2018/2019 - Bajai NKK – Széchenyi KA 78-69
12
May
2019
2018/2019 - Bajai NKK – Széchenyi KA 78-69
2019. május 12.  |  12:00

A vasárnapi játéknap nyitómeccsén a Széchenyi KA és a Bajai NKK csapott össze a 7. helyért. Csoportjukban egyszer már megküzdöttek egymással a felek, akkor a győriek hagyhatták el győztesen a parkettet. A bajaiak a „visszavágót” nagy elánnal kezdték, és két percen belül nyolcat rámoltak be ellenfelüknek (8-2). Csányi Tamás együttese nagyszerűen játszott és Tamás Gréta vezérletével 27-11-re megnyerte az első negyedet.

A második játékrészre jóval harcosabban futottak ki a Széchenyi KA játékosai, s ennek köszönhetően a 14. percben ismét 10 alatt volt a különbség (29-20). A bajai tréner ekkor időt kért, hogy minél gyorsabban megállítsa ezt a folyamatot, de az edzői tanácsok után is a Győrnek ment jobban, olyannyira, hogy 1 pontra olvasztotta hátrányát. Fordítani viszont nem sikerült, a nagyszünetben 37-34-et mutatott az eredményjelző.

A harmadik etap kiegyenlített játékot hozott, a Baja próbálta őrizni szerény előnyét, de Bogdán Réka büntetőjével a 27. percben egyenlítettek a győriek, majd szintén büntetővel a vezetést is átvették (49-50). De ettől nem tört meg a Baja, amely összekapta magát, és újra meglépett ellenfelétől a negyed végére (62-54).

Az utolsó 10 perc győri kosárral indult, de a parádésan játszó Tamás Grétát nem tudták megállítani Tullner Krisztián játékosai, így 4 perccel a vége előtt 11 pontra duzzadt a differencia (71-60). A mérkőzés hajrájában hiába próbáltak meg mindent Ferencziék, a Baja már nem engedte ki kezéből a gyeplőt, s végül 78-69-re győzött, amivel az országos döntő 7. helyét is megkaparintotta. 

Csányi Tamás: Ahogy közeledtünk a torna vége felé, úgy javult a teljesítményünk is. Ennél egy kicsit több volt bennünk. Örülök, hogy a döntő részesei lehettünk. Gratulálok a lányoknak a 7. helyezéshez!

Tullner Krisztián: Sajnos nem sikerült győznünk, emiatt kicsit csalódott vagyok. Gratulálok a Bajának! Csapatomra viszont mérhetetlenül büszke vagyok, mert egy páratlan diadalt arattak önmagunk felett. Nagyszerű szezont játszottunk. Köszönjük a Rátgéber Akadémiának a szervezést! Hajrá Győr! Hajrá magyar kosárlabda!

Vármegyei szövetségek