Pénteken kezdődik a fiú U20-as B-divíziós Európa-bajnokság
10
Jul
2018
Pénteken kezdődik a fiú U20-as B-divíziós Európa-bajnokság
2018. július 10.  |  21:44
Szerdán utazik Szófiába a magyar U20-as fiú válogatott, ahol a B-divíziós Európa-bajnokságon szerepel. Pór Péter csapata a pénteken kezdődő kontinenstornán igen nehéz csoportba került, Oroszország, Csehország, Luxemburg, Hollandia, Örményország lesznek az ellenfelei a kieséses szakasz előtt.

Elég eseménydúsra sikeredett a felkészülés, s ebben sajnos a sérülések is szerepet játszottak. Chester Lewis, a korosztály meghatározó játékosa amerikai egyetemi tanulmányaira készül, nem vállalta a válogatottságot, s hiányzott végig az idényben remek formába lendülő, de a szezon végére megsérülő Rudner Gábor is. A külső sor két minőségi játékosa mellett Durázi Krisztoferre (szintén az aktív rotáció tagja lenne alaphelyzetben) sem számíthatott végül Pór Péter, a klubszezonból hozott hátsérülése nem javult, így ő sem utazik Szófiába.

- Valóban nem éppen szerencsés helyzet, hogy többen nem lehetnek velünk, de a szakmai stábnak most azok alkotják a válogatottat, akik itt vannak. Nekünk ők a legjobb játékosok – mondta Pór Péter. – Jobb is, hogy már mögöttünk van ez a pár hét, mert peches helyzetekből volt éppen elég. Bordács Soma például a térdét ütötte össze egy másik játékoséval, s ő jött ki belőle rosszul, merthogy nem tud azóta sem játszani, nem is utazhat velünk. Majdnem így jártunk Filipovic Stefánnal is, ő is sok edzést kihagyott csípősérülése miatt, végül vele kockáztatnunk kell, s bár nincs száz százalékos állapotban, de már gyógyulófélben lévő problémájával együtt is elvisszük, szükségünk van a palánk alatt használható emberekre. Egyébként Stefánhoz hasonlóan Völgyi Marcell is kisebb sérüléssel jön velünk, vállalta ő is a játékot, ez is mutatja, hogy elszántak a srácok.

A sok sérülés Pór Péter szerint nem is amiatt fontos, mert nem a legerősebb keret készülhetett, hanem azért, mert menet közben is hátráltatta a munkát.

- Nem a legszerencsésebb, ha nem a saját posztjukon kell embereknek szerepelniük kényszerből, így nehéz összecsiszolni a játékot, de olyan remek munkamorállal találkoztam a keretnél, ami úgy gondolom, átsegített bennünket a nehezebb időszakokon. Valóban nem lehet panaszom a srácokra, a munka és a csapat volt az első a felkészülés során. Egyébként szó sincs kifogáskeresésről, hiszen ez most a legerősebb magyar válogatott. Valamennyi edzésen és mérkőzésen bebizonyították a fiúk, hogy nem érdemtelenül kaptak meghívót. Minden játékos kőkeményen megküzdött azért, hogy az utazó keretben legyen.

A magyarok a papíron egyik legnehezebb ellenféllel, Csehországgal kezdenek pénteken, majd sorrendben az oroszokkal és a hollandokkal vívnak minden bizonnyal nehéz csatát.

- Mivel papíron ez a három csapat a legerősebb ellenfelünk, várhatóan ellenük el is dől, ki játszhat a feljutásért, s ki az alsóházi helyekért. Csoportunkban úgy tűnik, Luxemburg és Örményország lesznek azok a válogatottak, akik ellen nyernie kell a komolyabb célokat dédelgetőknek. Hibázásra sok lehetőség nincs, mivel a csoport első két helyezettje jut csak a legjobb nyolcba, s harcolhat tovább a feljutásért.

Nagy kérdés, hogy milyen is lesz ez a magyar csapat? Pór Péter szerint kőkemény ellenfelei leszünk mindenkinek.

- Ez a csapat elsősorban a jó védekezésére alapoz, a játékosok nagyon sokat dolgoznak a meccseken, nem ismernek elveszett labdát, harcolnak egészen a lefújás pillanatáig. Nekünk ez lehet a legfőbb fegyverünk. Játszottunk erős csapatokkal, hozzánk hasonló képességűekkel is, s senki nem tudott rajtunk átszaladni, kevés pontot kaptunk még komoly támadópotenciállal rendelkező gárdáktól is. Ebben bízunk, erre alapozunk ezen a tornán. Egy biztos, a csapat, s természetesen a szakmai stáb is mindent megtesz majd azért, hogy emlékezetes Európa-bajnokságunk legyen Bulgáriában.

A magyar U20-as válogatott Eb-kerete:

Irányítók: Kerpel-Fronius Gáspár (Szeged), Boris Krnjajski (PVSK)

Hátvédek: Kozma Gergő (Falco), Fazekas Csaba (Nyíregyháza), Kucsora Csaba (Falco)

Bedobók: Kovács Gábor (DEAC), Németh Ákos (Körmend)

Erőcsatárok: Bonifert Bendegúz (Szeged), Völgyi Marcell (Vasas)

Centerek: Pápai Máté (Miami University), Filipovic Stefán (TF), Anda Dávid (Szolnok)

Vezetőedző: Pór Péter

Edzők: Honti Viktor, Juhász Olivér

Csapatvezető: Teszler Sándor

Csapatmenedzser: Plézer Gábor

Gyúró: Hermann János

 

Fotó: fiba.basketball

Vármegyei szövetségek