Leány egyetemi bajnokság, Rájátszás- 2020/2021
2021. május 31. | 13:00
221. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
63 -55
(18-15, 21-9, 11-14, 13-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Rózsavölgyi Alexandra, Gruber Nikolett Lilla (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Hegedűs Péter (TFSE): - Tudtuk, hogy a Győr mindent megpróbál, hogy megnehezítse a dolgunkat. Ez az első félidőben kevéssé, szünet után viszont nagyon jól sikerült neki, de ehhez azért az is kellett, hogy mi a nagyobb előnyünk tudatában kicsit "belealudjunk" a mérkőzésbe. Örülök, hogy a végén sikerült győzelemmel lezárni ezt a tanulságos elődöntőt, mert bárki lesz is az ellenfelünk a döntőben, ilyen mértékű "leolvadást" nem engedhetünk meg magunknak.

Vendég edző nyilatkozata
dr Barthalos István : Dr. Barthalos István (UNI Győr SzSE): - Nagyon büszke vagyok a lányokra! Bár a vereség, miatt és mert így a döntő elúszott kicsit szomorú is vagyok, így ilyen tartással, nagy hátrányban is küzdve, az utolsó pillanatig fel nem adva a mérkőzést ki lehet kapni. Horváth Krisztina gyrs, a második percben történt sérülése nemcsak a csapatot zavarta meg, hanem engem is. A vereség egyik fő oka, hogy a második negyedet nagy különbséggel veszítettük el, a másik pedig, hogy egy elődöntőhöz kpest, főleg papíron itthon, bár nem ebben a csarnokban játszottuk a meccseinket, nagyon rosszul dobtuk a büntetőket, a harmadik pedig, hogy a végjátékban Benke Sára eldöntötte a mérkőzést.


Dobástérkép
TFSE
UNI Győr SZESE
TFSE
UNI Győr SZESE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE
UNI Győr SZESE
50%
46%
2p ktáv.
TFSE
UNI Győr SZESE
38%
35%
3p táv.
TFSE
UNI Győr SZESE
19%
19%
1p bünt.
TFSE
UNI Győr SZESE
67%
53%
TFSE UNI Győr SZESE
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 18 18
Lepattanó 42 31
Gólpassz 13 14
Fault 19 16
VAL 83 69
Statisztika
TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Király

Andrea
X 3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 6 0 6 1 0 4 0 3 1 0 11 34 0

Benke

Sára
X 16 5 6 83 0 0 0 2 8 25 7 14 50 0 1 0 5 1 6 1 2 3 4 4 0 1 21 28 0

Boros

Berta Panna
X 2 1 4 25 0 2 0 0 1 0 1 7 14 0 2 0 3 1 4 3 4 1 3 1 0 1 1 28 0

Galli-Hirling

Borbála
X 7 3 9 33 0 1 0 0 0 0 3 10 30 1 1 100 2 9 11 2 2 2 1 0 0 1 12 23 0

Herman

Aliz
X 7 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 3 4 75 6 2 8 2 3 2 3 0 0 1 12 19 0

Burján

Laura
8 1 1 100 2 4 50 0 3 0 3 8 38 2 2 100 3 1 4 0 2 3 1 3 1 0 10 19 0

Hanti

Daniella
7 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 6 16 0

Szeitl

Vanessa
7 1 4 25 1 1 100 1 4 25 3 9 33 0 0 0 0 0 0 1 3 1 1 1 0 1 1 15 0

Dömötör

Petra
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 3 0 3 1 2 1 1 0 0 0 3 9 0

Kenyeres

Anett Beáta
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 4 6 0

Szabó

Evelin
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 63 17 34 50 3 8 38 5 27 19 25 69 36 8 12 67 28 14 42 13 18 19 16 13 2 5 83 200
UNI Győr SZESE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baffy

Fanni
X 13 0 0 0 4 6 67 1 3 33 5 9 56 2 4 50 4 1 5 2 2 1 4 1 0 0 17 40 0

Nagy

Rebeka
X 12 4 9 44 1 3 33 0 1 0 5 13 38 2 5 40 7 3 10 1 2 2 2 3 4 2 19 37 0

Rozmán

Lilla Anna
X 14 5 6 83 0 2 0 0 4 0 5 12 42 4 6 67 5 0 5 2 3 4 6 5 0 0 20 29 0

Horváth

Dóra
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 2 0 0 -2 19 0

Horváth

Krisztina
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 0

Bánszegi

Borbála
6 3 6 50 0 3 0 0 0 0 3 9 33 0 0 0 4 3 7 3 4 1 3 1 0 0 10 33 0

Perl

Zsófia
8 0 5 0 1 2 50 2 6 33 3 13 23 0 0 0 2 0 2 1 1 3 3 1 0 0 4 22 0

Szűts

Boglárka
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 2 4 0 1 0 0 1 15 0

Rabi

Kiara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 3 0

Reider

Janka Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pozsgai

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Tamara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 13 28 46 6 17 35 3 16 19 22 61 36 8 15 53 24 7 31 9 18 16 19 14 5 2 69 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek