csoportjában az U20-as női Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Gáspár Dávid tanítványai szoros meccsen kikaptak a torna egyik nagy favoritjától, Belgiumtól, s legyőzték a litvánokat, illetve a fehéroroszokat. A második hely a csoportban azért is tűnik remeknek, mert a válogatott kezdőötöséből gyakorlatilag négy játékos nincs itt a tornán sérülés és egyéb problémák miatt.

Gáspár Dávid vezetőedző szerint emiatt is fontos, hogy jól működjön a csapat védekezése.

- Nekem alapelvem, hogy a védekezés az a játékelem, amire, ha azt magas szinten műveli a csapat, akkor nyugodtan lehet alapozni. Ezúttal a hiányzóink miatt a támadópotenciálunk nem olyan erős, hogy mindig sok pont legyen bennünk. Így aztán igyekszünk kevés ponton tartani az ellenfelet, ez tulajdonképpen még a vesztes meccsünkön, a belgák ellen is sikerült.

- A belgáknak ezt a korosztályát nagyon erősnek mondják a szakemberek. Ennek ellenére mi lényegében ki-ki meccset játszottunk velük.

- Valóban nagyon erősek, ezt tapasztalhattuk mi is. Különösen centerposzton kiemelkedőek, az egész mezőny egyik legjobb játékosa, Massey védése komoly energiáinkat emésztette fel. Pontosan ezért is nagyon fontos, hogy szoros mérkőzést játszottunk, s egy kis szerencsével akár nyerhettünk is volna.

- Akkor a második helyünk a csoportban realitás?

- Titkon bíztunk benne, hogy összejöhet. Egyáltalán nem volt könnyű csoportunk, láthattuk például a hétfői litvánok elleni mérkőzésen, hogy a sikerünk ellenére egy kemény csapatot győztünk le.

- Így szerdán a másik ágról a csoportharmadik portugálokkal játszunk a nyolc közé jutásért. Milyen ellenfél vár ránk?

- A részletes elemzés még előttünk áll, de azt már látjuk, hogy hasonlóan agresszíven kosaraznak, mint a litvánok. Náluk atletikusabbak, mozgékony, energikus kosárlabdát játszanak. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, kiélezett, harcos meccsre számítok. Nincs köztünk és a portugálok között markáns különbség most játékerőben, minden megteszünk azért, hogy ami van, azt értvényesítsük, s bejussunk a legjobb nyolc csapat közé.

- Milyen állapotban van a csapat, van-e sérült?

- Kisebb-nagyobb bajok persze akadnak, de nincs olyan, ami gátolná a csapatot. Dúl Panka könyöksérülése okoz némi fejfájást, még az utolsó edzőmeccsünkön esett rá. De ő is vállalta eddig a játékot, úgyhogy teljes kerettel készülünk a fontos mérkőzésre.

Vármegyei szövetségek