Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. február 18. | 18:30
21. forduló
Sport 11 Sportcentrum
73 -55
(24-9, 13-19, 17-9, 19-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Kálmán, Esztergályos Róbert, Csák Máté Károly (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Két arcunkat mutattuk meg ma este. A mérkőzés első és harmadik periódusában tudtunk úgy játszani ahogyan hosszútávon is szeretnénk, azonban a második és a negyedik negyedben ennek ellenkezőjét mutattuk be. Összességében következetesen végrehajtottuk a megbeszélt feladatokat, ellenfelünk kulcsjátékosait védekezésünkkel limitálni tudtuk. Örülök, hogy minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni a mai napon és remélem mindenki egyre jobb állapotba kerül. Annak ellenére, hogy nem vagyunk maximálisan elégedettek, gratulálok a győzelemhez a csapatnak! A PVSK csapatának további sok sikert kívánok a bajnokságban!

Vendég edző nyilatkozata
Juhász Olivér : Gratulálok a Vasasnak, nagyon agresszíven védekeztek, mi pedig erre nem reagáltunk jól. Sajnos nem sikerült megvalósítani azokat, amiket megbeszéltünk, például, hogy a gyorsindításokból ne kapjunk sok pontot. Sajnos a védekezési hibáink mellett a dobószázalékunk sem volt kielégítő, hiszen ez a hetvenhárom pont, amit a Vasastól kaptunk ez nem olyan sok, viszont az ötvenöt nagyon kevés.

Hazai játékos nyilatkozata
Kelenföldi Domonkos : Először is gratulálok a PVSK csapatának, hiszen sikerült nekik megnehezíteni a dolgunkat a mai estén. Egész héten készültünk arra, hogy a kulcsjátékosaikat megállítsuk. Az első félidőben több hibával dolgoztunk, azonban a mérkőzés második felében már támadásban és védekezésben is jobban teljesítettünk, így sikerült nyernünk a mai este. Gratulálok a csapatnak, várjuk a következő találkozót!

Vendég játékos nyilatkozata
Hőgye Patrik : Azt gondolom, hogy a vereségünk azon múlott, hogy védekezésben nagyon sok hibát vétettünk, kizárásaink elmaradtak, így a Vasas sok támadó lepattanót tudott szedni. Támadásban talán türelmetlenek voltunk és sok volt az eladott labdánk. Próbálunk javítani a hibáinkon és készülünk a következő mérkőzésre!


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-CARGATE
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-CARGATE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 23 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:45 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-CARGATE
39%
43%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-CARGATE
57%
28%
3p táv.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-CARGATE
38%
16%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Pécsi VSK-CARGATE
50%
86%
Vasas Akadémia Pécsi VSK-CARGATE
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 15 16
Lepattanó 38 36
Gólpassz 19 9
Fault 17 22
VAL 97 62
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 6 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 3 4 75 8 0 8 2 3 3 3 4 0 0 17 27 24

Medve

Máté
X 15 1 1 100 1 2 50 3 5 60 5 8 63 2 3 67 1 0 1 0 0 0 3 3 0 0 18 24 21

Radics

Gerzson
X 10 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 2 3 67 3 0 3 1 0 2 2 1 1 0 14 21 21

Boros

Márk
X 11 4 7 57 0 0 0 0 2 0 4 9 44 3 5 60 3 0 3 1 0 1 4 4 0 1 16 20 15

Andrássy

Géza
X 5 2 6 33 0 1 0 0 0 0 2 7 29 1 4 25 2 3 5 1 4 2 2 2 0 1 3 12 14

Kelenföldi

Domonkos
8 1 4 25 3 3 100 0 1 0 4 8 50 0 0 0 4 2 6 2 3 1 1 0 1 0 11 23 8

Kelemen

Ádám
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 2 0 2 0 2 0 0 0 2 2 0 0 0 22 7

S�lyom

Botond
6 0 2 0 0 1 0 2 4 50 2 7 29 0 0 0 2 1 3 1 1 3 2 3 0 1 9 17 0

Farkas

Attila
9 0 2 0 0 0 0 3 5 60 3 7 43 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 1 6 11 -3

Kerkai

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 1 11 -5

Barócsi

Ádám
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 3 33 1 2 3 1 2 2 1 0 0 0 2 7 -7

Lakatos

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 5 -5
Összesen 5 73 13 33 39 4 7 57 9 24 38 26 64 41 12 24 50 28 10 38 9 15 17 21 19 2 4 97 200
Pécsi VSK-CARGATE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Futó

Balázs
X 4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 2 3 2 0 1 0 7 23 -20

Meleg

Gergő Zoárd
X 5 1 4 25 1 4 25 0 2 0 2 10 20 1 2 50 7 0 7 2 1 1 2 2 1 1 9 23 -7

Hőgye

Patrik
X 8 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 4 4 100 1 6 7 2 1 3 4 0 1 0 18 22 -9

Mándity

Markó
X 2 0 0 0 1 3 33 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 5 4 1 2 0 0 0 14 -11

Laufer

Gergely
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 1 13 -4

Goldring

Gergő
18 1 5 20 4 9 44 2 5 40 7 19 37 2 2 100 2 0 2 2 1 1 1 3 0 1 13 29 1

Farkas

Sándor Dániel
5 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 4 2 6 0 1 5 0 0 1 0 6 26 -5

Popadic

Miljan
7 1 3 33 0 2 0 0 3 0 1 8 13 5 6 83 3 0 3 0 2 1 6 0 0 0 6 23 -18

Fülöp

Zsombor
2 0 2 0 1 4 25 0 2 0 1 8 13 0 0 0 4 0 4 1 1 2 0 2 0 0 1 22 -15

Erdei

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 5 -2

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 10 23 43 7 25 28 3 19 16 20 67 30 12 14 86 27 9 36 7 16 22 16 9 4 2 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek