Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. december 10. | 18:30
12. forduló
Sport 11 Sportcentrum
79 -83
(22-25, 18-27, 19-19, 20-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Major Ádám, Gál János, Ntasis Lazaros (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Gratulálok a pécsi csapatnak a győzelemhez! Egy nagyon gyors és atletikus csapat ellen játszottunk, az volt a legfontosabb feladatunk előzetesen, hogy a játékukat lelassítsuk, illetve a lepattanócsatát megnyerjük. Ezeket az első félidőben nem teljesítettük, amiből ők előnyt kovácsoltak. A második félidőben javítottunk a védekezésünkön, azonban mindig amikor közel voltunk ahhoz, hogy átvegyük a mérkőzés irányítását sajnos könnyű dobásokat vétettünk el, illetve a büntetővonalról nem voltunk magabiztosak. Azt gondolom, hogy ezek azok a részei a játékunknak amiben fejlődni kell.

Vendég edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet, hiszen az egész mérkőzés során tudtuk irányítani a játékot. Egy rövid periódust leszámítva elégedett vagyok a játékunk képével, de azt gondolom, hogy egy ilyen fiatal csapatnál normális az, hogy hullámzó a játék mutat be. Ez a győzelem nagyon sokat jelent nekünk, hiszen egy nagyon jó csapatot sikerült legyőzni. Gratulálok a Vasas csapatának is, a legjobbakat kívánom nekik!

Hazai játékos nyilatkozata
Boros Márk : Azt gondolom, hogy az első félidőben összeszedett hátrányunkat a védekezésünknek köszönhetjük, sajnos az itt összeszedett hátrányunkat üldöztük egész meccsen. Mikor a második félidőben visszajöttünk négy pontra akkor megint hibáztunk, s ebből már nem tudtunk felállni. Gratulálok a Rátgéber Akadémia csapatának!

Vendég játékos nyilatkozata
Bíró Levente : Nagy iramú mérkőzést játszottunk, minden labdáért megkellett küzdenünk. Azt gondolom, hogy az első félidei jobb dobóformánknak és védekezésünknek köszönhetjük a sikert. A második félidőben ugyan többet hibáztunk, viszont nagyot küzdöttünk, így sikerült a győzelmet megszereznünk. Gratulálok a Vasas, illetve a saját csapatomnak is!


Dobástérkép
Vasas Akadémia
NKA Pécs
Vasas Akadémia
NKA Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 00:45 38:30
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
NKA Pécs
54%
47%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
NKA Pécs
33%
36%
3p táv.
Vasas Akadémia
NKA Pécs
32%
50%
1p bünt.
Vasas Akadémia
NKA Pécs
59%
56%
Vasas Akadémia NKA Pécs
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 11 11
Lepattanó 34 38
Gólpassz 23 25
Fault 18 24
VAL 114 120
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 9 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 0 2 0 5 1 6 1 0 2 6 13 0 0 30 33 0

Radics

Gerzson
X 7 3 6 50 0 0 0 0 3 0 3 9 33 1 2 50 2 0 2 1 1 3 3 3 0 0 8 28 4

Andrássy

Géza
X 13 4 6 67 1 1 100 0 2 0 5 9 56 3 7 43 4 2 6 0 3 2 4 0 4 0 16 21 -13

Kelenföldi

Domonkos
X 8 4 8 50 0 1 0 0 1 0 4 10 40 0 0 0 5 2 7 0 1 0 0 0 0 1 8 18 -5

Kerkai

Ákos
X 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 5 0 5 1 2 0 1 0 0 0 5 17 -10

Medve

Máté
13 2 2 100 0 2 0 3 5 60 5 9 56 0 0 0 3 0 3 2 1 2 0 2 0 0 15 28 20

Boros

Márk
9 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 3 4 75 3 1 4 1 0 3 3 2 0 0 16 18 8

Bagó

Martin
7 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 3 4 75 0 0 0 1 2 3 4 1 0 0 8 13 0

Farkas

Attila
7 0 3 0 1 2 50 1 5 20 2 10 20 2 2 100 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 12 -6

Kelemen

Ádám
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 4 75 1 0 1 0 0 2 2 1 0 0 8 12 -8

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lakatos

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 19 35 54 2 6 33 7 22 32 28 63 44 16 27 59 28 6 34 7 11 18 24 23 4 1 114 200
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bíró

Levente
X 16 4 6 67 1 5 20 1 3 33 6 14 43 3 4 75 4 2 6 1 1 2 6 9 0 1 28 34 3

Djordjevic

Nemanja
X 17 3 7 43 1 2 50 3 5 60 7 14 50 0 0 0 9 1 10 3 0 3 1 2 0 2 26 30 10

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 10 1 1 100 1 1 100 2 4 50 4 6 67 0 0 0 1 1 2 0 3 0 1 2 0 0 10 23 -6

Rátvay

Balázs
X 3 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 1 0 1 0 1 3 2 1 1 0 1 21 -3

Benke

Krisztián
X 10 2 3 67 0 3 0 2 3 67 4 9 44 0 0 0 6 0 6 2 2 4 0 0 0 0 11 19 2

Lados

Erik Botond
5 0 3 0 1 1 100 1 4 25 2 8 25 0 0 0 4 1 5 3 3 4 3 4 0 1 11 23 -4

Kocsis

Zalán
10 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 1 1 100 1 4 5 0 0 0 2 4 0 0 19 21 3

Scherer

Bálint André
6 2 5 40 1 2 50 0 0 0 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 1 5 2 2 0 0 6 16 20

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 1 6 -4

Váits

Olivér
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 4 6 1

Kármán

Domonkos
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 -2

Kazy

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 16 34 47 5 14 36 12 24 50 33 72 46 5 9 56 29 9 38 9 11 24 18 25 1 4 120 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek