Két magyar csapat maradt állva Európában
21
Jan
2011
Két magyar csapat maradt állva Európában
2011. január 21.  |  13:37
A Pécs és a Sopron folytathatja az Euroligában, a Győr búcsúzott az Európa Kupától.
Szerdán sorsdöntő mérkőzéseket játszott három női klubcsapatunk az európai kupaporondon.A sort a Pécs 2010 kezdte, amelynek hazai pályán győznie kellett a biztos csoportelső olasz Taranto ellen ahhoz, hogy biztosan bekerüljön a női Euroliga legjobb 16 csapata közé. 
A baranyaiak jól kezdtek, néhány perc elteltével már 10-4-re vezettek, ekkor „felébredtek” a vendégek és 11-10-re átvették a vezetést. A negyedet mégis a Pécs nyerte, két Iványi triplának köszönhetően (16-13).A második játékrész elején alig 2 perc alatt 8 pontosra hízott a hazaiak előnye, sőt a 17. percben már 34-19 volt az állás. Az Euroligában eddig kiemelkedően jól védekező Taranto csődöt mondott, sorra kapták a kosarakat. A Pécs a két csapat első mérkőzésén mindössze 40 pontot dobott Olaszországban, most ezt a magyar lányok már az első félidőben túlteljesítették (41-29).
A fordulás után nagyobb sebességre kapcsolt a Taranto, Young próbálta csökkenteni a hátrányt, de 7 pontnál nem tudtak közelebb kerülni a vendégek, sőt a végén egy ponttal ezt a negyedet is nyerte a Pécs 2010 (56-43).
A jelentős hátrány ellenére a tarantóiak az utolsó játékrészben letámadással próbáltak közelebb kerülni a Pécshez, ám a hazaiak hősiesen kitartottak. A pécsi közönség űzte-hajtotta a lányokat, akik nem okoztak csalódást, megnyerték az utolsó csoportmeccset (72-58) és így bejutottak a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntőben a spanyol Halcon Avenida lesz a Pécs ellenfele. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc első meccse február 1-én lesz Salamancában.
A női Euroliga B-csoportjának zárófordulójában az MKB-Euroleasing Sopron Horvátországban lépett pályára. A Gospic Croatia már biztosan nem juthatott tovább, a soproniaknak pedig fontos lett volna egy esetleges idegenbeli győzelem, amely bebiztosította volna a harmadik helyet a csoportban.
Székely Norbert csapatát azonban egy hányással, hasmenéssel járó vírus támadta meg a mérkőzés előtt, a légiósok közül Holt és Tamane is rosszul lett. A horvátok kihasználták az adód lehetőséget, előnyre tettek szert a meccs elején és az első negyed végén 4 pontal vezettek (23-19).
A második játékrész elején feltámadt a magyar csapat, 30-27-re átvették a vezetést, ám egy időkérést követően a hazaiak ismét megtalálták a ritmust. Fej-fej mellett haladtak a csapatod, de sajnos Hontin is a rosszullét jelei mutatkoztak, így a nagyszünetre horvát előnnyel vonulhattak a felek (44-40).A második félidőben is szoros maradt a mérkőzés, a horvátok nem tudtál leszakítani magukról a Sopront. A 27. percben döntetlen volt az állás, de a negyed végén egy pontos horvát előnyt mutatott az eredményjelző (58-57).
A sok sebből vérző MKB-Euroleasing Sopron hatalmasat harcolt az utolsó játékrészben, 68-67-re még vezetett is! 76-76-tal fordultak a felek az utolsó percre, ekkor a hazaiak jobban koncentráltak és 81-78-ra megnyerték a mérkőzést. A vereség ellenére a Sopron bejutott a legjobb 16 közé, ahol a Ros Casares Valencia vár rá. Az első meccs február 1-én lesz Spanyolországban, a párharc két győzelemig tart.
A női Európa Kupa már az egyenes kiesése szakaszában jár. A SEAT Lami-Véd Győr együttese egy hete – a nyolcaddöntő első mérkőzésén – 70-68-ra hazai pályán kapott ki a francia Nantes Rezé ellen, így most idegenbeli bravúrra lett volna szükség a továbbjutáshoz. Tovább rontott a magyarok helyzetén, hogy a sérült Vida mellett kidőlt a sorból Carson is, aki a kinti edzésen ütközött egyik csapattársával és a fájós térde mellett a másik lába is megsérült. A két kezdőjátékosa nélkül felálló Győr aztán mindent egy lapra feltéve vágott neki a mérkőzésnek. Semsei és Kublina is jó teljesítménnyel rukkolt ki, így az első negyed végén a vendégeknél volt az előny (19-20), de a nagyszünetre is csak 2 pontos francia vezetéssel vonulhattak a csapatok (39-37). Ekkor a továbbjutás kérdése még mindig teljesen nyitott volt.
A fordulás után sajnos kiütközött az, hogy a franciáknak jóval hosszabb a kispadjuk. Minőségi cseréikkel 10 ponttal nyerték a harmadik negyedet és elhúztak a Győrtől (56-44). Az utolsó játékrészre szerencsére nem omlott össze az elfáradó vendégcsapat, Tapodi Péter lányai becsülettel küzdöttek és bár 74-58-ra kikaptak, emelt fővel hagyhatták el a pályát és ezzel sajnos erre az idényre az európai kupaporondot is.
Női Euroliga
A-csoport 
Pécs 2010 – Cras Basket Taranto (olasz)  72-58Good Angels Kassa – Wisla Can-Pack Krakkó 68-73USO Mondeville – TTT Riga 84-63
A csoport végeredménye
1. Cras Basket Taranto  8 győzelem/2 vereség  18 pont2. Wisla Can-Pack Krakkó  7/3 17 pont3. Good Angels Kassa 5/5 15 pont4. PÉCS 2010 5/5 15 pont5. USO Mondeville 4/6 14 pont6. TTT Riga 1/9 11 pont
B-csoport
Gospic Croatia (horvát) – MKB-Euroleasing Sopron 81-78Lotos Gdynia – Rivas Ecópolis 69-73Fenerbache – UMMC Jekatyerinburg 82-75
A csoport végeredménye
1. Fenerbache S.K. 10 győzelem/0 vereség 20 pont2. UMMC Jekatyerinburg 8/2 18 pont3. Rivas Ecópolis 5/5 15 pont4. MKB-EUROLEASING SOPRON 4/6 14 pont5. Gospic Croatia 2/8 12 pont6. Lotos Gdynia 1/9 11 pont
Női Európa Kupa
Nyolcaddöntő, visszavágóNantes Rezé (francia) – SEAT-Lami-Véd Győr 74-58

Vármegyei szövetségek