Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 5. | 18:30
14. forduló
Sport 11 Sportcentrum
77 -52
(10-18, 22-10, 20-14, 25-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga Zoltán, Vadász Csaba, Polonkai Balázs István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Gratulálok a játékosaimnak a mai győzelemhez. Szeretnék még egyszer gratulálni nekik azért is, hogy túltudtak lendülni azon, hogy újra nehéz helyzetbe kerültek, hiszen több kulcsjátékosunkat is hosszú időre elveszítettük. Azt gondolom, hogy egy ilyen jól szervezett bajnokságnak, mint a magyar, szükséges lenne elgondolkoznia azon, hogy frissítse a COVID-19 ellen bevezetett protokollját. Többszörösen oltott és betegségen átesett játékosoknak a karantén és visszatérési ideje közel hat hét, míg például Európa több bajnokságában, köztük az euroligában hét nap. Azt hiszem, hogy nem szabadna játékosokat ilyen sokáig partvonalon kívülre helyezni és emiatt akár bajnokságok eredményeit is befolyásolni. Nagyon nehéz időszak vár ránk, azonban mindent megfogunk tenni azért, hogy jól teljesítsünk. Bízom benne, hogy nem lesz több hiányzónk és az eddigiek minél előbb újra parkettre léphetnek.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Vajda Balázs : Gratulálok a Vasas csapatának, nagyon szépen kihasználták a lehetőségeiket, amik adódtak. Sajnos mi ennyi beteggel és hiányzóval ennyire voltunk képesek. Gratulálok a saját csapatomnak is, hiszen az első félidőben így is szépen tartották magukat. A negyedik negyedre sajnos elfáradtunk, ez látszik is az eredményen, de dolgozunk tovább és nagyon fontos vasárnapi mérkőzésre készülünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Medve Máté : Örülünk a győzelemnek, készülünk tovább a Veszprém elleni mérkőzésre és további sok sikert kívánok a Pápának!

Vendég játékos nyilatkozata
Koma Dániel : Nem túl jó előjelekkel jöttünk ide a sok hiányzó miatt, így egy teher nélküli jó meccset szerettünk volna játszani. Azt gondolom, hogy amíg fizikálisan bírtuk addig partiban voltunk. Így is kicsit fáj, hogy nagyon sok könnyű ziccert engedélyeztünk, de ezek úgy érzem már akkor jöttek, amikor kicsit elfogyott az erőnk. Igazából büszke vagyok arra, amit ma produkáltunk, ez a csapat most ennyivel jobb volt nálunk. Igyekszünk tanulni belőle és készülünk a Salgótarján elleni mérkőzésünkre.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Conoil Pápa KC
Vasas Akadémia
Conoil Pápa KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 25 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 23:00 16:45
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Conoil Pápa KC
49%
52%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Conoil Pápa KC
25%
14%
3p táv.
Vasas Akadémia
Conoil Pápa KC
38%
24%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Conoil Pápa KC
100%
70%
Vasas Akadémia Conoil Pápa KC
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 9 14
Lepattanó 43 25
Gólpassz 26 8
Fault 14 11
VAL 121 53
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Farkas

Attila
X 11 1 6 17 0 1 0 3 6 50 4 13 31 0 0 0 2 3 5 2 1 1 0 8 0 1 16 32 23

Medve

Máté
X 16 3 6 50 0 1 0 3 5 60 6 12 50 1 1 100 3 5 8 1 0 3 1 2 0 0 22 31 21

Radics

Gerzson
X 16 6 8 75 0 0 0 0 1 0 6 9 67 4 4 100 5 0 5 1 2 0 2 3 0 0 22 27 17

Bagó

Martin
X 6 2 6 33 1 2 50 0 0 0 3 8 38 0 0 0 5 1 6 1 1 3 4 2 3 0 16 22 0

Kerkai

Ákos
X 4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 0 1 1 0 1 0 0 5 20 3

Lakatos

Máté
2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 2 1 0 1 6 0 0 7 23 19

S�lyom

Botond
7 2 4 50 0 0 0 1 1 100 3 5 60 0 0 0 1 1 2 1 2 3 1 2 0 1 9 17 13

Andrássy

Géza
8 4 8 50 0 0 0 0 1 0 4 9 44 0 0 0 5 3 8 0 1 1 1 0 2 1 13 16 7

Kelemen

Ádám
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 0 1 1 2 0 1 9 10 4

Kódor

Tamás Olivér
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 6
Összesen 5 77 23 47 49 1 4 25 8 21 38 32 72 44 5 5 100 29 14 43 8 9 14 11 26 5 4 121 200
Conoil Pápa KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Murai

Gábor
X 12 4 8 50 0 0 0 1 6 17 5 14 36 1 1 100 5 1 6 4 5 3 3 3 0 1 14 37 -24

Sonyák

Béla Ádám
X 9 2 4 50 0 1 0 1 6 17 3 11 27 2 2 100 2 0 2 0 2 0 3 3 0 1 7 37 -24

Koma

Dániel
X 14 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 4 7 57 4 2 6 0 3 2 5 1 4 1 20 32 -21

Lintner

Kristóf Barnabás
X 8 0 1 0 1 2 50 2 3 67 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 8 32 -12

Varga

Balázs Péter
X 3 0 0 0 0 2 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 8 0 8 0 0 1 0 0 0 0 5 26 -10

Horváth

Attila
6 0 0 0 0 1 0 2 7 29 2 8 25 0 0 0 1 0 1 0 3 1 1 0 0 1 -1 22 -23

Kocsis

Tamás Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 0 0 0 2 6 2

Szabó

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 -1

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -6

Parcsami

Kornél
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 2 -6
Összesen 5 52 11 21 52 1 7 14 7 29 24 19 57 33 7 10 70 22 3 25 5 14 11 14 8 4 5 53 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek