Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. február 16. | 19:00
17. forduló
Bercsényi tornacsarnok
100 -84
(32-24, 24-24, 16-26, 28-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Gergely Csaba, Dr. Oláh Márk (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Sándor : Nagyon jól játszottak a pápaiak, láthatóan feldobta őket a MAFC elleni győzelmet. Nagyon sok pontot kaptunk az első félidőben, a védekezésünk nem volt rendben. Amikor az ellenfelünk fordított és elment 8 ponttal, na akkor láttam végre tüzet a csapatban. Ennek eredményeként sikerült is fordítani. Ezt kellene állandósítani. Sajnos azt kell mondanom, hogy minden csapat ellen nagyon meg kell küzdenünk a folytatásban is a győzelemért, mert a Covid-19 hatása nem múlt el nyomtalanul. Egyelőre nem találjuk azt a játékot, amit a kényszerszünet előtt nyújtottunk. Ma is sok problémával küszködtünk. Uros Rosics nem tudta vállalni a játékot, ahogy Fekete Dávid se, Várbíró sem volt teljesen egészséges, de ő legalább ott lehetett a pályán. Nem szabad túl sokat foglalkoznunk ezzel, mennünk kell tovább, helyre kell tennünk a védekezésünket, mert akkor lehetünk sikeresek. Még van három idegenbeli és négy hazai mérkőzésünk, s remélem, hogy ezeken még jobbak leszünk.

Vendég edző nyilatkozata
Dr, Vajda Balázs : Két hazai győzelem után érkeztünk Jászberénybe, s a csapat mentális erejét bizonyította, hogy nagyon mély gödörből jöttünk ki. Nem úgy jöttek a mérkőzések, ahogy azt szerettük volna, s nem ott állunk a tabellán, ahol ennek a csapatnak állnia kellene. Szerencsére ez a gát végre átszakadt, s bár nem mi voltunk a jászberényi találkozó esélyesei és az elején úgy is tűnt, hogy sima mérkőzés lesz, a folytatásban azonban a srácok nagyon jól ráéreztek a védekezésre. Minden csapatsportág alapja szerintem a védekezés, mert aki ezt jól csinálja az könnyebben talál be a másik oldalon. Ha jó ritmusban védekezel, akkor támadásban is jobban kihasználod a helyzeteidet. Nagyon örülök annak, hogy olyan mérkőzést tudtunk Jászberényben játszani, amelyben a kosárlabda szépségei domináltak, hiszen voltak remek távoli dobások, jó centermunka és látványos kosarak is. Bennünket az zavart meg, amikor a harmadik negyed végén a Jászberény zónavédekezésre váltott, s a fiataljaival döntötte el a folytatásban a mérkőzést. Akkor mi összeroppantunk, de ennek ellenére elégedett vagyok a fiúkkal.

Hazai játékos nyilatkozata
Homoki Donát : Először szeretnék gratulálni a pápaiaknak, mert alaposan megizzasztottak bennünket. Az első félidőben nagyon sok pontot kaptunk, s ez azt jelenti, hogy sokat kell javítanunk az egyéni és a csapat védekezésünkön is. Még mindig hullámvölgyben vagyunk, de minél hamarabb szeretnénk ebből kikerülni. A kemény védekezés, a kemény edzések meghozhatják ezt az eredményt. Köszönjük szépen, hogy a hétközi fordulóra is ilyen sokan kijöttek szurkolni, s amikor legjobban kellett – vezetett az ellenfél – segítettek, hogy fordítani tudjunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Murai Gábor : A mérkőzést nem úgy kezdtük, ahogy elterveztük, mert rögtön az elején többször eladtuk a labdát, s ezekből a Jászberény könnyű pontokat szerzett. Itt be is ragadtunk, s csak a második negyedben kezdtünk el jobban játszani, de így is nagyon sok pontot kaptunk. A harmadik negyed volt számunkra a legjobb, amikor csak 16 pontot engedtünk a hazaiaknak. Ekkor támadásban is többször könnyű kosarat tudtunk szerezni. Amikor azonban a Jászberény zónára állt át, akkor megzavarodtunk, eladtunk 3-4 labdát és ezt a ők kihasználták, s így megnyerték a mérkőzést.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
Conoil Pápa KC
Jászberényi KSE
Conoil Pápa KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 15
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 32:45 06:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
Conoil Pápa KC
77%
55%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
Conoil Pápa KC
31%
50%
3p táv.
Jászberényi KSE
Conoil Pápa KC
40%
42%
1p bünt.
Jászberényi KSE
Conoil Pápa KC
82%
80%
Jászberényi KSE Conoil Pápa KC
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 6 15
Lepattanó 30 26
Gólpassz 20 16
Fault 18 16
VAL 142 100
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 22 3 3 100 1 4 25 3 7 43 7 14 50 5 5 100 2 1 3 3 1 1 4 3 1 0 28 37 10

Olasz

Ádám Zsolt
X 12 5 8 63 0 1 0 0 0 0 5 9 56 2 4 50 4 2 6 0 0 3 5 2 0 1 19 22 -15

Lewis

Chester
X 7 2 5 40 0 0 0 1 2 50 3 7 43 0 0 0 0 1 1 1 1 3 0 5 0 0 9 22 -2

Nagy

Simon
X 9 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 1 2 50 0 1 1 1 0 2 1 1 0 0 11 19 0

Dukic

Nebojsa
X 5 1 1 100 0 2 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 0 0 6 18 -4

Meleg

Károly Richárd
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 2 1 0 1 0 0 6 22 20

Kucsora

Csaba Ákos
13 5 5 100 1 3 33 0 1 0 6 9 67 1 1 100 0 0 0 2 2 4 3 3 1 0 17 21 0

Várbíró

Gergő
4 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 2 2 100 2 0 2 3 0 1 1 2 0 0 10 21 0

Homoki

Donát László
23 9 11 82 1 1 100 0 1 0 10 13 77 3 3 100 9 2 11 0 0 1 2 2 1 0 36 18 31

Rosic

Uros
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 27 35 77 4 13 31 8 20 40 39 68 57 14 17 82 22 8 30 11 6 18 16 20 3 1 142 200
Conoil Pápa KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Murai

Gábor
X 23 8 9 89 0 0 0 1 3 33 9 12 75 4 7 57 4 3 7 2 7 2 7 8 1 0 35 35 -13

Sonyák

Béla Ádám
X 19 3 6 50 1 4 25 3 6 50 7 16 44 2 2 100 2 1 3 1 2 1 1 3 0 0 16 33 -16

Németh

András
X 8 1 6 17 1 1 100 0 1 0 2 8 25 4 4 100 6 1 7 0 3 2 5 2 0 1 13 32 -11

Hódi

Patrik
X 13 0 1 0 2 3 67 3 6 50 5 10 50 0 0 0 4 0 4 0 0 3 1 1 0 0 14 27 6

Koma

Dániel
X 11 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 2 2 100 0 0 0 0 2 3 3 0 0 0 11 25 -7

Varga

Balázs Péter
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 2 3 1 1 1 1 2 0 0 9 16 -9

Horváth

Attila
6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 4 16 -23

Erdei

Márk
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 2 -2 11 -7

Kasza

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 2

Szabó

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 17 31 55 4 8 50 10 24 42 31 63 49 12 15 80 19 7 26 5 15 16 18 16 1 3 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek