Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. november 20. | 18:00
8. forduló
Albertirsa Újcsarnok
66 -94
(19-21, 15-18, 16-27, 16-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Praksch Péter Árpád, Fodor Attila (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Két teljesen ellentétes félidőt játszottunk. A bajnokságban most először vagyok teljesen elégedetlen a csapat teljesítményével. 20 perc jó kosárlabdával senki nem nyer mérkőzést, úgyhogy rá kell jönnünk, mi okozta ezt a mentális leolvadást a második félidőben.

Vendég edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : Gratulálok csapatomnak a győzelemhez. A Cegléd kellemetlen ellenfél volt az első félidőben, sokszor váltottak védekezést és felkészültek a játékunkból. Örülök, hogy a játékosaim jól reagáltak erre a második félidőben és ott már jó volt a védekezésünk, sok pontot tudtunk szerezni gyors indításokból. Sok időnk nincs pihenni, hiszen jövő hét elején már utazunk Salamancaba.

Hazai játékos nyilatkozata
Petra Holesinska : Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első 20 percben nagyon jól játszottunk, a másodikban viszont sokat hibáztunk, nagyon rosszul védekeztünk. A második félidő sajnos nagyon nem olyan volt, amilyennek szerettük volna.

Vendég játékos nyilatkozata
Sara Krnjic : Két teljesen más félidő volt. Úgy tűnik szükségünk volt az első félidőre, hogy bemelegedjünk, és sajnos csak a másodikban kezdtünk el játszani. De a győzelem az győzelem, és örülök, hogy nyertünk.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 34
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 18
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 01:08 33:23
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
50%
65%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
29%
83%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
25%
38%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
76%
88%
VBW CEKK Cegléd KSC-Szekszárd
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 15 14
Lepattanó 26 36
Gólpassz 14 25
Fault 19 20
VAL 74 145
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

Szidónia
X 0 0 2 0 0 2 0 0 2 0 0 6 0 0 0 0 0 1 1 0 3 3 2 4 0 0 -2 25 2

Manis

Lauren Ashley
X 9 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 7 8 88 4 2 6 2 1 2 5 1 0 1 18 25 -3

Baugh

Victoria Alexandria
X 8 4 5 80 0 2 0 0 0 0 4 7 57 0 1 0 2 2 4 0 1 3 1 1 0 0 9 24 0

Szabó

Fanni Andrea
X 5 1 4 25 0 0 0 1 4 25 2 8 25 0 0 0 1 0 1 1 2 0 2 0 0 0 1 22 2

Szirony

Dorina
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 12 -24

Holesinska

Petra
19 3 6 50 0 0 0 3 8 38 6 14 43 4 6 67 2 3 5 1 3 2 5 0 0 1 17 25 -10

Szabó

Dóra
6 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 1 2 50 1 0 1 0 1 2 1 5 0 0 7 20 -29

Szabó

Flóra
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 2 100 0 2 2 1 1 4 2 0 0 1 7 16 -27

Viszmeg

Míra
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 3 12 -32

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
6 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 2 2 100 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 7 10 -15

Laufer

Gabriella
4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 1 0 0 6 5 -27

Szabó

Petra Judit
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 -24
Összesen 5 66 14 28 50 2 7 29 6 24 25 22 59 37 16 21 76 14 12 26 5 15 19 20 14 0 3 74 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Milic

Nikolina
X 24 6 10 60 2 3 67 0 0 0 8 13 62 8 9 89 7 2 9 1 2 0 7 1 1 0 35 26 1

Studer

Ágnes
X 6 0 1 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 2 1 3 2 1 3 0 6 0 0 15 23 3

Gereben

Lívia
X 9 3 3 100 0 0 0 1 1 100 4 4 100 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 4 0 0 15 21 8

Goree

Cyesha Damian
X 11 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 1 1 100 7 2 9 0 1 1 3 2 0 0 20 21 6

Miklós

Melinda
X 1 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 1 2 4 1 1 0 0 -1 16 19

Evans

Dana Kiana
9 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 4 4 100 2 0 2 1 4 0 3 4 0 0 10 21 25

Friskovec

Zala
4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 3 4 0 3 0 0 5 21 13

Krnjic

Sara
15 4 5 80 1 1 100 0 0 0 5 6 83 5 6 83 3 1 4 0 0 1 3 2 2 0 24 18 17

Bálint

Réka
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 0 0 0 4 16 18

Mányoky

Réka
9 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 2 2 100 2 0 2 0 1 3 1 2 0 0 13 13 33

Holcz

Rebeka
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 3 2 31

Horváth

Dóra
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 31
Összesen 5 94 24 37 65 5 6 83 5 13 38 34 56 61 21 24 88 28 8 36 7 14 20 19 25 3 0 145 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek