Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. január 28. | 18:00
18. forduló
Ludovika Aréna
85 -72
(19-20, 30-14, 20-21, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Makrai Márton, JAKAB László Imre (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Gratulálok a Szegednek, mert jó meccset játszottunk, ők is végig harcoltak, így a végjátékban tudták is csökkenteni a különbséget. Az első számú gratulációm viszont a csapaté, nagyon szépen megvalósították azt, amit kértem tőlük, amire készültünk. Crawley személyében új játékos is volt a csapatban, de ettől függetlenül nem változtattunk a játékunkon, és így sikerült őt beépíteni, ráadásul a pontok és a lepattanók is jöttek tőle. Sok pont jött a padról, és azok a kiemelt játékosok is jól szerepeltek, akiknek húzniuk kell a csapatot. Le a kalappal mindenki előtt, nem akarok külön senkit sem kiemelni! Tudtuk, hogy ez egy fontos mérkőzés lesz, és így, hogy a különbség nagyobb, mint amikor ősszel kikaptunk, duplán számít a győzelem. De messze még a vége! Még egyszer köszönjük a Szegednek a játékot, és gratulálok a csapatomnak! A szurkolóknak pedig ezúttal is nagyon hálásak vagyunk a kiváló hangulatért!

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Gratulálok a Honvédnak, abszolút megérdemelték a győzelmet! Mi nagyon rosszul játszottunk, semmit nem sikerült megvalósítani abból, amit elterveztünk. Még egyszer gratulálok a Honvédnak, ez abszolút az ő napjuk volt.

Hazai játékos nyilatkozata
Isaiah Crawley : Nagyon felkészültek voltunk, és végig igazi csapatként játszottunk, egy pillanatra sem adtuk fel, egyetlen lehetőséget sem engedtünk el. Ennek köszönhetően kontrolláltuk a meccset, szinte végig vezettünk, így sikerült nyernünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Wesley Person : Egy nagy győzelem után érkeztünk, de így is nehéz mérkőzésre számítottunk. A támadásunk és a védekezésünk sem állt össze, talán ez volt az eddigi legrosszabb meccsünk a szezonban. El kell ismerni, hogy a hazaiak jól és felkészülten játszottak, Crawleyval és Shermannel kiegészülve igazi csapatot alkottak, így megnyerték a mérkőzést.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 23 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 30:53 07:47
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
74%
45%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
0%
14%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
36%
37%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
57%
94%
Budapesti Honvéd SE Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 16 16
Lepattanó 34 26
Gólpassz 21 14
Fault 22 18
VAL 122 84
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Simon

Kristóf Gábor
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 1 0 5 0 5 2 4 2 4 7 1 0 13 31 0

Sherman

Tajzmel Lavar
X 19 8 13 62 0 1 0 1 5 20 9 19 47 0 0 0 0 2 2 3 3 1 0 7 0 0 18 31 -3

Peringer

Balázs
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 0 2 0 7 21 -13

Dr. Demeter

Attila
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 2 0 3 0 3 1 2 3 1 2 1 0 10 20 17

Tanoh Dez

András
X 6 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 3 2 5 1 5 5 0 0 0 0 3 19 4

Mijovic

Stefan
25 3 3 100 0 0 0 5 9 56 8 12 67 4 6 67 4 1 5 0 1 1 3 2 0 0 28 26 19

Crawley

Isaiah Deion
20 4 6 67 0 1 0 3 5 60 7 12 58 3 4 75 7 1 8 0 1 4 4 1 0 1 26 23 6

Völgyi

Marcell Zoltán
5 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 3 1 4 0 0 3 5 1 2 0 16 19 26

Kopácsi

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 6 8

Hajdu

Péter Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 4 1

Takács

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Reizinger

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 25 34 74 0 3 0 9 25 36 34 62 55 8 14 57 26 8 34 8 16 22 18 21 6 1 122 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 28 6 10 60 1 1 100 4 7 57 11 18 61 2 2 100 2 6 8 1 0 1 2 1 0 0 33 40 -13

Bognár

Kristóf
X 6 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 6 6 100 3 1 4 0 2 1 6 2 1 1 13 30 6

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 10 3 5 60 1 4 25 0 3 0 4 12 33 2 2 100 2 1 3 3 7 2 4 6 0 1 11 28 -7

Roberson

Tyler Evan Evan
X 4 2 7 29 0 5 0 0 0 0 2 12 17 0 0 0 4 3 7 1 4 3 2 2 0 2 2 27 -16

Polányi

Kristóf Áron
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 -1 17 3

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
17 1 4 25 0 3 0 3 5 60 4 12 33 6 6 100 0 0 0 2 1 1 4 2 0 2 16 26 -11

Kerpel-Fronius

Balázs
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 0 1 1 0 2 3 0 0 0 7 15 -23

Filipovic

Stefan
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 5 0 0 0 0 3 10 4

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 7 -8

Kovács

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 15 33 45 2 14 14 7 19 37 24 66 36 17 18 94 15 11 26 8 16 18 22 14 1 6 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek