Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 22. | 18:30
17. forduló
Sport 11 Sportcentrum
101 -77
(32-20, 37-13, 16-23, 16-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Horváth Alajos, Jankovics Viktor Zsolt (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, boldogok vagyunk az eredmény miatt. Viszont nem vagyunk elégedettek azzal, ahogy a második félidőben játszottunk. Azt gondolom, hogy magunkkal szemben sem volt megfelelő az, ahogyan ekkor teljesítettünk, hiszen szeretnénk egy ránk jellemző mentalitást kiépíteni, ami végig visz minket a munkánkban. A harmadik és negyedik negyedet elveszítettük, ami semmiképpen sem jó, hiszen mindenkinek meg kell azt érteni, hogy egy mérkőzés negyvenpercig tart. Sok sikert kívánok a szezon hátralévő részére a Salgótarjánnak!

Vendég edző nyilatkozata
Király Márió : Gratulálok a csapatomnak, hiszen edzés nélkül érkeztünk ide.

Hazai játékos nyilatkozata
Farkas Attila : Sajnos mindkét oldalról sokan hiányoztak, azonban úgy gondolom, hogy egy jó és ponterős mérkőzést sikerült játszani a Salgótarjánnal, hiszen remek dobóformánk volt ma és az első félidei hatékony játékunk megalapozta a mai sikert. A második félidőre talán egy kicsit kiengedtünk, azonban így is nagyon örülünk a győzelemnek.

Vendég játékos nyilatkozata
Veljko Dragasevic : Azzal kell sajnos kezdenem, hogy az elmúlt két napban betegek voltunk és nem tudtuk edzeni. Igazából így felkészülni sem tudtunk a Vasasból, hiszen maximum dobóedzésen vettünk páran részt. Ez a Vasas úgy érzem, hogy simán a bajnokság legjobb négy csapata közé kerülhet és gratulálok nekik a győzelemhez, mi pedig úgy érzem, hogy mindent megtettünk, de sajnos ez ma nem volt elég.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Salgótarján
Vasas Akadémia
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 38 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 23 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 34:00 04:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Salgótarján
73%
87%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Salgótarján
33%
17%
3p táv.
Vasas Akadémia
Salgótarján
53%
41%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Salgótarján
75%
92%
Vasas Akadémia Salgótarján
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 15 15
Lepattanó 34 24
Gólpassz 39 15
Fault 13 16
VAL 158 88
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Medve

Máté
X 19 1 1 100 0 0 0 5 9 56 6 10 60 2 2 100 6 3 9 0 2 2 3 6 0 0 31 31 18

Bagó

Martin
X 22 7 8 88 3 6 50 0 0 0 10 14 71 2 2 100 4 5 9 1 4 2 2 4 2 0 32 24 0

Moravcsik

Áron
X 3 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 1 2 50 4 0 4 1 2 4 1 9 0 0 11 24 16

Radics

Gerzson
X 9 3 5 60 0 1 0 1 3 33 4 9 44 0 0 0 1 0 1 1 0 0 2 0 0 0 8 23 14

S�lyom

Botond
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 6 10 -6

Farkas

Attila
31 1 2 50 0 0 0 9 14 64 10 16 63 2 2 100 0 1 1 3 2 1 2 2 1 0 32 26 26

Boros

Márk
7 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 2 100 3 0 3 1 1 0 2 7 0 0 19 23 11

Andrássy

Géza
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 2 0 5 0 5 3 3 3 2 6 0 1 12 18 23

Kelemen

Ádám
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 2 0 0 7 17 16

Lakatos

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 4 2
Összesen 5 101 19 26 73 3 9 33 16 30 53 38 65 58 9 12 75 25 9 34 10 15 13 16 39 3 1 158 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dragasevic

Veljko
X 20 3 4 75 1 5 20 3 7 43 7 16 44 3 3 100 3 0 3 1 6 3 2 3 0 0 14 37 -24

Molnár

Dániel
X 18 1 1 100 0 4 0 4 8 50 5 13 38 4 4 100 1 0 1 3 1 2 3 5 0 0 21 35 -9

Takács

András
X 18 3 3 100 0 0 0 3 5 60 6 8 75 3 4 75 4 1 5 1 1 1 2 2 0 0 24 31 -26

Kuttor

Gergő
X 2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 5 1 6 1 1 3 1 0 0 2 6 26 -25

Nshimba

Kalau Joel
X 6 3 3 100 0 4 0 0 1 0 3 8 38 0 0 0 4 2 6 0 3 3 1 0 1 1 6 24 -26

Karanfilovski

Valentino
10 2 2 100 2 3 67 0 4 0 4 9 44 2 2 100 2 0 2 1 3 1 4 5 0 0 14 27 -2

Monye

Jonatán
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 4 13 4

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 7 -12

Gulyás

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 13 15 87 3 18 17 11 27 41 27 60 45 12 13 92 19 5 24 7 15 16 13 15 1 3 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek