Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. március 2. | 20:15
23. forduló
Ludovika Aréna
88 -71
(14-18, 25-20, 31-16, 18-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Nepp László Oszkár, Jankovics Viktor Zsolt (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Gratulálok a csapatnak, nagyon büszke vagyok rájuk, mert elképesztő fáradtan érkeztünk ebbe a mérkőzésbe. Végig azt éreztem, hogy meglesz ez a mérkőzés annak ellenére, hogy sok hibával játszottunk. Végre lesz egy kis pihenőnk, amit szeretnénk hasznosan tölteni, utána pedig készülünk az alapszakasz hajrájára. Az Óbudai Kaszások csapatának sok sikert kívánok!

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Gratulálok a Honvéd csapatának, azt gondolom, hogy amíg bírtuk erővel és koncentrációval addig partnerek tudtunk maradni. A harmadik negyedben sokkal agresszívebben jött ki ellenfelünk, erre sajnos nem volt válaszunk. Minden jót kívánok a Honvéd csapatának!

Hazai játékos nyilatkozata
Kopácsi Ákos : Örülünk a győzelemnek, szerettük volna javítani a hétvégi mérkőzés után. Örülök neki, hogy sikerült hozzátennem a csapat játékához, szeretném továbbra is jó teljesítménnyel segíteni a csapatot. Most ránk fér egy kis pihenő, de utána készülünk tovább az előttünk álló feladatokra!

Vendég játékos nyilatkozata
Karavdic Sedin : Először is gratulálok a Honvédnak, megérdemelték a győzelmet. Jól kezdtünk, teljesítettük azokat a dolgokat, amiket az öltözőben megbeszéltünk. A második félidőben elfogyott az energiánk, s sajnos több hibát is vétettünk és emiatt nem sikerült jobb eredményt elérnünk ma.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
Óbudai Kaszások
Budapesti Honvéd SE
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 7
Vezetés váltás 14
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 28:00 09:00
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
Óbudai Kaszások
72%
62%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
Óbudai Kaszások
46%
25%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
Óbudai Kaszások
39%
23%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
Óbudai Kaszások
76%
74%
Budapesti Honvéd SE Óbudai Kaszások
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 18 17
Lepattanó 34 27
Gólpassz 24 12
Fault 23 22
VAL 128 82
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kopácsi

Ákos
X 16 0 1 0 1 1 100 4 5 80 5 7 71 2 2 100 1 0 1 0 1 2 3 5 0 0 22 33 17

Markovic

Luka
X 26 9 12 75 2 2 100 0 2 0 11 16 69 4 7 57 5 3 8 4 4 3 5 3 0 0 34 32 12

Mijovic

Stefan
X 10 3 4 75 1 4 25 0 5 0 4 13 31 2 2 100 6 2 8 2 0 1 4 4 0 0 19 26 13

Völgyi

Marcell Zoltán
X 11 2 4 50 1 2 50 0 0 0 3 6 50 5 6 83 3 2 5 0 2 4 6 0 1 0 17 25 6

Takács

Dániel
X 5 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 3 2 2 1 0 0 6 21 -3

Simon

Kristóf Gábor
8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 2 1 3 2 3 2 1 9 1 0 19 23 19

Wirth

Ádám
6 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 1 0 0 4 17 5

Czirbus

József
6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 4 0 4 0 2 4 1 1 0 0 9 15 16

Hajdu

Péter Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 0 0 0 -2 6 -1

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1

Tanoh Dez

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csomós

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 18 25 72 6 13 46 9 23 39 33 61 54 13 17 76 25 9 34 8 18 23 22 24 2 0 128 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czura

Attila
X 22 5 6 83 0 2 0 1 3 33 6 11 55 9 11 82 2 1 3 0 5 3 7 4 0 0 24 38 -22

Karavdic

Sedin
X 21 4 8 50 1 2 50 1 6 17 6 16 38 8 12 67 5 3 8 2 1 4 7 1 0 1 24 37 -18

Fekete

Viktor Norbert
X 10 1 1 100 0 2 0 2 7 29 3 10 30 2 2 100 3 0 3 1 4 3 4 4 0 0 11 31 -15

Vas-Teplán

Miklós
X 4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 2 1 3 2 1 3 0 0 0 0 5 16 -9

Boinitzer

Dávid
X 4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 2 6 0 3 3 0 0 0 0 6 12 -2

Kalassai

Martin
7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0 0 8 24 -8

Bartos

Bálint István
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 0 3 1 3 1 0 0 2 18 -8

Bencsik

Barnabás Boldizsár
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0 0 1 1 12 1

Vígh

Marcell Péter
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 1 0 0 1 11 -2

Dócs

Benedek András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2
Összesen 5 71 16 26 62 2 8 25 5 22 23 23 56 41 20 27 74 19 8 27 6 17 22 23 12 0 2 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek