Megvan a második győzelem is az U20-as fiúknak
14
Jul
2019
Megvan a második győzelem is az U20-as fiúknak
2019. július 14.  |  23:15
U20-as fiú válogatottunk ma este lejátszotta második mérkőzését is a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon. A mieink ellenfele az az Írország volt, amely az első két napon két vereséget gyűjtött be, míg a mieink egy tegnapi, Fehéroroszország elleni 12 pontos sikerrel nyitották a kontinenstornát.
 
Nem kezdtük jól a mérkőzést, Meleg Gergő a harmadik percben szerezte első pontjainkat egy büntető és egy tripla formájában (6-4). Nem szakadtunk le, de nem igazán pörögtünk fel a meccsre, alig-alig hullott be triplánk - a másodikkal, és jó ideig az utolsóval Takács Milán egyenlített ki a hatodik percben testvére, Martin passzából (12-12). Fej-fej mellett haladt a két gárda, hol mi vezettünk egy ponttal, hol az írek. Néhány büntetőnek köszönhetően 3 ponttal vezettünk 10 perc játék után (16-19).
 
A második felvonás sem sikerült jobban, mint az első, miután a negyed első hat és fél percében összesen egyetlen kosarat szereztünk, Katona Bence révén. Szerencsére az íreknek sem jött azért össze minden, de a 17. percben már ellenfelünk vezetett 5 ponttal (26-21). Takács Milán törte meg a rossz sorozatot, de a félidő utolsó két percére 6 pontos ír előnnyel fordultak a csapatok (30-24). Kucsera Dániel ziccere után Oroszi Bence szórt a sarokból triplát, majd ugyancsak ő fejezett be egy gyorsindításos akciót, így visszavettük a vezetést. Az első 20 perc utolsó szava azonban az íreké volt, akik Liston duplája után egyetlen ponttal vezettek a nagyszünetben (32-31).
 
A fordulás után az első kosarat még Írország szerezte, ám ezt követően beindultak a mieink, hátul pedig jól zártunk (és az írek kihagytak egy sima zsákolást is például), így fordítani tudtunk (34-37). Hiába kértek időt az írek, két triplát is beszórtunk, Kelenföldi Domonkos büntetőjével pedig megvolt a közte 10 a 28. percben (34-44). Eoin-Nelson próbálta meg hátára venni a fehérben játszó Írországot, és egy triplával fel is jött ellenfelünk 5 pontra, de ebben a szakaszban átvettük a mérkőzés irányítását, 5 pontos előnnyel vághattunk neki az utolsó 10 percnek (41-46).
 
Egy hatalmas Kelenföldi blokkal, Meleg hármasával és Takács Milán büntetőivel kezdődött a negyedik negyed, megint 10 pontosra hízott előnyünk (41-51). Kelenföldi újabb óriási blokkja után Dancsecs dobott hármast, bő 6 perccel a vége előtt kialakult az eddigi legnagyobb, 13 pontos távolság (43-56). Az írek két gyors duplával jelezték az újabb játékmegszakítást követően, hogy nem tekintik lefutottnak az összecsapást, de igazi átütőerő már nem volt a szigetországiakban. Ha nem is könnyen, de megszereztük második győzelmünket is az írek 62-49-es legyőzésével.
 
 
U20-as B divíziós Európa-bajnokság, Portugália, Matosinhos
Írország - Magyarország 49-62 (16-19, 16-12, 9-15, 8-16)
 
Írország legjobb dobói: Eoin-Nelson 17, O'Sullivan 12/3, Liston 8.
 
Magyarország: Takács Mi. 10/6, Katona 4, Oroszi 9/3, Rátvay -, Meleg 17/9. Csere: Sitku -, Dancsecs 13/6, Frank -, Kucsera 2, Takács Ma. 2, Plézer 2, Kelenföldi 3.
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek