Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2020/2021
2021. április 11. | 16:00
24. forduló
MKOSZ Sportcentrum
72 -74
(14-26, 25-5, 17-21, 16-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bátovszky Zsolt , Gyurka Tamás

Hazai edző nyilatkozata
Bukics Zsolt : Szűk kerettel futottunk neki a találkozónak. Rosszul indítottunk, szinte minden támadásból kosarat kaptunk. A második negyedben sikeres volt a változtatás és a félidő végére nálunk volt az előny. A harmadik negyed már kiegyenlített játékot hozott, azonban még sikerült őrizni az előnyből. Az utolsó negyedre már előjöttek koncentrációs problémák, több hiba is becsúszott védekezésben. Végül egylabdás mérkőzés lett a végjátékra és a Szombathely az utolsó támadásból megszerezte a győzelmet. Ez egy elszalasztott esély volt.

Vendég edző nyilatkozata
Szabó László : Először is gratulálnék az ellenfélnek, nagyon jól játszottak. Helyenként mi is, de a második negyedünk például értékelhetetlen. Nagyon mélyről jöttünk vissza, éppen ezért még értékesebb számunkra ez a győzelem. A végén a szerencse most felénk billentette el az egylabdás meccset, de ettől még örülünk a győzelemnek.


Dobástérkép
Dávid Kornél KA
Szombathelyi Egyetem
Dávid Kornél KA
Szombathelyi Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél KA
Szombathelyi Egyetem
50%
40%
2p ktáv.
Dávid Kornél KA
Szombathelyi Egyetem
33%
30%
3p táv.
Dávid Kornél KA
Szombathelyi Egyetem
19%
32%
1p bünt.
Dávid Kornél KA
Szombathelyi Egyetem
81%
50%
Dávid Kornél KA Szombathelyi Egyetem
Szerzett labda 13 16
Eladott labda 21 14
Lepattanó 47 45
Gólpassz 20 16
Fault 15 20
VAL 104 95
Statisztika
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tamás

Jázmin
X 13 1 4 25 1 2 50 2 7 29 4 13 31 3 4 75 9 0 9 2 0 3 4 4 3 0 25 37 0

Szabó

Eszter
X 5 1 5 20 1 6 17 0 1 0 2 12 17 1 2 50 3 1 4 1 3 2 2 4 0 1 2 36 0

Balsay

Anna
X 28 7 10 70 3 3 100 0 0 0 10 13 77 8 8 100 5 3 8 5 2 4 6 1 0 0 43 35 0

Szőke

Cintia Fanni
X 13 1 2 50 0 3 0 2 12 17 3 17 18 5 6 83 6 1 7 1 4 2 4 6 0 0 12 31 0

Dávid

Mia Aletta
X 5 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 5 7 12 1 4 3 1 4 0 0 16 27 0

Nagy

Dorottya
4 2 5 40 0 0 0 0 3 0 2 8 25 0 1 0 4 0 4 1 5 0 1 1 0 1 -1 18 0

Vas

Beatrix
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 2 3 1 2 0 0 0 7 16 0

Botka

Gerda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ugrics

Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vas

Viktória
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 15 30 50 5 15 33 5 26 19 25 71 35 17 21 81 35 12 47 13 21 15 20 20 3 2 104 200
Szombathelyi Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Georgina
X 25 6 11 55 2 5 40 2 9 22 10 25 40 3 5 60 1 0 1 9 5 3 8 9 0 1 30 40 0

Balogh

Viktória
X 6 3 3 100 0 4 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 5 3 8 0 1 3 0 2 0 0 11 39 0

Szabó-Haklits

Zsuzsanna
X 13 0 6 0 0 0 0 3 9 33 3 15 20 4 10 40 5 1 6 3 3 4 5 1 0 1 7 37 0

Püspöki

Lotti
X 16 1 7 14 1 1 100 4 7 57 6 15 40 0 0 0 7 0 7 4 2 2 0 3 1 0 20 35 0

Plózer

Petra
X 12 5 11 45 0 0 0 0 0 0 5 11 45 2 3 67 7 9 16 0 0 3 2 0 0 0 23 27 0

Sándor

Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 5 2 7 0 3 3 0 1 1 0 8 13 0

Mezősi

Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -2 6 0

Koltay

Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 3 0

Dervalics

Anna Márta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 16 40 40 3 10 30 9 28 32 28 78 36 9 18 50 30 15 45 16 14 20 15 16 2 3 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek