Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. február 19. | 18:30
21. forduló
Sport 11 Sportcentrum
72 -83
(16-22, 24-17, 14-19, 18-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Szalai Zsolt, Földesi Ádám (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : Nem a hiányzóink miatt kaptunk ki, hanem, mert sok hibával, fegyelmezetlenül játszottunk. Küzdöttünk és jó mentalitással játszottunk, ezzel a hozzáállással később több mérkőzést is meg fogunk nyerni. Annak örülök, hogy sok mindent meg tudtunk valósítani az eltervezettekből.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Sándor : Nagy csatát vívtuk a TF ellen. Először is gratulálni szeretnék az ellenfélnek a jó játékhoz, az egyik meghatározó játékosuk hiányában. Többször elhúztunk a mérkőzés folyamán. Nem adták fel és nagyon megnehezíteték a dolgunkat. Fontos ez a győzelem. Sok problémával küzdünk és küzdöttünk az utóbbi időben. Nagyon várom már, hogy egyenesbe érjünk és problémamentesen dolgozhassunk és az igazi arcunkat mutassuk. Köszönöm a fiúknak a hozzáállást.

Hazai játékos nyilatkozata
Peringer Balázs : Ez volt a második mérkőzésem a TF-ben. Értékelhető meccset játszottunk, végig volt esélyünk, de egy kicsi mindig hiányzott – csak úgy, mint Miskolcon. Bíztató volt a játékunk az alapszakasz hajrája előtt.


Dobástérkép
TF-BP
Jászberényi KSE
TF-BP
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 02:00 37:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
Jászberényi KSE
68%
56%
2p ktáv.
TF-BP
Jászberényi KSE
25%
71%
3p táv.
TF-BP
Jászberényi KSE
24%
25%
1p bünt.
TF-BP
Jászberényi KSE
62%
88%
TF-BP Jászberényi KSE
Szerzett labda 8 12
Eladott labda 17 11
Lepattanó 36 35
Gólpassz 20 21
Fault 20 16
VAL 99 121
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 12 2 4 50 1 1 100 1 7 14 4 12 33 3 4 75 3 3 6 2 3 5 2 5 2 0 17 39 -6

Szántó

Dániel
X 18 7 10 70 0 2 0 1 2 50 8 14 57 1 1 100 3 1 4 2 5 4 5 8 0 0 26 35 -9

Peringer

Balázs
X 13 6 8 75 0 2 0 0 2 0 6 12 50 1 1 100 7 3 10 1 4 0 5 2 1 0 22 31 -9

Oroszi

Bence
X 14 3 4 75 1 2 50 2 7 29 6 13 46 0 0 0 5 1 6 0 0 3 0 2 1 0 16 30 -21

Gémes

Andor Benedek
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 1 0 0 3 11 -2

Simon

Balázs
3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 1 0 1 2 0 1 0 0 0 1 2 22 -7

Csík

Richárd
7 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 3 6 50 3 0 3 0 3 0 3 0 0 0 6 10 6

Bálint

Bence Dániel
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 1 0 0 1 1 1 0 1 1 1 0 0 7 9 0

Béres

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 1 0 0 1 7 -2

Korompai

Ákos István
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 -5

Szűcs

Péter Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 21 31 68 2 8 25 6 25 24 29 64 45 8 13 62 27 9 36 8 17 20 16 20 4 1 99 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 14 3 6 50 1 1 100 1 11 9 5 18 28 3 4 75 7 0 7 4 1 1 3 8 0 1 21 33 9

Olasz

Ádám Zsolt
X 17 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 3 4 75 2 3 5 0 0 2 4 0 0 1 24 26 13

Dukic

Nebojsa
X 12 3 5 60 0 1 0 2 7 29 5 13 38 0 0 0 2 1 3 3 1 4 1 0 0 0 10 26 -2

Lewis

Chester
X 14 4 8 50 1 1 100 0 1 0 5 10 50 4 4 100 5 2 7 0 3 2 4 8 0 2 25 24 -2

Nagy

Simon
X 2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 0 3 19 -3

Meleg

Károly Richárd
9 1 4 25 0 0 0 1 4 25 2 8 25 4 4 100 4 3 7 1 1 2 2 1 1 0 14 26 22

Várbíró

Gergő
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 4 1 5 2 1 1 3 4 0 0 13 21 14

Kucsora

Csaba Ákos
11 0 0 0 1 2 50 3 3 100 4 5 80 0 0 0 1 0 1 1 2 1 1 0 0 0 11 19 9

Homoki

Donát László
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 6 -5

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 19 34 56 5 7 71 7 28 25 31 69 45 14 16 88 25 10 35 12 11 16 20 21 1 4 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek