Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. december 10. | 17:00
12. forduló
Vetési Albert Gimnázium
92 -79
(16-20, 31-22, 23-17, 22-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, Reisz Péter, Téczely Roland Balázs (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Martin Blaho : Először is szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet az Óbuda felé. Nagy energiával játszottak, mindent kitettek a pályára és a végsőkig harcoltak a győzelemért. Minden tiszteletem az övék. Nagyon jól védték a festéket, így nehéz helyzetbe kerültük a gyűrű alatt. Keményen kellett küzdenünk, kipasszoltuk a labdát, amiből sok tiszta dobóhelyzetünk lett, ám ma nem dobtunk jó százalékkal. Összességében fontos győzelmet szereztünk ma.

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Gratulálok a hazai csapatnak! Nagyon jó együttest rakott össze idén is a Veszprém. Mi pedig egy olyan gárdával érkeztünk, amely sok változáson ment keresztül. Próbáljuk megtalálni önmagunkat, és azt gondolom, hogy ehhez képest jó meccset játszottunk. Sok sikert kívánok a Veszprémnek minden területen. Én is egy kicsit része voltam ennek a munkának, és örülök, hogy ilyen jól összeállt.


Dobástérkép
Veszprém
Óbudai Kaszások
Veszprém
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 15
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 29:15 10:30
CSAPAT %
2p köz.
Veszprém
Óbudai Kaszások
72%
60%
2p ktáv.
Veszprém
Óbudai Kaszások
14%
56%
3p táv.
Veszprém
Óbudai Kaszások
37%
25%
1p bünt.
Veszprém
Óbudai Kaszások
80%
100%
Veszprém Óbudai Kaszások
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 18 10
Lepattanó 46 26
Gólpassz 26 16
Fault 15 17
VAL 132 98
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 17 2 4 50 0 0 0 4 7 57 6 11 55 1 1 100 1 1 2 2 2 0 3 6 0 1 23 34 12

Madár

András Rudolf
X 9 0 0 0 1 2 50 2 9 22 3 11 27 1 1 100 3 1 4 2 2 1 0 7 1 0 13 32 8

Dukic

Nebojsa
X 24 4 5 80 0 1 0 4 6 67 8 12 67 4 5 80 5 3 8 1 4 3 4 0 0 0 28 26 3

Glatz

Gábor Soma
X 4 1 1 100 0 2 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 6 0 6 0 1 1 1 2 0 0 8 23 -9

Dancsecs

András
X 11 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 6 50 2 2 100 1 0 1 1 1 2 1 0 0 0 10 16 -5

Tóth

Norbert Péter
20 9 11 82 0 0 0 0 0 0 9 11 82 2 4 50 13 8 21 2 5 3 7 4 0 0 45 29 19

Horváth

Ákos
5 1 3 33 0 1 0 1 6 17 2 10 20 0 0 0 2 1 3 0 3 2 0 2 0 0 -1 23 15

Birkás

András
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 5 0 0 6 17 22

Gárdai

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Végh

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 18 25 72 1 7 14 14 38 37 33 70 47 12 15 80 32 14 46 8 18 15 17 26 1 1 132 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fekete

Viktor Norbert
X 8 1 1 100 1 3 33 1 6 17 3 10 30 1 1 100 3 1 4 1 1 1 4 3 0 0 12 33 -8

Kalassai

Martin
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 2 3 0 1 0 0 3 33 3

Czura

Attila
X 15 3 4 75 1 2 50 1 4 25 5 10 50 4 4 100 4 1 5 1 3 3 5 1 0 0 19 32 -4

Boinitzer

Dávid
X 20 7 11 64 0 0 0 2 4 50 9 15 60 0 0 0 7 5 12 1 1 0 1 4 0 1 31 29 6

Czirbus

József
X 14 5 10 50 0 0 0 1 2 50 6 12 50 1 1 100 3 0 3 6 3 4 3 3 1 0 21 27 -5

Mészáros

Bence
12 1 2 50 2 3 67 2 9 22 5 14 36 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 6 22 -17

Bencsik

Barnabás Boldizsár
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 2 0 0 4 12 -14

Vas-Teplán

Miklós
3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 3 100 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 3 6 -16

Vígh

Marcell Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 -1 6 -10

Konta

Zalán Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedűs

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedüs

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 18 30 60 5 9 56 8 32 25 31 71 44 9 9 100 19 7 26 11 10 17 15 16 1 1 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek