Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 5. | 18:00
16. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
80 -90
(13-22, 20-25, 20-22, 27-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Csabai-Kaskötő Brigitta, Goda László (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Nagyon bízom abban, hogy a következő mérkőzésen sokkal nagyobb koncentrációval játszunk. Jobb volt a Debrecen a tízpontos különbség reális, sorsdöntő szituációkban szereztek nagyon fontos kosarakat és ez el is döntötte a találkozót.

Vendég edző nyilatkozata
Georgios Vovoras : Gratulálok a csapatomnak, úgy érzem teljesen megérdemelten nyertünk. Az eredmény önmagáért beszél, de nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk idegenben. Megmutattuk a karakterünket, végig fókuszáltan játszottunk, jól védekeztünk gyors lerohanások után szereztünk pontokat. A folytatásban is szeretnénk ugyanezt az arcunkat mutatni.

Hazai játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Kevés energiával, enerváltan kezdtük a mérkőzést, a folytatásban sem találtuk a ritmust, mindössze a negyedik negyedben játszottunk úgy, ahogy tudunk. Legutóbb, a Falco ellen megmutattuk, mire vagyunk képesek, ezúttal végig futottunk az eredmény után, nem sikerült megfordítanunk a meccset, három negyed gyenge játéka vereséget eredményezett. Főként védekezésben kell javulnunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Xavier Thames : Nagy meccsre készültünk, tudtuk, az Alba jó csapat, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, a tíz pontos sikerért megdolgoztunk. Szeretnénk ugyanígy folytatni, szombaton újabb rangadó következik a Szolnok ellen, jól fel fogunk készülni az Olajból is.


Dobástérkép
Alba Fehervar
DEAC-Tungsram
Alba Fehervar
DEAC-Tungsram
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:14 38:59
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehervar
DEAC-Tungsram
71%
55%
2p ktáv.
Alba Fehervar
DEAC-Tungsram
0%
69%
3p táv.
Alba Fehervar
DEAC-Tungsram
25%
48%
1p bünt.
Alba Fehervar
DEAC-Tungsram
80%
77%
Alba Fehervar DEAC-Tungsram
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 13 10
Lepattanó 24 28
Gólpassz 12 20
Fault 14 16
VAL 97 122
Statisztika
Alba Fehervar
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 17 7 10 70 0 1 0 0 5 0 7 16 44 3 3 100 1 0 1 2 1 3 3 3 0 0 16 32 -3

Davis

Shaheed
X 9 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 1 1 100 6 0 6 0 0 0 1 0 2 0 15 29 -10

Smith Jr.

Lenzelle Lajuan
X 11 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 1 2 50 7 1 8 1 3 1 4 3 0 0 19 29 -6

Lukács

Norbert
X 8 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 1 2 50 1 1 2 1 1 0 1 1 0 1 9 19 -8

Szabó

Zsolt András
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 1 1 0 4 15 -3

Stark

Jonathan
15 2 3 67 0 0 0 3 3 100 5 6 83 2 2 100 1 1 2 1 4 2 3 2 0 1 18 28 5

Laksa

Martins
4 2 2 100 0 1 0 0 3 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 3 1 1 2 1 0 2 19 -8

Pongó

Marcell
8 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 17 -8

Omenaka

Godwin Ekene
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 2 1 2 1 0 1 0 8 6 -5

Takács

Milán
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 3 6 -4

Kass

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 27 38 71 0 3 0 6 24 25 33 65 51 8 10 80 19 5 24 7 13 14 16 12 5 2 97 200
DEAC-Tungsram
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thames

Xavier Raynard
X 17 0 0 0 3 5 60 3 5 60 6 10 60 2 3 67 3 0 3 2 2 1 5 5 0 0 25 33 14

Gjorgji

Dzeletovic
X 13 2 5 40 0 1 0 2 3 67 4 9 44 3 4 75 3 2 5 1 0 0 3 7 0 2 23 32 17

Aska

Ivan
X 16 5 7 71 3 4 75 0 1 0 8 12 67 0 0 0 1 2 3 1 1 3 0 2 0 0 17 31 11

Valerio Bodon

Vincent
X 7 1 4 25 1 1 100 1 1 100 3 6 50 0 0 0 5 2 7 0 1 4 0 1 0 1 11 30 8

Hagins

Joshua Akeem
X 16 5 6 83 0 0 0 2 6 33 7 12 58 0 0 0 4 0 4 3 3 3 1 5 2 1 23 29 6

Polyák

László
10 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 0 0 0 2 0 2 1 1 4 2 0 0 1 10 23 5

Tóth

Ádám
9 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 5 6 83 3 1 4 1 2 1 3 0 0 0 11 16 -8

Kerpel-Fronius

Gáspár
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 6 -3

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ságodi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 16 29 55 9 13 69 10 21 48 35 63 56 10 13 77 21 7 28 9 10 16 14 20 2 5 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek