Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. október 24. | 16:00
5. forduló
Békés Városi Sportcsarnok
84 -70
(14-22, 19-14, 19-23, 32-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Varga Zoltán, Földi László (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Hazatértünk Békésre és ismét volt szurkolótáborunk. Nem is akármilyen! Köszönjük a csodás hangulatot a szurkolóknak! Ilyen hangulatban nem lehet szív nélkül, lélek nélkül játszani!Rengeteg hibát elkövettünk a mérkőzés során, de az akarattal nem volt baj. Az utolsó negyedre pedig összeállt a védekezésünk, s a dobóteljesítményünk is feljavult. Ezzel fordítani tudtunk, s végre megszereztük a várva várt első győzelmet.

Vendég edző nyilatkozata
Carlos Vallejo Rocamora : Sajnos ismét az utolsó negyedben veszítettük el a mérkőzést..Az utolsó negyed elején elveszítettük a kontrollt, rengeteg üres dobást engedtünk ellenfelünknek. Elvesztettük a fonalat támadásban, könnyű kosarakat kaptunk, ezáltal a végére ismét vereséget szenvedtünk. Próbálunk dolgozni tovább. Gratulálok a hazai csapatnak.


Dobástérkép
Békés
SMAFC 1860 KA
Békés
SMAFC 1860 KA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 17 9
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 05:45 34:00
CSAPAT %
2p köz.
Békés
SMAFC 1860 KA
52%
56%
2p ktáv.
Békés
SMAFC 1860 KA
36%
33%
3p táv.
Békés
SMAFC 1860 KA
34%
27%
1p bünt.
Békés
SMAFC 1860 KA
64%
55%
Békés SMAFC 1860 KA
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 18 11
Lepattanó 55 25
Gólpassz 19 20
Fault 19 24
VAL 125 83
Statisztika
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balog

Gábor
X 12 1 1 100 2 5 40 0 2 0 3 8 38 6 11 55 4 2 6 5 4 2 9 5 1 0 24 39 21

Krstic

Daniel
X 31 3 6 50 0 1 0 7 13 54 10 20 50 4 5 80 6 0 6 1 6 4 5 5 0 0 31 37 9

Cvijin

Patrik
X 11 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 0 2 0 7 7 14 1 3 1 2 1 0 0 20 31 14

Acimovic

Nemanja
X 6 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 2 4 6 0 1 3 0 0 3 0 10 25 -10

Olic

Milos
X 6 2 2 100 0 0 0 0 4 0 2 6 33 2 2 100 6 1 7 1 1 2 2 6 0 0 17 22 19

Okoh

Victor Kelechi
10 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 2 2 100 5 4 9 1 1 4 3 1 0 0 21 22 28

Vass

Dominik
6 0 2 0 0 1 0 2 8 25 2 11 18 0 0 0 3 3 6 0 1 2 1 1 0 1 4 17 -5

Karsai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 -2 4 -8

Csorba

Szabolcs
2 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 3 2

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szugyiczki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kónya

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 13 25 52 4 11 36 12 35 34 29 71 41 14 22 64 33 22 55 9 18 19 22 19 4 2 125 200
SMAFC 1860 KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 11 2 8 25 0 3 0 1 6 17 3 17 18 4 5 80 0 0 0 1 0 2 3 0 0 3 0 33 0

Kovács

Benedek
X 16 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 2 4 50 6 1 7 1 1 5 3 1 1 0 22 28 1

Bakk

Krisztián
X 10 0 0 0 2 2 100 2 7 29 4 9 44 0 0 0 5 1 6 1 1 4 0 3 0 0 14 26 -2

Csátaljay

Barna
X 4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 3 3 5 4 7 0 0 12 26 -8

Hajnal

Kristóf
X 11 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 2 3 67 1 0 1 0 1 2 1 3 0 0 11 21 -7

Papp

Barna
6 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 1 2 50 2 0 2 1 1 1 2 2 0 0 6 24 -15

Németh

Márk
8 1 1 100 1 2 50 1 3 33 3 6 50 1 2 50 0 2 2 0 1 3 1 1 1 0 8 17 -15

Nyikos

Barnabás
4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 1 3 4 1 3 1 2 2 0 1 8 13 -10

Szegedi

Márton Dezső
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 2 0 0 0 1 0 0 0 1 6 -7

Heiszenberger

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 1 6 -7

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 14 25 56 3 9 33 8 30 27 25 64 39 12 22 55 18 7 25 8 11 24 18 20 2 4 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek