Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2020/2021
2021. március 21. | 15:30
21. forduló
Etelka sori csarnok
67 -77
(14-27, 14-20, 25-14, 14-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Borgula György, Utasi Balázs

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Az első félidőben teszteltük ellenfelünk napi dobóformáját. Mivel kiváló napot fogtak ki, így 19 pontos hátránynál ébredtünk. Mi a 21. percben kezdtük a mérkőzést. Hiába közelítettük meg a TF csapatát 2 pontra, ismét 3 egymást követő hibát vétettünk, ami miatt lehetetlen volt fordítani. A nap pozitívuma, hogy tegnapról mára megtanultunk büntetőt dobni.

Vendég edző nyilatkozata
Kováts Gabriella : Szeretnék gratulálni a Szegednek, hiszen egy meccsel a lábukban, nagyon kemény ellenfélnek minősültek ma. Úgy gondolom, minden csapatnak az a célja, hogy elcsípje a listavezetőt, ez alól ma sem voltak kivételek a szegedi lányok, mindent megtettek annak érdekében, hogy elbizonytalanítsanak minket. Külön örömk számomra, hogy ki tudtunk jönni a gödörből, felül tudtunk kerekedni a külső tényezőkön és győzelmet tudtunk aratni.


Dobástérkép
Szegedi KE
TFSE-MTK U23
Szegedi KE
TFSE-MTK U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szegedi KE
TFSE-MTK U23
69%
67%
2p ktáv.
Szegedi KE
TFSE-MTK U23
14%
40%
3p táv.
Szegedi KE
TFSE-MTK U23
10%
30%
1p bünt.
Szegedi KE
TFSE-MTK U23
80%
65%
Szegedi KE TFSE-MTK U23
Szerzett labda 9 13
Eladott labda 19 12
Lepattanó 36 29
Gólpassz 15 19
Fault 18 17
VAL 90 106
Statisztika
Szegedi KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Perényi

Lídia Dalma
X 11 3 6 50 0 1 0 1 5 20 4 12 33 2 2 100 0 0 0 1 2 3 1 2 0 0 5 31 0

Váradi

Nóra
X 13 6 9 67 0 2 0 0 1 0 6 12 50 1 2 50 9 3 12 3 2 4 2 1 0 1 22 28 0

Horváth

Gréta
X 13 6 7 86 0 3 0 0 0 0 6 10 60 1 2 50 3 0 3 1 2 2 5 4 0 0 19 28 0

Ódry

Krisztina
X 6 2 3 67 1 4 25 0 4 0 3 11 27 0 0 0 4 1 5 1 3 1 0 0 0 1 1 27 0

Szélpál

Petra
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 8 0

Balatoni

Zoé
8 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 4 5 80 4 2 6 1 1 4 4 2 0 0 18 24 0

Pálfi

Nikolett
4 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 2 100 1 0 1 0 2 1 3 2 0 0 7 17 0

Vér

Violetta Bernadett
8 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 2 2 100 1 2 3 0 4 1 2 0 0 0 7 14 0

Nyilas

Enikő
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 3 4 1 3 0 0 1 0 0 4 10 0

Gál

Emília Franciska
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 8 0

Zánthó

Emma Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 2 0 0 6 5 0
Összesen 5 67 24 35 69 2 14 14 1 10 10 27 59 46 12 15 80 25 11 36 9 19 18 17 15 0 2 90 200
TFSE-MTK U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Galli-Hirling

Borbála
X 10 4 6 67 1 2 50 0 1 0 5 9 56 0 1 0 8 1 9 1 2 3 1 2 0 0 16 33 0

Takács

Emese Réka
X 21 0 1 0 3 5 60 4 7 57 7 13 54 3 4 75 6 0 6 1 1 1 5 5 0 0 30 33 0

Kelemen

Barbara Anna
X 18 6 9 67 0 1 0 0 1 0 6 11 55 6 8 75 4 4 8 3 2 4 7 2 1 0 30 31 0

Budai

Zsófia Sára
X 9 1 1 100 3 6 50 0 1 0 4 8 50 1 2 50 0 1 1 3 0 0 2 2 1 0 13 30 0

Vörösházi

Jázmin
X 13 3 5 60 0 2 0 2 7 29 5 14 36 1 2 50 2 1 3 2 3 2 2 5 0 0 12 26 0

Szabó

Evelin
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 3 2 1 2 0 0 0 16 0

Jambrik

Barbara
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 13 0

Hajdu

Réka
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 3 1 4 0 1 0 0 7 10 0

Sárközy

Borbála
2 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0

Hruby

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 16 24 67 8 20 40 6 20 30 30 64 47 11 17 65 21 8 29 13 12 17 18 19 2 0 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek