Leány Junior- 2020/2021
2021. május 19. | 13:30
 
Vasas Pasaréti Sportcentrum
83 -51
(21-14, 12-16, 26-11, 24-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Polonkai Balázs István, Bozóki Bettina, Kiss Márton Balázs (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Harsányi Mária : Nagyon kínlódtunk az első félidőben a Vasas kadett csapata ellen, faultproblémáink is voltak, így a legjobb játékosunkat, Miklós Melindát pihentetni kellett. A második félidőben mutattuk meg igazi arcunkat: sokkal jobban védekeztünk, kreatívabbak és pontosabbak voltak támadásaink. Örülök, hogy sikerült bejutnunk a legjobb négybe, izgatottan várjuk a folytatást!

Vendég edző nyilatkozata
Rátkainé Eördögh Edit : Úgy gondolom, fiatal csapatunk nagyon szépen helyt állt. Számunkra a junior döntő leginkább a tapasztalatszerzésről szól, így igyekeztem levenni minden nyomást a lányokról. Véleményem szerint kitartóan és eredményesen rángattuk az oroszlán bajszát egy félidőn keresztül, hiszen ez a Szekszárd kadett korosztályban bajnoki címet nyert. Lelkesen kezdtük a találkozót, a második félidőben azonban fizikálisan és fejben is elfáradtunk. Nehéz ellensúlyozni egy teljes mérkőzésen át a rutint és a kilókat, ráadásul a faulthatár is magasabban van egy kadett bajnokihoz képest. Büszkék lehetünk magunkra az első félidőben mutatott játék alapján!


Dobástérkép
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Vasas Akadémia/B
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Vasas Akadémia/B
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Vasas Akadémia/B
53%
35%
2p ktáv.
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Vasas Akadémia/B
21%
0%
3p táv.
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Vasas Akadémia/B
30%
41%
1p bünt.
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Vasas Akadémia/B
47%
80%
Atomerőmű-KSC Szekszárd Vasas Akadémia/B
Szerzett labda 9 3
Eladott labda 8 18
Lepattanó 57 29
Gólpassz 17 12
Fault 16 20
VAL 122 56
Statisztika
Atomerőmű-KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Renczes

Rebeka
X 9 1 3 33 0 2 0 2 8 25 3 13 23 1 2 50 4 1 5 1 1 3 3 5 0 1 11 29 0

Horváth

Dóra
X 6 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 6 33 2 7 29 2 4 6 1 0 1 4 1 1 0 10 29 0

Németh

Lili
X 12 3 5 60 1 4 25 0 1 0 4 10 40 4 7 57 9 12 21 1 2 2 4 4 2 0 33 28 0

Holcz

Rebeka
X 5 2 3 67 0 3 0 0 4 0 2 10 20 1 1 100 2 3 5 0 3 2 4 4 1 0 8 28 0

Miklós

Melinda
X 23 4 5 80 1 2 50 4 7 57 9 14 64 1 2 50 4 1 5 4 1 3 1 1 2 0 29 26 0

Haag

Panna
13 2 4 50 0 2 0 3 8 38 5 14 36 0 0 0 2 1 3 0 1 3 3 0 0 0 9 22 0

Szücs

Gréta
11 3 5 60 1 1 100 1 2 50 5 8 63 0 0 0 4 4 8 0 0 0 0 0 2 2 18 21 0

Andi

Hanna Emma
4 2 6 33 0 2 0 0 2 0 2 10 20 0 0 0 3 0 3 1 0 1 1 2 0 0 3 12 0

Sinka

Noémi Bernadett
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Sámóczi

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Berekali

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bárányos

Flóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 34 53 4 19 21 10 33 30 32 86 37 9 19 47 30 27 57 9 8 16 20 17 8 3 122 200
Vasas Akadémia/B
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Tyra Nolwenn
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 5 1 6 1 2 1 1 4 0 0 11 33 0

Rátkai

Eszter
X 17 3 10 30 0 1 0 3 7 43 6 18 33 2 2 100 1 1 2 1 1 4 3 2 0 1 12 31 0

Örsi

Kata Anna
X 10 2 3 67 0 0 0 2 2 100 4 5 80 0 0 0 3 0 3 1 2 3 0 0 0 1 11 22 0

Láng-Miticzky

Blanka
X 2 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 4 2 3 1 0 0 -1 22 0

Kádár

Orsolya
X 6 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 1 1 2 0 0 4 1 1 0 2 5 21 0

Igaz

Eszter
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 3 0 3 0 2 1 3 1 0 0 3 19 0

Masier

Sophia Vivienne
1 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 3 0 3 0 3 0 1 1 1 1 0 19 0

Villányi

Diána
6 0 2 0 0 3 0 2 2 100 2 7 29 0 0 0 7 0 7 0 3 4 0 1 1 2 7 18 0

Ulrich

Zoé Kata
4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 2 0 2 0 1 1 4 0 1 0 8 9 0

Kemény

Szófia
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2 4 0

László

Réka Brigitta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 2 0

Duka

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 51 11 31 35 0 8 0 7 17 41 18 56 32 8 10 80 26 3 29 3 18 20 16 12 3 8 56 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek