Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 5. | 18:00
16. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
93 -85
(20-15, 27-31, 24-22, 22-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Söjtöry Tamás Ferenc, Kovács Nimród János (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Andrija Csirics : Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ami egyben nagyon fontos volt számunkra. Nagyon sokat készültünk az ellenfelünkre. A mérkőzésen sok volt a hullámvölgy, leginkább a támadólepattanókkal voltak gondok, aztán igyekeztünk elkapni a ritmust a támadásban, a védekezésünk rendben volt. Azt tették a fiúk, amit kértem tőlük, örülök, hogy láttam rajtuk a győzni akarást. Kicsit tartottam ettől a találkozótól, de jó munkát végeztünk. Megnyertük a meccset, ez már a múlté, következik a Kecskemét, szintén egy fontos mérkőzés vár ránk, innentől erre koncentrálunk.

Vendég edző nyilatkozata
Pethő Ákos : Nehéz helyzetben voltunk a hiányzóink miatt és át kellett alakítani a rotációt. Nagyon jó teljesítmények érkeztek, nem tudtuk megkoronázni a teljesítményünket, nehéz időszakban vagyunk, de büszkén és egyenes gerinccel ki kell ebből jönni. Sajnálom, hogy a végén nem voltak egyértelműek a döntések, részünkről sokkal jobban kellett volna az utolsó két percet megoldanunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró Olivér : A legfontosabb, hogy meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést, nem számít, hogy hogyan, hogy ki nem játszott, nagyon ránk fért. Nehéz időszakon vagyunk túl, sok sikert kívánok a Nyíregyházának a folytatáshoz.

Vendég játékos nyilatkozata
C. J. Bryce : Szoros mérkőzés volt, volt néhány hiányzónk, a többiek elég jól felléptek a helyükre. A végén jobban kellett volna koncentrálnunk a védekezésben és a támadásban egyaránt.


Dobástérkép
Pecsi VSK-VEOLIA
HUBNER NyIregyhaza BS
Pecsi VSK-VEOLIA
HUBNER NyIregyhaza BS
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 16
Egyenlő eredmények száma 10
Csapat vezetési ideje 31:05 04:01
CSAPAT %
2p köz.
Pecsi VSK-VEOLIA
HUBNER NyIregyhaza BS
60%
49%
2p ktáv.
Pecsi VSK-VEOLIA
HUBNER NyIregyhaza BS
50%
60%
3p táv.
Pecsi VSK-VEOLIA
HUBNER NyIregyhaza BS
32%
33%
1p bünt.
Pecsi VSK-VEOLIA
HUBNER NyIregyhaza BS
71%
77%
Pecsi VSK-VEOLIA HUBNER NyIregyhaza BS
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 12 14
Lepattanó 37 30
Gólpassz 27 14
Fault 22 20
VAL 136 96
Statisztika
Pecsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brkic

Veljko
X 33 16 24 67 0 0 0 0 0 0 16 24 67 1 2 50 7 5 12 2 3 4 4 3 2 0 44 34 17

Haynes-Jones

Samajae Naeem
X 17 5 6 83 0 0 0 2 6 33 7 12 58 1 1 100 1 0 1 1 2 6 2 5 0 0 19 33 7

Bíró

Olivér
X 8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 0 0 0 4 1 5 1 1 3 0 5 0 0 15 30 8

Gordon

Justin Windell
X 2 1 4 25 0 1 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 4 1 5 3 1 0 0 7 0 0 10 24 7

Goldring

Gergő
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 1 0 0 8 16 6

Bryson

Michael Joseph
13 0 1 0 1 1 100 3 6 50 4 8 50 2 3 67 2 0 2 0 2 2 2 1 1 0 12 25 9

Ivosev

Tamás
14 4 9 44 0 0 0 0 2 0 4 11 36 6 9 67 6 3 9 3 3 3 7 4 1 0 25 25 7

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 -8

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 1 0 0 1 4 -5

Meleg

Gergő Zoárd
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 4 -8

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 29 48 60 1 2 50 7 22 32 37 72 51 12 17 71 27 10 37 11 12 22 16 27 4 0 136 200
HUBNER NyIregyhaza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bryce JR

Clarence Leland
X 23 4 9 44 1 2 50 3 8 38 8 19 42 4 5 80 5 1 6 0 4 2 6 4 0 0 23 39 -6

Johnson

Nigel Armoni
X 24 3 10 30 5 7 71 2 5 40 10 22 45 2 2 100 3 0 3 1 6 3 3 6 0 1 19 37 -5

Pipiras

Rytis
X 15 3 5 60 0 0 0 3 9 33 6 14 43 0 0 0 5 3 8 1 3 0 3 0 0 2 16 33 -2

LeDay

Seth Christian
X 20 7 11 64 0 0 0 1 1 100 8 12 67 3 5 60 6 5 11 1 0 5 5 2 0 0 33 33 -10

Mokánszki

Máté
X 3 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 1 1 100 2 0 2 0 0 5 2 0 0 0 2 24 1

Anda

Dávid
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 1 16 -5

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 10 -7

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 1 1 0 0 1 6 -7

Szobi

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1

Kozák

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 18 37 49 6 10 60 9 27 33 33 74 45 10 13 77 21 9 30 5 14 20 20 14 0 4 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek