Leány Serdülő- 2020/2021
2021. május 25. | 16:00
 
Gabányi László Sportcsarnok
64 -55
(23-15, 15-9, 10-15, 16-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bárány Levente, Bujtor Péter (Réger Zsolt Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Gyarmati István : Ahogy arra számítani lehetett, nincsenek előre lefutott mérkőzések. Abban a pillanatban, hogy lazítottunk a védekezésen, a Miskolc rögtön kihasználta a hibáinkat. Szerencsére szereztünk annyi előnyt, hogy az kitartott a végéig, de a folytatásban ennél jóval több kell majd. Köszönet Sándor Ádámnak, hogy remek bemelegítő zenéket kevert nekünk, és jó volt újra látni a BEAC-os kollégákat! Köszönjük a Miskolcnak a mérkőzést, további sok sikert kívánunk nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Petre Márton : Ahogy azt a döntő előtti felvezetésben is mondtam, nehéz első mérkőzésre készültünk. A lányok mindent beleadtak, időnként erőn felül teljesítettek. Sajnos egész évben problémánk volt a pontos befejezésekkel, ez most is látszott. Védekezésben viszont bravúrosat nyújtottunk, különösen az ellenfél magas játékosa, Josepovits Kinga ellen. Ha ilyen játékot tudunk mutatni, lehet esélyünk az ötödik hely megszerzésére. Gratulálok az ellenfélnek, jól játszottak és ügyesen tartották meg a megszerzett előnyüket!


Dobástérkép
Zsíros Akadémia
MVSI Vadmacskák/A
Zsíros Akadémia
MVSI Vadmacskák/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zsíros Akadémia
MVSI Vadmacskák/A
42%
35%
2p ktáv.
Zsíros Akadémia
MVSI Vadmacskák/A
24%
8%
3p táv.
Zsíros Akadémia
MVSI Vadmacskák/A
11%
25%
1p bünt.
Zsíros Akadémia
MVSI Vadmacskák/A
45%
56%
Zsíros Akadémia MVSI Vadmacskák/A
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 17 22
Lepattanó 53 45
Gólpassz 16 4
Fault 27 20
VAL 81 62
Statisztika
Zsíros Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pásztor

Arina
X 14 2 3 67 4 7 57 0 2 0 6 12 50 2 4 50 2 1 3 3 4 4 3 5 0 0 16 27 0

Bodnár

Nóra Bettina
X 5 1 4 25 0 2 0 1 4 25 2 10 20 0 0 0 0 3 3 0 2 4 1 0 0 0 -1 22 0

Oldal

Klára
X 4 0 0 0 2 6 33 0 0 0 2 6 33 0 1 0 4 2 6 1 2 3 1 3 0 0 8 22 0

Tóth

Sára
X 2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 2 0 1 0 1 0 1 2 1 1 0 0 -1 16 0

Berecz

Panna Kincső
X 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 3 3 0 1 1 0 1 0 0 -2 11 0

Takács

Noémi
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 5 2 7 1 0 1 2 0 1 0 10 25 0

Josepovits

Kinga
14 6 10 60 0 1 0 0 0 0 6 11 55 2 6 33 10 6 16 0 3 4 4 1 4 0 27 20 0

Takács

Mirabel
10 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 2 3 67 2 0 2 2 2 4 5 3 0 1 15 17 0

Slett

Réka
6 2 6 33 0 5 0 0 0 0 2 11 18 2 2 100 1 4 5 1 2 2 2 0 0 1 3 16 0

Prisztavok

Zoé
0 0 2 0 0 3 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 1 4 5 1 0 1 0 2 0 0 2 10 0

Szaniszló

Laura
2 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 8 0

Kispál

Zsófia
5 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 1 2 50 0 1 1 0 0 0 1 0 0 0 4 6 0
Összesen 5 64 18 43 42 8 33 24 1 9 11 27 85 32 9 20 45 27 26 53 9 17 27 20 16 5 2 81 200
MVSI Vadmacskák/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kollár

Viktória
X 14 2 11 18 0 0 0 1 2 50 3 13 23 7 14 50 2 4 6 0 5 3 9 0 0 2 7 30 0

Szászfai

Zsófia
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 6 3 9 1 2 4 0 0 0 0 7 30 0

Kohári

Kiara
X 7 2 9 22 1 5 20 0 0 0 3 14 21 1 2 50 5 1 6 3 4 3 3 3 0 1 6 30 0

Olejnyik

Virág
X 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 3 2 5 0 1 2 1 0 1 0 1 16 0

Kiss

Abigél
X 3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 0 1 2 0 0 1 0 0 1 5 10 0

Bokros

Boglárka
29 11 14 79 0 2 0 0 0 0 11 16 69 7 10 70 7 6 13 1 3 1 8 0 1 0 41 30 0

Simkó

Laura Helga
2 0 7 0 0 3 0 0 0 0 0 10 0 2 4 50 4 0 4 2 5 4 4 1 0 1 -4 22 0

Rémiás

Eszter Nóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 1 10 0

Vojcsik

Liliom
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 10 0

Deák

Gréta Nóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 10 0

Ang

Xue Ning
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 2 0

Ináncsi

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 16 46 35 1 12 8 1 4 25 18 62 29 18 32 56 29 16 45 9 22 20 27 4 2 5 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek