Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 23. | 15:30
17. forduló
Ludovika Aréna
66 -63
(14-14, 16-10, 16-16, 20-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Gál János, Menyhárt Ferenc Tamás (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : A csütörtöki és a mai mérkőzés is nagyon nehéz volt, s azt gondolom, hogy mindkettőt a védekezésünknek köszönhetően tudtuk megnyerni. Támadásban rengeteg olyan hibát vétettünk, amit nem engedhetünk meg magunknak hosszútávon, azonban ez köszönhető a BKG extra munkájának védekezésben. Örülök neki, hogy a fiúk mentálisan rendben voltak a végjátékban. Nyilván elemeztük a csütörtöki összecsapást és az alapján próbáltunk következtetéseket levonni és különböző rotációkat próbálunk Dragan Aleksic kollégámmal használni, amivel azt szeretnénk megnézni, hogyan tudunk egyre hatékonyabbá válni. Mindenki hozzátette a maga részét ehhez a győzelemhez is, most pedig rövid regeneráció után folytatjuk a munkát tovább! A BKG csapatának sok sikert kívánok a továbbiakra!

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Jó mérkőzés volt, szerintem mi még megtudunk újulni, úgyhogy bízom benne, hogy még találkozunk a rájátszásban.

Hazai játékos nyilatkozata
Stefan Mijovic : Örülünk annak, hogy a csütörtöki mérkőzés után újra győztesként hagyhattuk el a parkettet a jó erőkből álló BKG ellen. Dolgozunk tovább a játékunkon és várjuk a következő ellenfelünket.

Vendég játékos nyilatkozata
Nagy Benedek Ágoston : Először is gratulálok a csapatomnak, úgy gondolom, hogy nagyon nehéz volt a csütörtöki vereség után mentálisan felkészülni, hiszen nagyon szerettünk volna továbbjutni a kupában. Azt hiszem, hogy egy színvonalas és fizikális találkozó volt a mai mérkőzés, kevés üres dobóhelyzetet engedélyeztek egymásnak a csapatok. Gratulálok még egyszer mindkét együttesnek.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
BKG Príma
Budapesti Honvéd SE
BKG Príma
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 11 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 8
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 28:00 04:00
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
BKG Príma
60%
50%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
BKG Príma
22%
26%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
BKG Príma
30%
29%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
BKG Príma
67%
69%
Budapesti Honvéd SE BKG Príma
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 13 15
Lepattanó 33 36
Gólpassz 19 12
Fault 19 13
VAL 86 79
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mijovic

Stefan
X 16 1 3 33 2 3 67 3 7 43 6 13 46 1 2 50 4 4 8 1 2 1 1 5 1 0 22 33 11

Markovic

Luka
X 16 3 6 50 0 4 0 3 7 43 6 17 35 1 2 50 5 0 5 0 0 2 3 2 2 0 16 30 10

Völgyi

Marcell Zoltán
X 7 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 3 3 100 4 2 6 2 2 3 2 1 1 0 16 26 11

Tanoh Dez

András
X 7 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 1 2 50 2 1 3 0 3 5 4 2 0 0 8 23 3

Takács

Dániel
X 13 2 2 100 0 1 0 3 4 75 5 7 71 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 13 22 1

Simon

Kristóf Gábor
4 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 2 3 67 1 0 1 2 3 4 3 5 0 0 7 19 0

Kovács

Gergely Soma
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 2 4 0 0 0 0 0 0 0 6 13 -6

Hajdu

Péter Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 0 0 -2 12 -1

Wirth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 8 -12

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 1 0 0 3 7 -6

Kopácsi

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 7 4

Cohill

Eric Edward
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 12 20 60 2 9 22 10 33 30 24 62 39 8 12 67 23 10 33 6 13 19 13 19 4 0 86 200
BKG Príma
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 6 0 2 0 0 1 0 1 6 17 1 9 11 3 4 75 7 0 7 5 2 4 3 5 0 1 15 40 -3

Nagy

Botond Ágoston
X 27 1 5 20 3 12 25 5 14 36 9 31 29 4 4 100 0 1 1 2 8 1 6 4 0 0 10 37 2

Allen

Nicholas Scott
X 12 5 7 71 1 4 25 0 0 0 6 11 55 0 1 0 7 4 11 0 1 2 2 1 0 1 19 35 -2

Reizer

Roland
X 10 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 0 0 0 1 3 4 1 1 2 2 0 0 0 15 25 -6

Zsihla

Zsombor
X 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 3 10 0

Lakatos

Péter
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 4 2 6 1 1 2 1 1 0 1 5 30 -3

Szeleczki

István
4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 4 7 0 1 1 3 0 0 0 12 15 3

Halász

Ákos
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 8 -6

Molnár

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bögöti

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 13 26 50 5 19 26 6 21 29 24 66 36 9 13 69 22 14 36 10 15 13 19 12 0 4 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek