Női 3x3-as válogatott: Két győzelem Jekatyerinburgban
09
Jul
2019
Női 3x3-as válogatott: Két győzelem Jekatyerinburgban
2019. július 9.  |  12:30

Először lépett pályára az amszterdami világbajnokság óta a magyar női 3x3-a válogatott – mint ismert, Hollandiából egy emlékezetes ezüstéremmel térhettek haza Papp Klaudiáék.

Ezúttal az idén indult „női World Tour,”, vagyis a 3x3 Women’s Series sorozat következett Károlyi Andrea együttesének, és nem is okozott csalódást a világ jelenlegi második legjobb csapata első ilyen jellegű megmérettetésén. Bár a spanyolok elleni vb-negyeddöntőben meccsnyerő duplát értékesítő Medgyessy Dóra helyett ezúttal az eddig főként az U23-as csapatban pallérozódó Böröndy Vivien kapott helyet a keretben, magabiztosan nyerte mindkét mai mérkőzését a magyar csapat – előbb Csehországot verték 21-13-ra Cyesha Goree-ék, majd Mongóliát még nagyobb különbséggel, 21-6 arányban sikerült felülmúlniuk.

A B csoport küzdelmei holnap folytatódnak, magyar idő szerint délben csapnak össze a lányok a szintén 2-0-s mérleggel álló Fehéroroszország legjobbjaival.

Vármegyei szövetségek