Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 31. | 17:00
7. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
61 -86
(18-30, 12-20, 20-19, 11-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, JAKAB László Imre, Sörlei Attila (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Ha elmegyünk a boltba és veszünk húst, krumplit, zöldséget, az sem főződik meg magától, azért is erőfeszítést kell tennünk, hogy étel legyen belőle. Nagyjából ez történt velünk. Török Kati néni örökbecsű mondását idézve, aki hétközben csak firkálgat, az hétvégén sem tud szépen írni. Most szépírásból megbuktunk, de a gödrök azért vannak, hogy kimásszunk belőlük. Volt már gödör, amiből kimásztunk, ez egy újabb gödör, egy újabb feladat. Lehet, hogy az életben több a gödör, mint az egyenes út, de nagy gödörmászók vagyunk, úgyhogy ígérjük, hogy ebből is ki fogunk mászni.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Készültünk a BEAC-ból, mert jó formát mutatott az elmúlt mérkőzéseken. A legfontosabb az volt, hogy mentálisan rendben legyünk, az első perctől úgy domináltuk a mérkőzést, ahogy szerettük volna. Annak kifejezetten örülök, hogy jól működött a támadójátékunk, ezt a húsz kiosztott gólpassz mutatja. A védekezésünk is rendben volt, tovább tudtuk vinni azt az agresszív védekezést, amit hétközben az orosz csapat ellen mutattunk. Meg tudtuk oldani mindkét feladatot, ez eredményezte a könnyebb győzelmünket.

Hazai játékos nyilatkozata
Czank Tímea : Ma nem találtuk a ritmust, a védekezésünk egyáltalán nem működött, ezt pedig a Csata az elejétől remekül kihasználta. Kilenc hárompontost dobtak az első félidőben, megadták az alaphangot, így csak rohanni tudtunk utána. Kicsit hullámvölgybe kerültünk, de a szünet után ebből szeretnénk kimászni.

Vendég játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Negyven percig nagyon agresszív védekezést nyújtott a BEAC, de sikerült kontrollálnunk a találkozót végig. A dobás jól ment, jó mérkőzést tudtunk játszani.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 29
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:24
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
43%
61%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
9%
50%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
17%
50%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
71%
77%
ELTE BEAC Újbuda Ludovika-FCSM Csata
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 11 13
Lepattanó 33 39
Gólpassz 18 20
Fault 17 21
VAL 76 132
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnai

Judit Eszter
X 15 7 14 50 0 0 0 0 0 0 7 14 50 1 3 33 4 5 9 1 1 1 6 2 1 1 24 32 -20

Czank

Timea
X 10 3 6 50 0 2 0 0 4 0 3 12 25 4 4 100 2 1 3 1 2 1 4 6 0 0 13 29 -19

Mérész

Beatrix
X 18 6 13 46 1 2 50 0 0 0 7 15 47 4 6 67 3 4 7 2 2 1 7 0 0 0 22 28 -19

Boros

Júlia
X 7 1 5 20 0 4 0 1 4 25 2 13 15 2 2 100 1 1 2 2 2 2 1 0 0 1 -1 28 -30

Ivanova

Gergana Ivanova
X 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 2 0 0 -2 13 -9

Koch

Dóra
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 1 1 4 0 6 0 0 8 30 -10

Joseph

Shequila Latifa Rochelle
6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 1 2 50 5 0 5 1 0 0 2 0 0 0 11 14 -8

Boros

Berta Panna
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 1 2 0 0 1 14 0

Orosz

Lea Zsófia
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 0 10 -6

Katona

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -4

Dénes

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 19 44 43 1 11 9 3 18 17 23 73 32 12 17 71 19 14 33 8 11 17 21 18 1 3 76 200
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 22 4 5 80 0 0 0 4 9 44 8 14 57 2 2 100 2 0 2 0 1 2 3 6 0 0 26 30 30

Lelik

Réka
X 17 3 5 60 0 2 0 3 3 100 6 10 60 2 2 100 4 0 4 4 0 3 2 1 0 0 24 28 32

Carey

Stasha Marlan
X 10 4 4 100 0 0 0 0 1 0 4 5 80 2 2 100 7 1 8 3 3 4 1 4 1 0 23 26 30

Hegedűs

Janka
X 12 3 4 75 1 1 100 1 1 100 5 6 83 1 1 100 3 0 3 0 1 4 1 1 0 0 15 19 22

Toman

Petra
X 2 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 1 0 0 2 15 -1

Simon

Zsófia
10 2 3 67 0 1 0 2 4 50 4 8 50 0 0 0 4 0 4 0 3 1 1 5 0 0 13 23 22

Gyöngyösi

Janka
8 2 2 100 2 2 100 0 1 0 4 5 80 0 0 0 5 0 5 2 3 2 2 0 2 0 15 22 11

Böröndy

Vivien
5 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 3 6 50 7 0 7 0 1 1 7 2 0 1 14 21 0

Angyal

Nikolett
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 2 3 0 0 2 0 0 0 0 0 8 -11

Balogh

Liza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 -10

Zele

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 19 31 61 4 8 50 10 20 50 33 59 56 10 13 77 35 4 39 9 13 21 17 20 3 1 132 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek