Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 8. | 18:00
16. forduló
Albertirsa Újcsarnok
78 -64
(19-28, 11-14, 25-7, 23-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Varga-Záray Katalin, Földesi Ádám (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Sandro Orlando : Boldogok vagyunk, mert keményen dolgoztunk és végre lett eredménye. Ha a kemény munka nem párosul sikerekkel, az mindig el tudja rontani a morált, márpedig mi azon dolgozunk napról napra, hogy egyre jobbá tegyük mindezt. A lányok minden egyes edzésen jó mentalitással, keményen dolgoznak, és most már végre volt 20 nagyon jó percünk. Ha ugyanezzel az intenzitással játszunk a folytatásban is, akkor még többször lehetünk elégedettek.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Először is gratulálok a Ceglédnek, jobban akarták ezt a győzelmet. Az első féidőben támadásban volt egy olyan előnyünk, ami elhitette velünk, hogy nem kell védekezni, nem kell betartani azokat, amiket az elején megbeszéltünk. A védekezésünk már az első félidőben sem volt jó, de az akkor tetőzött, amikor úgy mentünk ki, hogy ez a meccs már zsebben van. Nem tettük bele azokat az energiákat, amiket a Cegléd. Nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk és nagyon küzdenünk kell ahhoz, hogy a céljainkat elérhessük.

Hazai játékos nyilatkozata
Szabó Fanni : Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre sikerült nyerni. Sajnos megint rosszul kezdtük a mérkőzést és beragadtunk, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna és rengeteg triplát kaptunk. A második félidőre összeálltunk, a védekezés volt a kulcs szerintem. Kevesebb pontot kaptunk és ennek köszönhetően utána többet is tudtunk dobni. Nagyon örülök neki, hogy sikerült és nagyon büszke vagyok a csapatra.

Vendég játékos nyilatkozata
Raus Vivien : Az első félidőben úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, a dobások is jól mentek és szert tudtunk tenni egy nagyobb előnyre, de sajnos a második félidőben nem tudtunk reagálni arra, hogy feljöttek. Sokkal jobban kellett volna küzdenünk és fókuszálnunk, főleg a védekezésben.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 12
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 14:07 23:40
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
56%
31%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
15%
13%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
37%
30%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
53%
73%
VBW CEKK Cegléd BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 8 3
Eladott labda 8 15
Lepattanó 45 42
Gólpassz 21 17
Fault 22 21
VAL 119 84
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Fanni Andrea
X 7 2 3 67 1 3 33 0 2 0 3 8 38 1 2 50 4 3 7 5 0 1 3 6 3 0 25 27 -4

Szabó

Dóra
X 12 0 0 0 0 0 0 4 5 80 4 5 80 0 0 0 5 0 5 0 1 1 0 4 0 0 19 23 18

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 10 2 4 50 0 0 0 2 3 67 4 7 57 0 0 0 2 1 3 0 2 4 2 1 0 0 11 23 -2

Szabó

Petra Judit
X 6 3 5 60 0 2 0 0 1 0 3 8 38 0 0 0 4 3 7 0 0 4 0 0 0 1 8 14 14

Szirony

Dorina
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 0 1 0 0 0 0 6 11 19

Katona

Szidónia
8 1 2 50 0 2 0 1 3 33 2 7 29 3 4 75 4 2 6 2 1 4 6 6 0 0 21 25 -2

Holesinska

Petra
13 3 5 60 1 4 25 1 5 20 5 14 36 2 4 50 1 0 1 0 2 2 6 0 0 1 7 25 4

Szabó

Flóra
10 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 1 1 100 5 1 6 0 0 4 2 2 0 0 17 23 4

Laufer

Gabriella
7 3 6 50 0 2 0 0 2 0 3 10 30 1 4 25 4 1 5 1 2 1 2 2 0 0 5 20 12

Rakita

Lili
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 9 -5

Baugh

Victoria Alexandria
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 18 32 56 2 13 15 10 27 37 30 72 42 8 15 53 34 11 45 8 8 22 21 21 3 2 119 200
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Campisano

Sierra Kathleen
X 16 1 5 20 0 2 0 4 4 100 5 11 45 2 4 50 4 1 5 0 2 1 4 0 1 1 16 37 -20

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 10 2 3 67 0 1 0 0 3 0 2 7 29 6 8 75 8 2 10 0 3 4 5 1 0 0 16 30 -10

Angyal

Barbara
X 10 0 2 0 0 1 0 2 10 20 2 13 15 4 4 100 4 1 5 2 1 4 4 3 0 0 12 30 -14

Zivaljevic

Sofija
X 9 1 4 25 1 3 33 0 5 0 2 12 17 5 8 63 1 0 1 1 3 4 6 7 0 0 8 29 -8

Raus

Vivien
X 12 0 0 0 0 1 0 4 8 50 4 9 44 0 0 0 4 3 7 0 1 3 1 3 0 1 17 23 -18

Vári

Zita
5 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 2 2 100 4 4 8 0 3 3 2 2 1 0 10 32 6

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 5 0 2 1 0 1 0 0 4 11 7

Suppán

Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 1 1 8 -3

Davis

Camesha Rochell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 5 16 31 1 8 13 11 37 30 17 61 28 19 26 73 30 12 42 3 15 21 22 17 2 3 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek