Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. december 4. | 18:30
11. forduló
Sport 11 Sportcentrum
80 -99
(20-24, 19-23, 16-26, 25-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Jankovics Viktor Zsolt, Simon Kristóf Kolos (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : Az első félidőben a hiányzók ellenére versenyben voltunk a MAFC-cal, de sajnos elfáradtunk, elfogytunk, és nem tudtam érdemben cserélni. Nehéz egy ilyen fiatal csapattal olyan szituációban, amikor az ellenfelünk rohan. Ilyenkor rosszul reagálunk védekezésben. Dolgozunk rajta, próbáljuk kijavítani a következő mérkőzésre. Remélhetőleg felépülnek a betegeink is, akikről csak az utolsó pillanatban tudtuk meg, hogy nem lehetnek itt.

Vendég edző nyilatkozata
Garai Péter : Kicsit elaltatott minket, amikor megláttuk, hogy a TF hiányosan, két meghatározó játékosuk nélkül áll fel – az ő játékukra számítottunk. Amíg bírta fizikálisan, nagyon szépen küzdött a TF, de azt gondolom, hogy ennyivel fizikálisan és tudásban is jobbak vagyunk. Magasabb, erősebb és jobb kosárlabdázókból áll a csapatunk. Örülök, hogy mindenkinek lehetőséget adhattam. Jövő héten a Jászberénnyel találkozunk, amely teljesen más stílusú csapat.


Dobástérkép
TF-BP
MAFC
TF-BP
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 22
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 18
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 03:00 31:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
MAFC
44%
57%
2p ktáv.
TF-BP
MAFC
40%
25%
3p táv.
TF-BP
MAFC
30%
24%
1p bünt.
TF-BP
MAFC
90%
60%
TF-BP MAFC
Szerzett labda 7 16
Eladott labda 19 14
Lepattanó 35 49
Gólpassz 16 23
Fault 22 22
VAL 101 141
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Oroszi

Bence
X 10 2 2 100 0 0 0 2 6 33 4 8 50 0 0 0 4 1 5 2 2 4 1 3 3 0 18 40 -18

Tichov

Dominik
X 28 4 8 50 1 5 20 3 7 43 8 20 40 9 9 100 6 0 6 0 3 4 9 4 0 3 32 35 -13

Szántó

Dániel
X 15 2 6 33 1 1 100 1 4 25 4 11 36 6 8 75 5 2 7 1 4 3 5 3 0 0 18 33 -12

Bálint

Bence Dániel
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 3 6 1 2 2 2 1 1 0 11 17 -8

Béres

Benedek
X 2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 14 -16

Gémes

Andor Benedek
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 4 0 4 1 2 1 0 3 0 0 11 24 -3

Tóth

Kornél
9 2 5 40 1 1 100 0 0 0 3 6 50 3 3 100 2 2 4 0 0 1 3 0 0 0 13 13 -2

Korompai

Ákos István
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 0 0 0 2 3 2 1 1 0 0 1 12 -13

Bartos

Bálint István
3 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 1 100 1 1 2 0 2 3 1 1 0 0 1 10 -10

Magda

Dávid Csaba
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 2 0

Szűcs

Péter Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Medgyesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 16 36 44 4 10 40 7 23 30 27 69 39 19 21 90 26 9 35 7 19 22 22 16 4 3 101 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 16 2 5 40 1 1 100 3 10 30 6 16 38 1 1 100 5 2 7 4 3 4 4 6 0 0 24 37 18

Polgárdy

Ádám
X 10 4 5 80 0 1 0 0 4 0 4 10 40 2 2 100 5 0 5 1 2 2 2 6 0 0 16 31 12

Lakits

András
X 7 1 4 25 0 1 0 1 2 50 2 7 29 2 6 33 4 1 5 4 4 3 3 3 1 1 10 24 15

Bordács

Gábor Soma
X 18 7 10 70 0 0 0 0 0 0 7 10 70 4 5 80 8 4 12 1 2 1 4 3 0 1 32 20 19

Biber

Áron Benedek
X 9 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 3 100 0 3 3 1 0 3 2 2 0 0 14 16 13

Kovács

Ádám
13 6 11 55 0 3 0 0 1 0 6 15 40 1 2 50 3 5 8 3 2 2 1 3 1 0 17 25 11

Csapai

Péter Zsolt
13 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 3 5 60 1 1 2 2 0 2 3 0 0 1 16 18 1

Pintér

Dávid
5 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 1 2 50 1 0 1 0 1 3 1 0 1 0 2 17 2

Komma

László András
5 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 1 2 50 3 1 4 0 0 0 1 0 0 0 9 5 0

Lőrincze

Dominik
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 4 1

Bősze

Bálint
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 2 2 0 0 0 1 0 0 1 -1 3 3

Misek

Levente Henrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 31 54 57 2 8 25 5 21 24 38 83 46 18 30 60 30 19 49 16 14 22 22 23 3 4 141 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek