Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. február 26. | 17:30
22. forduló
Bercsényi tornacsarnok
76 -75
(21-20, 19-16, 17-21, 19-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Sörlei Attila, Domán István (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Sándor : Támadásban folyamatosabban kell játszanunk, többet kell passzolnunk és több pontot kell szereznünk. A védekezésünkkel elégedett vagyok, mert egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. Az ilyen egylabdás mérkőzés végén az is sokat számít, hogy kinek lesz szerencséje a végén. Az utolsó 2,6 másodpercben voltak furcsa játékvezetői ítéletek, de nekünk nem szabad a bírókkal foglalkozni. Sok problémával küzdünk, hiszen Chester Lewis és Kucsora is sérülten vállalta a játékot, míg Uros Rosicot, aki éppen hogy felépült, bokasérülés miatt a meccs közben el is vesztettük. Fekete Dávid pedig továbbra is betegeskedik. Két nehéz mérkőzésünk jön, hiszen kedden a Veszprémet, pénteken a Nagykőröst fogadjuk. Köszönöm, hogy ilyen sokat jöttek ki a mérkőzésre és végig biztatták a csapatot. Ez nagyon sokat számított a fiúknak, s erre a támogatásra a folytatásban is szükségünk lesz.

Vendég edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Vérbeli rangadót játszottunk Jászberényben. Mi egy nehéz sorozat után érkeztünk ide, de jól felkészültünk a hazaiakból. Sajnos Völgyi sérülése után felborult a rotációnk, de így is volt esélyünk a győzelem megszerzésére. Sok jó dobóhelyzetet kialakítottunk, de azokat nem tudtuk értékesíteni. Mi sem tudtunk teljes kerettel kiállni erre a mérkőzésre, hiszen két játékosunk is hiányzott. Ezzel együtt Gratulálok a Jászberénynek a győzelemhez.

Hazai játékos nyilatkozata
Chester Lewis : Úgy éreztem hogy különösen védekezésben nagyon nagy energiával játszottunk. Ha ez így van, akkor sokkal eredményesebb a védekezés és a támadást is segíti. Tudjuk, hogy kosárlabdában nagyon fontos a védekezés és erre próbálunk nagyon figyelni. Gratulálok a saját csapatomnak és a Honvédnek is, mert egy nagyon jó, sportszerű mérkőzést játszottunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Simon Kristóf : Nagyon kiélezett, sportszerű, jó mérkőzést játszottunk a Jászberénnyel. Azt hiszem, nem véletlen, hogy ez a két csapat áll a tabella első két helyén. Ez a mérkőzés is bizonyította, hogy lehet jó meccset játszani az NB I/B-ben is sok magyar játékossal.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
Budapesti Honvéd SE
Jászberényi KSE
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 6 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 7
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 17:00 13:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
Budapesti Honvéd SE
62%
65%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
Budapesti Honvéd SE
25%
60%
3p táv.
Jászberényi KSE
Budapesti Honvéd SE
39%
28%
1p bünt.
Jászberényi KSE
Budapesti Honvéd SE
60%
62%
Jászberényi KSE Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 10 12
Lepattanó 21 30
Gólpassz 16 10
Fault 20 19
VAL 97 96
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 20 1 3 33 1 2 50 4 6 67 6 11 55 4 5 80 2 0 2 3 1 4 5 7 0 0 30 36 -1

Lewis

Chester
X 16 4 5 80 0 1 0 2 4 50 6 10 60 2 4 50 5 0 5 0 1 1 4 5 0 0 23 31 7

Olasz

Ádám Zsolt
X 10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 2 1 3 2 1 1 4 2 0 0 17 30 5

Dukic

Nebojsa
X 16 3 6 50 0 0 0 3 6 50 6 12 50 1 4 25 4 1 5 1 1 2 6 1 1 0 20 29 5

Nagy

Simon
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4 24 8

Várbíró

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 0 4 0 1 0 0 0 17 -7

Meleg

Károly Richárd
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 0 5 15 -2

Kucsora

Csaba Ákos
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 0 3 2 1 0 0 0 -2 9 3

Homoki

Donát László
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 0 1 0 3 5 -6

Rosic

Uros
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -3 4 -7

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 16 26 62 1 4 25 11 28 39 28 58 48 9 15 60 17 4 21 8 10 20 20 16 2 0 97 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Markovic

Luka
X 15 2 4 50 2 3 67 1 5 20 5 12 42 4 6 67 5 0 5 2 3 4 3 0 0 0 13 33 -8

Takács

Dániel
X 7 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 1 1 100 1 0 1 1 0 3 2 0 0 0 11 30 9

Mijovic

Stefan
X 17 4 6 67 1 2 50 2 5 40 7 13 54 1 1 100 3 4 7 0 3 3 3 5 0 0 23 29 -4

Tanoh Dez

András
X 11 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 1 3 33 5 1 6 2 0 2 4 1 0 2 19 29 -13

Völgyi

Marcell Zoltán
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 4 -6

Czirbus

József
10 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 0 0 0 2 2 4 2 1 4 1 0 0 0 12 27 17

Simon

Kristóf Gábor
8 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 1 2 50 3 0 3 1 3 1 6 3 0 0 12 19 -3

Kopácsi

Ákos
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 14 7

Hajdu

Péter Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 1 2 3 1 0 1 0 1 0 0 2 11 4

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 4 -8

Cohill

Eric Edward
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 20 31 65 3 5 60 7 25 28 30 61 49 8 13 62 21 9 30 9 12 19 20 10 0 2 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek