Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2020/2021
2021. május 31. | 19:30
30. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
91 -38
(24-10, 18-8, 25-16, 24-4)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Válé Flórián, Lázár Zsigmond György

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : A bajnokság utolsó mérkőzésén, a tabellán elfoglalt helyünk szempontjából tét nélkül léptünk pályára, így elsődleges célunk, a győzelem mellett az volt, hogy mindenkinek elegendő játékidőt biztosítsunk és egy jó ritmusú, magas intenzitású mérkőzést játszunk. Ez sikerült is, sok pontot dobtunk, mind a 12 játékos pályára került, nagyjából egyenlően oszlottak el a játékpercek, majdnem mindenki pontot is szerzett, így amiért jöttünk, azt véghez vittük. Köszönjük ellenfelünknek a mérkőzést, csapatomnak pedig gratulálok az egész éves teljesítményhez

Vendég edző nyilatkozata
Csuba Attila : Sajnos az elején nagyon megijedtünk az ellenféltől, de a félidő második részében összeszedtünk magunkat. A harmadik negyed az kifejezetten jól alakult. A negyedik negyedre pedig nagyjából elfáradtunk. Gratulálok a csapatomnak az egész éves teljesítményéért.


Dobástérkép
Törekvés SE
BKG Príma II.
Törekvés SE
BKG Príma II.
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
BKG Príma II.
54%
35%
2p ktáv.
Törekvés SE
BKG Príma II.
0%
19%
3p táv.
Törekvés SE
BKG Príma II.
31%
8%
1p bünt.
Törekvés SE
BKG Príma II.
92%
70%
Törekvés SE BKG Príma II.
Szerzett labda 23 7
Eladott labda 12 30
Lepattanó 43 41
Gólpassz 18 15
Fault 14 10
VAL 133 35
Statisztika
Törekvés SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sváb

Gréta Viktória
X 10 4 8 50 0 2 0 0 3 0 4 13 31 2 2 100 4 0 4 2 2 1 1 3 0 0 9 20 0

Dobos

Kíra Cintia
X 15 4 6 67 0 0 0 1 2 50 5 8 63 4 4 100 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 14 19 0

Egri

Zsófia
X 14 5 9 56 0 0 0 0 0 0 5 9 56 4 5 80 4 3 7 7 2 0 3 2 0 1 26 19 0

Strbik

Fanni Flóra
X 8 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 2 100 1 2 3 3 0 1 1 4 0 0 16 19 0

Mohos

Eszter
X 14 7 10 70 0 0 0 0 0 0 7 10 70 0 0 0 0 2 2 3 5 3 0 1 0 0 12 16 0

Fábián

Dorottya
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 6 0 6 3 1 0 1 1 0 0 14 18 0

Babosa

Rozália Rozina
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 5 0 5 1 0 0 0 2 0 0 4 17 0

Darázsi

Dóra
11 1 2 50 0 1 0 3 4 75 4 7 57 0 0 0 5 1 6 1 1 2 0 1 4 0 19 17 0

Ferenczi

Lívia
4 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 4 1 5 2 0 0 0 1 0 0 8 16 0

Stelczer

Virág Anna
7 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 0 4 1 3 0 0 8 15 0

Szabó

Blanka
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 1 3 1 0 0 1 1 15 0

Szilvási

Kincső
4 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 2 9 0
Összesen 5 91 32 59 54 0 5 0 5 16 31 37 80 46 12 13 92 32 11 43 23 12 14 10 18 4 2 133 200
BKG Príma II.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Levente

Zsófia Katalin
X 11 2 5 40 3 4 75 0 1 0 5 10 50 1 2 50 5 1 6 0 6 0 3 1 0 1 9 32 0

Kovács

Virág
X 7 1 2 50 0 3 0 1 7 14 2 12 17 2 2 100 4 0 4 2 3 1 3 2 0 0 5 28 0

Pandur

Zsófia
X 4 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 0 4 0 0 2 0 0 3 23 0

Pandur

Réka
X 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 1 1 0 0 -5 23 0

Soós

Lili
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Horváth

Boglárka
6 1 8 13 0 1 0 0 0 0 1 9 11 4 4 100 5 5 10 3 3 4 3 3 0 3 14 28 0

Molnár

Flóra
6 3 4 75 0 1 0 0 4 0 3 9 33 0 2 0 4 1 5 2 7 3 3 6 2 0 9 28 0

Al-Ariki

Mariam Mohamed
2 1 2 50 0 5 0 0 0 0 1 7 14 0 0 0 4 4 8 0 0 1 0 0 0 0 4 19 0

Ágics

Barbara Dóra
2 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 2 0 0 0 0 0 0 9 0

Abou-Namouss

Leila
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 2 1 1 0 0 0 -3 9 0
Összesen 5 38 9 26 35 5 26 19 1 12 8 15 64 23 7 10 70 27 14 41 7 30 10 14 15 2 4 35 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek