Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. december 4. | 17:30
11. forduló
Bercsényi tornacsarnok
94 -75
(25-20, 26-22, 30-13, 13-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Sörlei Attila, Földi László (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Sándor : Akkor leszünk jó csapat és akkor leszek elégedett, ha ellenfeleinket 60-70-on tartjuk. A győzelemmel elégedett vagyok, de a játékunkban még ma is sok volt a hiba. Védekezésünk sem állt még teljesen össze, s támadásban is sokat hibáztunk. Igaz, a harmadik negyed végére eldőlt a találkozó, de a záró tíz percben szétesett a játékunk. Ezt pedig a pécsi fiatalok ki is használták. Jellemző ránk, hogy kiépítünk egy 10-15 pontos előnyt, utána azonnal csökken a koncentrációnk. Ebben mindenképpen javulnunk kell. Két nagyon nehéz mérkőzésünk van még idén, de remélem, hogy azokon Chester Lewis is rendelkezésünkre áll már. Az ő játéka nagyon fontos a csapat számára. A pécsieket dicséret illeti, hogy nem adták fel év végül -20 alá tudtak kerülni.

Vendég edző nyilatkozata
Andrija Csirics : Tudtuk, hogy a Jászberény jó csapat. Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, de az időkérést követően annak ellenére tartottuk az első félidő végéig a lépést a hazaiakkal, hogy védekezésben és támadásban is elég sokat hibáztunk. A nagyszünet után a harmadik negyedet úgy kezdtük, ahogy azt nem lehet. Rengeteg hibát elkövettünk, s azokat a jászberényiek rendre kosárral büntették. Annak viszont örülök, hogy a nagy hátrány ellenére is küzdöttek a fiúk és a végére sikerült egy kicsit kozmetikázni az eredményt. Sok sikert kívánok a folytatásban a Jászberénynek.

Hazai játékos nyilatkozata
Olasz Ádám : Nagyon jól kezdtük a találkozót, hiszen Csirics mesternek 7-0-nál már másfél perc után időt kellett kérnie. Az első két negyedben úgy is 10 pont körüli előnyre tettünk szert, hogy védekezésben és támadásban is elég sokat hibáztunk. A harmadik negyedben viszont sikerült eldöntenünk a találkozó sorsát. A záró tíz percben már kihagyott a figyelmünk, de így is magabiztosan nyertünk. Gratulálok saját csapatomnak, hiszen végig vezetve sikerült legyőznünk a pécsieket, akiknek pedig azért jár a gratuláció, mert -30-nál sem adták fel és csökkentették is a hátrányukat.

Vendég játékos nyilatkozata
Mándity Márkó : Az első félidőben úgy is partiban voltunk, hogy sem védekezésben, sem támadásban nem játszottunk hibátlanul. Viszont a harmadik negyed az számunkra értékelhetetlenre sikeredett. A jászberényiek jól használták ki hibáinkat és nagy előnyre tettek szert. Ekkor eldőlt a mérkőzés, de szerencsére nem adtuk fel, és a negyedik negyedben sikerült csökkenteni hátrányunkat. Ezzel együtt a Jászberény megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Mi pedig dolgozunk és megyünk tovább azon az úton, amit szeretnénk minél eredményesebben bejárni.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
Pécsi VSK-CARGATE
Jászberényi KSE
Pécsi VSK-CARGATE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 29 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 5
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
Pécsi VSK-CARGATE
76%
52%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
Pécsi VSK-CARGATE
50%
64%
3p táv.
Jászberényi KSE
Pécsi VSK-CARGATE
41%
29%
1p bünt.
Jászberényi KSE
Pécsi VSK-CARGATE
64%
100%
Jászberényi KSE Pécsi VSK-CARGATE
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 11 11
Lepattanó 31 27
Gólpassz 21 12
Fault 15 16
VAL 131 87
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 21 5 7 71 1 3 33 3 5 60 9 15 60 0 0 0 5 1 6 3 5 2 2 4 0 0 25 36 17

Rakic

Miljan
X 15 3 4 75 0 1 0 3 6 50 6 11 55 0 0 0 4 0 4 3 0 1 1 8 0 0 26 29 18

Olasz

Ádám Zsolt
X 18 6 9 67 1 1 100 0 0 0 7 10 70 4 6 67 4 1 5 0 1 2 4 1 0 0 22 28 22

Meleg

Károly Richárd
X 10 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 1 3 33 3 0 3 1 1 1 4 2 1 0 15 27 23

Nagy

Simon
X 3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 3 2 1 0 0 6 20 21

Rosic

Uros
8 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 2 2 100 3 0 3 0 2 2 3 3 0 0 13 26 -5

Fekete

Dávid
9 0 0 0 3 3 100 1 2 50 4 5 80 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 0 0 0 7 14 -2

Homoki

Donát László
8 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 0 1 0 10 12 -3

Várbíró

Gergő
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 1 0 1 0 2 0 0 7 8 0

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1
Összesen 5 94 25 33 76 5 10 50 9 22 41 39 65 60 7 11 64 26 5 31 8 11 15 16 21 2 0 131 200
Pécsi VSK-CARGATE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Farkas

Sándor Dániel
X 23 4 7 57 0 0 0 5 8 63 9 15 60 0 0 0 6 2 8 3 1 3 3 0 0 1 30 30 -15

Goldring

Gergő
X 14 4 6 67 1 2 50 0 2 0 5 10 50 4 4 100 1 1 2 1 5 1 4 2 0 0 13 25 0

Popadic

Miljan
X 4 0 1 0 1 2 50 0 4 0 1 7 14 2 2 100 0 0 0 0 0 1 3 2 0 0 3 24 -14

Mándity

Markó
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 0 1 19 0

Futó

Balázs
X 2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 2 13 -15

Meleg

Gergő Zoárd
14 4 8 50 3 3 100 0 2 0 7 13 54 0 0 0 1 3 4 1 1 3 2 3 0 1 17 29 0

Hőgye

Patrik
5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 4 15 0

Armaghani

Ármin
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 3 1 4 1 0 1 0 1 0 0 8 14 0

Fülöp

Zsombor
2 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 0 0 1 13 -2

Bor

Sándor
6 2 3 67 1 1 100 0 2 0 3 6 50 0 0 0 1 1 2 0 1 0 2 0 0 0 6 12 -12

Erdei

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Gordán

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 2 3 -9
Összesen 5 75 17 33 52 7 11 64 7 24 29 31 68 46 6 6 100 19 8 27 6 11 16 15 12 0 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek