Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2021. április 18. | 17:00
25. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
78 -86
(25-23, 19-21, 6-19, 28-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Domán István, Marton Péter

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Imre : Az egész mérkőzésen jellemző volt ránk, hogy nem koncentráltunk eléggé védekezésben, melyet a kapott pontjaink mennyisége is mutat.Támadásban két és fél negyedig szépen játszottunk csapatként, viszont gyakran túljátszottuk a dolgokat és azt is elpasszoltuk, amit dobni kellett volna. Ismét a harmadik, illetve a negyedik negyed eleje volt a kulcs, ahol érthetetlen módon ismét passzívvá váltunk támadásban.

Vendég edző nyilatkozata
Radan Frano : Volt néhány probléma, amellyel meg kellett küzdenünk, kevés játékossal tudtunk eljönni, mert páran a nagycsapatban szerepeltek az első osztályban. Az első három negyedben elégedett voltam a látottakkal, izgalmas mérkőzést vívtunk.


Dobástérkép
DEAC
PINKK-PVSK U23
DEAC
PINKK-PVSK U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
PINKK-PVSK U23
56%
58%
2p ktáv.
DEAC
PINKK-PVSK U23
33%
40%
3p táv.
DEAC
PINKK-PVSK U23
35%
44%
1p bünt.
DEAC
PINKK-PVSK U23
75%
68%
DEAC PINKK-PVSK U23
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 13 12
Lepattanó 28 34
Gólpassz 27 21
Fault 20 15
VAL 106 124
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei

Dóra
X 5 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 3 3 100 2 2 4 0 3 5 2 3 0 0 7 31 0

Szabó

Zita
X 17 6 8 75 0 0 0 1 3 33 7 11 64 2 2 100 6 2 8 5 3 2 4 3 2 1 32 28 0

Holinka-Miklós

Hanna
X 16 1 3 33 2 4 50 3 8 38 6 15 40 1 1 100 5 1 6 0 1 2 2 2 0 1 16 28 0

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 20 4 7 57 2 2 100 2 4 50 8 13 62 2 3 67 0 1 1 2 0 4 1 2 0 0 20 26 0

Bognár-Szabó

Réka
X 5 1 3 33 0 1 0 1 1 100 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 4 24 0

Ocsenás

Flóra
9 3 3 100 1 5 20 0 1 0 4 9 44 1 3 33 0 3 3 1 3 5 4 4 0 0 11 28 0

Nagy

Lili
0 0 2 0 0 3 0 0 2 0 0 7 0 0 0 0 2 1 3 2 1 1 0 10 0 0 7 22 0

Szabó

Gréta
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 3 0 3 0 1 1 1 0 0 0 8 7 0

Herdon

Anna Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 6 0

Pallai

Petra Erika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sós

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 19 34 56 5 15 33 7 20 35 31 69 45 9 12 75 18 10 28 10 13 20 15 27 2 2 106 200
PINKK-PVSK U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borbás

Panni
X 20 4 4 100 1 2 50 3 6 50 8 12 67 1 1 100 7 2 9 0 0 4 0 2 0 0 27 36 0

Kovács

Kitti Regina
X 26 8 15 53 0 0 0 1 1 100 9 16 56 7 9 78 10 5 15 4 1 1 6 2 0 0 43 36 0

Tenyér

Zsófia
X 14 3 5 60 0 1 0 1 1 100 4 7 57 5 8 63 3 0 3 1 5 1 7 9 1 0 24 36 0

Horváth

Zsanett
X 7 2 7 29 0 0 0 1 4 25 3 11 27 0 0 0 2 2 4 2 3 2 4 1 0 1 7 31 0

Pucz

Eszter
X 10 2 4 50 1 2 50 1 1 100 4 7 57 1 2 50 2 1 3 1 2 3 1 4 0 0 13 25 0

Horváth

Boglárka
9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 2 50 0 0 0 1 0 2 2 1 0 1 11 20 0

Temes

Boróka
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 2 1 0 -1 16 0
Összesen 5 86 23 40 58 2 5 40 7 16 44 32 61 52 15 22 68 24 10 34 9 12 15 20 21 2 2 124 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek