Változó légiósszabály, egy magyar a pályán
15
May
2019
Változó légiósszabály, egy magyar a pályán
2019. május 15.  |  07:58
A következő szezon versenykiírásaival kezdte négyéves munkáját a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének egy hete megválasztott elnöksége.

Az ősszel induló A-csoportos férfi bajnokságban az elnökség módosítja a légiósok szerepeltetését. Az elfogadott kétéves szabályzat szerint a jegyzőkönyvben szerepelhet továbbra is öt nem hazai nevelésű játékos, de egyszerre a pályán csak négy lehet közülük, vagyis az egyik játékosnak mindenképpen hazai nevelésű sportolónak kell lennie.

A 2020/2021-es szezontól újabb lépcsőfok következik a hazai nevelésű sportolók védelme érdekében azzal, hogy az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak a pályán kell lennie a mérkőzéseken.

Szigorított az elnökség az amatőr szerződéseket illetően is. Eszerint a legfelsőbb bajnoki osztályban szereplő sportolókkal csak hivatásos szerződést köthetnek a klubok, kivéve a 23 év alatti, tanulói jogviszonnyal rendelkező játékosokat.

Ugyancsak kötelezővé teszi az elnökség a mérkőzések utáni sajtótájékoztatón való részvételt a vezetőedzőknek, s egyben azt is előírták, hogy a szakmai vezető mellett vagy a csapatkapitányt, vagy a három legjobb VAL-értékkel rendelkező játékos valamelyikét kell delegálniuk a kluboknak.

Megyei szövetségek