Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2021/2022
2022. március 26. | 18:30
2. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
64 -65
(17-24, 12-10, 25-13, 10-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród János, Sörlei Attila, Földesi Ádám (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Gratulálok a BEAC csapatának. Nagyon szégyellem magam, ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk akár nagyobb különbséggel is. Nem tudom mi történt. A mérkőzést szinte sikerült eldöntenünk, de az utolsó egy percben nem tudtunk fókuszálni. És hogy a BEAC ezeket az extra triplákat bedobta, ez az ő érdemük.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Bianka : Minél nehezebb helyzetben vagyunk, annál jobban összetartunk. Pont azt mondtam a lányoknak az öltözőben ,hogy félelmetes ez a hit, amit hisznek egymásban és a csapatban. Nagyon sok hullámvölgyben voltunk, inkább lent voltunk, mint fönt. Az, hogy a végén a Julcsi elmerte vállalni, hogy előtte nem sokat dobott be, ráadásul a csapattársak is biztatták erre az félelmetes. Ebben rejlik az erőnk. Szeptemberben is amit mondtunk, hogy a csapategység, ami folyamatosan visz minket tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Vanessza : Nagyon nagy esélyünk volt ma, hisz három kulcsjátékos nélkül állt ki a BEAC. Küzdöttünk, de valahogy még mindig nem állt össze. Kielemezzük, nem tudok okosat mondani. De azt gondolom, hogy amit most érzünk abból erőt kell merítsünk a hátralevő mérkőzésekre és előre csapatként előre menjünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Juhász Angéla : A legfontosabb dolog ezen a meccsen az volt, hogy összetartottunk és nem hagytuk el egymást. Amikor éppen valakinek kevésbé ment, akkor más tudta húzni a csapatot. Hihetetlen volt az az eufória, amit a végén is összehoztunk és nem veszett el a hitünk. Szerintem ebben rejlett ez a győzelem.


Dobástérkép
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
ELTE BEAC Újbuda
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
ELTE BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 15:19 22:21
CSAPAT %
2p köz.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
ELTE BEAC Újbuda
47%
36%
2p ktáv.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
ELTE BEAC Újbuda
33%
75%
3p táv.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
ELTE BEAC Újbuda
24%
26%
1p bünt.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
ELTE BEAC Újbuda
53%
86%
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 12 14
Lepattanó 39 37
Gólpassz 13 12
Fault 20 19
VAL 83 82
Statisztika
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Campisano

Sierra Kathleen
X 13 3 6 50 2 4 50 0 1 0 5 11 45 3 4 75 5 1 6 2 0 2 3 2 1 1 20 38 0

Zivaljevic

Sofija
X 10 4 8 50 1 3 33 0 4 0 5 15 33 0 2 0 6 0 6 0 0 1 6 2 0 0 12 36 0

Angyal

Barbara
X 18 3 4 75 0 0 0 3 5 60 6 9 67 3 5 60 3 0 3 1 5 2 4 3 0 0 19 32 0

Vári

Zita
X 13 2 4 50 0 0 0 3 9 33 5 13 38 0 0 0 5 0 5 2 2 5 1 3 0 0 14 32 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 2 3 1 1 0 1 2 9 0

Davis

Camesha Rochell
10 4 10 40 0 1 0 0 1 0 4 12 33 2 4 50 3 10 13 3 0 2 3 0 0 1 19 34 0

Raus

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 2 0 0 -2 11 0

Suppán

Anna
0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 1 5 1 0 0 1 -1 8 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 16 34 47 3 9 33 6 25 24 25 68 37 8 15 53 28 11 39 9 12 20 19 13 1 4 83 200
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Koch

Dóra
X 9 1 2 50 1 1 100 1 10 10 3 13 23 2 2 100 4 2 6 2 0 3 4 2 0 0 13 40 0

Boros

Júlia
X 11 3 7 43 1 1 100 1 5 20 5 13 38 0 0 0 3 0 3 0 5 4 2 0 0 0 3 35 0

Juhász

Angéla Blanka
X 11 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 4 6 67 7 3 10 1 1 5 5 1 4 0 24 35 0

Czank

Timea
X 20 3 8 38 1 1 100 2 5 40 6 14 43 6 6 100 6 2 8 0 6 3 8 4 0 0 26 35 0

Ivanova

Gergana Ivanova
X 2 1 5 20 0 0 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 3 0 3 1 0 1 0 2 0 1 2 22 0

Zsámár

Lili
9 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 0 0 0 4 0 4 0 1 2 0 0 0 0 9 15 0

Orosz

Lea Zsófia
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 1 2 1 1 1 1 2 0 0 4 13 0

Dénes

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 5 0

Jármay

Anna Erzsébet
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Katona

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 10 28 36 3 4 75 9 35 26 22 67 33 12 14 86 29 8 37 5 14 19 20 12 4 1 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek