Leány Serdülő- 2020/2021
2021. május 29. | 13:30
 
Gabányi László Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kutrik Andrea, Belák Dorka (Réger Zsolt Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Diósadi Deák Éva : Jó szoros mérkőzést játszottunk, mindkét csapatnak gratulálok! Az ellenfélnek a lelkes játékért és óriási küzdésért, a saját lányaimnak pedig azért, mert volt eszünk és szívünk két ponttal megnyerni ezt a mérkőzést. Akinek még külön szeretnék gratulálni a háromnapos teljesítményéhez, az Kendelényi Luca – remélem, hogy ez csak a pályafutásának az eleje.

Vendég edző nyilatkozata
Hegyi Hanna : Nagyon örülök, hogy egy izgalmas, küzdős meccsel tudtunk búcsúzni a döntőtől! Ha egy picit bátrabbak vagyunk, és a végén nem hagyjuk ki a tiszta helyzeteinket, akár a javunkra is eldőlhetett volna a találkozó. Gratulálok a Vasasnak a győzelemhez, a saját lányainknak pedig ahhoz, hogy kitették szívüket-lelküket a pályára!


Dobástérkép
Vasas Akadémia
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
Vasas Akadémia
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
46%
30%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
18%
25%
3p táv.
Vasas Akadémia
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
17%
31%
1p bünt.
Vasas Akadémia
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
65%
82%
Vasas Akadémia BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
Szerzett labda 20 21
Eladott labda 33 34
Lepattanó 50 41
Gólpassz 11 11
Fault 18 14
VAL 80 62
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kendelényi

Luca
X 19 6 11 55 2 3 67 0 0 0 8 14 57 3 3 100 11 4 15 2 5 0 3 2 4 0 34 30 0

Mayr

Lara
X 3 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 4 25 4 3 7 4 1 4 2 3 0 0 11 22 0

Kiss

Kamilla
X 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 2 4 1 0 1 0 0 -7 21 0

Dúl

Fanni Veronika
X 2 0 2 0 1 3 33 0 1 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 2 4 4 0 0 0 0 -3 17 0

Csercsa

Eszter
X 4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 4 50 2 1 3 2 1 2 2 0 0 0 7 11 0

Harmati

Emma Róza
12 5 8 63 1 3 33 0 0 0 6 11 55 0 0 0 4 4 8 1 5 0 0 0 2 1 13 25 0

Mészáros

Ágota
7 1 2 50 0 3 0 1 5 20 2 10 20 2 4 50 2 0 2 3 3 4 3 1 0 0 3 22 0

Szabó

Emília Erzsébet
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 3 1 0 3 0 0 3 16 0

Ábrahám

Emma
6 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 4 4 100 1 3 4 0 2 1 2 0 0 0 8 12 0

Gergely

Petra
4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 3 0 3 3 3 1 1 1 0 0 7 10 0

Schannen

Zoé
3 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 2 50 1 2 3 1 1 0 1 0 2 0 5 10 0

Kaszás

Lili Dorka
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 4 0
Összesen 5 62 18 39 46 4 22 18 1 6 17 23 67 34 15 23 65 30 20 50 20 33 18 14 11 8 1 80 200
BEAC - Újbuda Kosárlabda Akadémia / B
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Limpek

Lilla Julianna
X 9 1 9 11 1 1 100 0 1 0 2 11 18 5 6 83 3 7 10 6 5 3 5 1 0 2 16 30 0

Harka

Stefánia Laura
X 7 0 4 0 1 3 33 1 1 100 2 8 25 2 2 100 6 5 11 1 1 3 2 1 0 3 15 30 0

Jánosi

Flóra Csillag
X 3 0 6 0 0 2 0 1 6 17 1 14 7 0 0 0 4 0 4 2 9 1 1 2 0 1 -10 29 0

Zsom

Kinga Regina
X 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 4 0 4 1 3 2 1 1 0 0 -1 18 0

Krausz

Lili Beatrix
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 3 0 1 0 0 0 -3 13 0

Sági

Regina Petra
24 7 9 78 0 3 0 2 5 40 9 17 53 4 5 80 1 1 2 7 5 2 4 1 0 1 24 28 0

Eszes

Vivien
9 2 2 100 2 5 40 0 0 0 4 7 57 1 2 50 0 0 0 0 0 1 2 2 0 0 9 15 0

Lenkó

Zita Vivien
4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 2 4 2 3 1 0 0 0 0 6 14 0

Blaskovits

Anna Ibolya
2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 4 1 5 1 2 1 2 1 1 0 8 13 0

Jáger

Zsófia Éva
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 2 0 0 -1 8 0

Barna

Mikolt
2 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 2 0

Szabó

Sára Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 11 37 30 6 24 25 4 13 31 21 74 28 14 17 82 24 17 41 21 34 14 18 11 1 8 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek