Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2021. április 25. | 17:00
26. forduló
Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok
58 -49
(14-7, 20-14, 11-16, 13-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bálind Attila, Fodor Sándor Balázs

Hazai edző nyilatkozata
Nagypál Gábor : Sajnos a dobószázalékunk most már mérkőzésről mérkőzésre alacsony színvonalú, rossz statisztikát mutatunk. Nem tudom mi ennek az oka, talán az, hogy fáradt a csapat. Védekezésben tele voltunk mi is faulttal, ezért védekezést kellett váltanunk, emberfogásról átálltunk zónavédekezésre, ezzel sikerült az ellenfelet megfogni, a zónánk egész jól működött. Szükségünk volt erre a győzelemre, hiszen két fájó vereségen vagyunk túl, remélem a továbbiakban szebb kosárlabdával tudunk előrukkolni.

Vendég edző nyilatkozata
Giustino Altobelli : Először is gratulálok az ellenfélnek, ügyesen játszottak annak ellenére, hogy a magas embereik fault problémákkal küzdöttek. Nálunk ez nehézkesen jött össze, taktikailag próbáltuk megvalósítani, de nagyon gyenge százalékkal dobtuk a kétpontost és 14 büntetőt is kihagytunk. Nehéz helyzetben vagyunk, 2 és fél héten belül ez volt a hatodik idegenbeli mérkőzésünk és még vár ránk négy, úgyhogy muszáj valahogy összeszedni magunkat és javítani ezen a dobószázalékon.


Dobástérkép
Bajai NKK
Sportdarázs
Bajai NKK
Sportdarázs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai NKK
Sportdarázs
54%
39%
2p ktáv.
Bajai NKK
Sportdarázs
33%
6%
3p táv.
Bajai NKK
Sportdarázs
10%
21%
1p bünt.
Bajai NKK
Sportdarázs
62%
42%
Bajai NKK Sportdarázs
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 11 15
Lepattanó 45 47
Gólpassz 9 8
Fault 18 18
VAL 79 56
Statisztika
Bajai NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kucsora

Réka
X 7 2 6 33 0 0 0 0 2 0 2 8 25 3 6 50 2 2 4 3 3 3 5 3 0 2 10 36 0

Hilcz

Alexa
X 8 1 2 50 0 0 0 2 14 14 3 16 19 0 0 0 9 2 11 1 2 1 1 2 0 0 8 35 0

Szöllősi

Boglárka
X 2 0 1 0 1 3 33 0 3 0 1 7 14 0 0 0 3 1 4 2 1 5 0 0 0 0 1 31 0

Tamás

Gréta
X 16 5 9 56 1 2 50 1 5 20 7 16 44 1 2 50 2 1 3 3 2 3 1 1 0 0 12 28 0

Kaszás-Pap

Regina
X 20 7 10 70 0 0 0 0 1 0 7 11 64 6 7 86 10 5 15 1 1 4 7 0 3 0 40 28 0

Szakony

Kata
3 0 0 0 1 2 50 0 3 0 1 5 20 1 2 50 2 1 3 0 1 1 2 0 0 0 2 18 0

Szabó

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 2 13 0

Pálfi

Veronika
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 4 50 1 1 2 0 1 0 2 3 0 0 4 11 0

Schubert

Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Feke

Viktória
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 15 28 54 3 9 33 3 29 10 21 66 32 13 21 62 31 14 45 10 11 18 18 9 3 2 79 200
Sportdarázs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karácsony

Tamara
X 2 1 5 20 0 3 0 0 1 0 1 9 11 0 4 0 5 2 7 0 2 4 4 5 0 1 4 36 0

Kovács

Léna
X 4 0 0 0 0 2 0 1 5 20 1 7 14 1 2 50 1 0 1 1 2 4 1 1 0 0 -1 34 0

Szeli

Kitti
X 11 3 10 30 0 1 0 0 2 0 3 13 23 5 9 56 7 6 13 3 1 4 6 1 0 0 19 33 0

Sitku

Zsuzsanna
X 15 5 9 56 0 4 0 1 2 50 6 15 40 2 4 50 8 1 9 2 2 3 4 0 1 2 18 24 0

Erdélyiová

Alexandra
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 2 0 1 0 1 0 3 1 2 0 0 0 -2 13 0

Kocsis

Fanni Dóra
8 1 2 50 1 3 33 1 4 25 3 9 33 1 1 100 4 2 6 3 3 0 0 1 1 0 10 26 0

Soós

Dorina
7 3 8 38 0 1 0 0 0 0 3 9 33 1 2 50 4 6 10 0 2 1 1 0 0 0 9 24 0

Gottschling

Petra
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 7 0

Gombkötő

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Bakó

Patrícia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 49 14 36 39 1 16 6 3 14 21 18 66 27 10 24 42 30 17 47 9 15 18 18 8 2 3 56 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek