Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 29. | 17:00
18. forduló
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
82 -112
(22-36, 28-36, 12-12, 20-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Reisz Péter, Vadász Csaba, Borgula György (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Hosszú István : Tudtuk már a mérkőzés elején is, hogy egy nagyon erős és kintről jól dobó csapattal fogunk találkozni. Sajnos ez be is igazolódott, különösen az első félidőben. Az emberfogással nem nagyon tudtunk mit kezdeni, a sok mozgással játszó BKG ellen. Viszont a szünet után nagyon összekapták magukat a srácaink a védekezésben. Olyannyira, hogy egy negyedet egálra tudtunk hozni. A folytatásban csak 8 ponttal vesztettük el a 2. félidőt. Ebből kell majd építkeznünk és remélem a folytatásban behúzzuk első győzelmünket.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Előbb-utóbb ki fog jönni a gödörből a Baja. A kérdés csak az, hogy mikor. Talán meglepetés lett volna, hogyha ma kétvállra fektetnek bennünket. Úgy jöttünk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Szerencsére nagyon magabiztosan dobtunk, így el tudtuk viselni a kapott 50 pontot. Ehhez nem vagyunk hozzászokva. Kicsit nagyobb hangsúlyt kellett fektetni a védekezésbe, úgy gondolom ez sikerült. Nagyon örülök a győzelemnek, igyekszünk tapadni az élbolyhoz.


Dobástérkép
Bajai Bácska FKE
BKG Príma
Bajai Bácska FKE
BKG Príma
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 38
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 10
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai Bácska FKE
BKG Príma
75%
67%
2p ktáv.
Bajai Bácska FKE
BKG Príma
20%
33%
3p táv.
Bajai Bácska FKE
BKG Príma
26%
38%
1p bünt.
Bajai Bácska FKE
BKG Príma
38%
50%
Bajai Bácska FKE BKG Príma
Szerzett labda 1 13
Eladott labda 16 3
Lepattanó 43 39
Gólpassz 16 24
Fault 18 9
VAL 88 153
Statisztika
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goldring

József Bence
X 10 2 3 67 0 2 0 2 10 20 4 15 27 0 0 0 6 0 6 1 1 1 1 5 0 0 11 40 -30

Jakab

Péter
X 33 9 11 82 0 2 0 4 7 57 13 20 65 3 6 50 10 10 20 0 3 2 5 1 0 0 46 40 -30

Pongó

Martin
X 9 2 3 67 1 2 50 1 8 13 4 13 31 0 0 0 5 1 6 0 3 2 0 7 0 0 10 35 -29

Virág

Előd
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 3 1 0 1 0 0 0 13 -11

Végh

Botond
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 2 5 -6

Szűcs

Marcell
12 6 8 75 0 1 0 0 1 0 6 10 60 0 2 0 0 3 3 0 0 4 2 0 0 0 11 22 -23

Obermann

Norbert
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 5 3 1 2 0 0 1 21 -17

Szatmári

Szabolcs
8 4 4 100 0 0 0 0 2 0 4 6 67 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 8 13 -1

Délity

Bence
5 0 1 0 1 3 33 1 3 33 2 7 29 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 9 1

Angeli

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -4

Nagy

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Balázs Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 24 32 75 2 10 20 9 35 26 35 77 45 3 8 38 25 18 43 1 16 18 9 16 0 0 88 200
BKG Príma
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 37 4 5 80 1 1 100 8 20 40 13 26 50 3 4 75 3 0 3 6 1 1 7 10 0 0 48 40 30

Nagy

Benedek Ágost
X 15 1 1 100 1 3 33 3 8 38 5 12 42 2 2 100 6 0 6 3 0 1 3 12 0 0 32 40 30

Halász

Ákos
X 17 7 12 58 0 0 0 1 2 50 8 14 57 0 2 0 2 3 5 1 0 0 1 0 0 0 16 35 29

Lakatos

Péter
X 8 4 7 57 0 0 0 0 2 0 4 9 44 0 2 0 2 4 6 1 1 1 2 1 0 0 10 27 20

Allen

Nicholas Scott
X 20 6 10 60 0 1 0 2 2 100 8 13 62 2 2 100 2 5 7 0 1 2 2 1 0 0 24 23 8

Szeleczki

István
15 7 8 88 0 1 0 0 0 0 7 9 78 1 4 25 3 6 9 2 0 3 2 0 0 0 23 17 22

Molnár

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 9 7

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 7 10

Ikker

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -6

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 112 29 43 67 2 6 33 14 37 38 45 86 52 8 16 50 21 18 39 13 3 9 17 24 0 0 153 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek