Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2021. március 14. | 17:00
20. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
73 -47
(28-11, 19-9, 8-21, 18-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gergely Csaba, Nyíri Péter Patrik

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Imre : Az első félidőben a lányok extrán játszottak, gyakorlatilag mindent megcsinálták, amit kértünk tőlük. A harmadik negyedben ritmust veszítettünk, de a negyedik negyedben ismét megtaláltuk az első félidő eredményes játékát. Ahogy szokták mondani, “kellett, mint egy falat kenyér”.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Bianka : Jól kezdtük a mérkőzést, majd ellenfelünk egy jól időzített időkéréssel megzavart minket. A nagyszünetben rendeztük a sorainkat, így a második félidőben egy elszántabb csapat jött ki az öltözőből, ezáltal ismét fel tudtuk venni a kesztyűt. További sok sikert kívánok a DEAC-nak!


Dobástérkép
DEAC
BEAC Újbuda
DEAC
BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
BEAC Újbuda
48%
37%
2p ktáv.
DEAC
BEAC Újbuda
38%
21%
3p táv.
DEAC
BEAC Újbuda
37%
11%
1p bünt.
DEAC
BEAC Újbuda
77%
80%
DEAC BEAC Újbuda
Szerzett labda 16 6
Eladott labda 14 22
Lepattanó 36 38
Gólpassz 24 4
Fault 18 21
VAL 120 50
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 14 2 3 67 3 5 60 1 2 50 6 10 60 1 1 100 8 0 8 2 2 3 2 2 2 0 24 29 0

Holinka-Miklós

Hanna
X 7 1 2 50 1 2 50 1 4 25 3 8 38 0 0 0 4 0 4 0 1 3 3 2 1 1 11 21 0

Mezei

Dóra
X 9 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 3 100 2 0 2 2 1 3 4 4 0 0 20 20 0

Bognár-Szabó

Réka
X 1 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 4 0 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 3 0 0 1 20 0

Kernács

Réka
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 1 0 0 0 0 11 0

Ocsenás

Flóra
12 2 4 50 1 1 100 1 4 25 4 9 44 3 4 75 2 5 7 3 2 0 4 4 0 1 22 22 0

Nagy

Lili
2 1 4 25 0 2 0 0 1 0 1 7 14 0 0 0 1 0 1 2 4 1 1 1 0 0 -3 19 0

Baczuk

Virág Anett
13 3 7 43 0 1 0 2 3 67 5 11 45 1 1 100 2 1 3 2 0 3 2 4 0 1 18 18 0

Szabó

Zita
14 3 5 60 1 1 100 2 3 67 6 9 67 0 0 0 5 1 6 3 2 2 1 3 2 0 24 18 0

Herdon

Anna Gabriella
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 2 0 0 1 0 0 0 5 12 0

Sükei

Zsuzsa
0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 -2 10 0
Összesen 5 73 15 31 48 6 16 38 7 19 37 28 66 42 10 13 77 27 9 36 16 14 18 21 24 5 3 120 200
BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bencsik

Luca
X 6 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 4 4 100 1 2 3 1 6 3 3 0 0 0 3 28 0

Katona

Boglárka
X 14 6 9 67 0 4 0 0 1 0 6 14 43 2 3 67 10 2 12 0 3 2 4 0 0 1 18 28 0

Telek

Noémi
X 2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 1 2 2 2 0 2 0 5 24 0

Szénásy

Szonja Réka
X 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 0 1 3 0 1 1 0 -1 20 0

Tóth

Zille
X 7 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 3 4 75 1 3 4 3 0 4 3 0 0 1 13 20 0

Pfandler

Panna Blanka
9 1 1 100 2 3 67 1 2 50 4 6 67 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 0 0 9 20 0

Jármay

Anna Erzsébet
7 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 6 33 3 4 75 4 1 5 0 3 1 3 1 0 0 8 20 0

Jelinek

Réka Sára
2 1 6 17 0 1 0 0 1 0 1 8 13 0 0 0 3 1 4 1 4 3 1 1 0 3 -2 19 0

Németh

Vera
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -4 15 0

Kis

Dorottya
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 2 0 0 0 1 6 0
Összesen 5 47 13 35 37 3 14 21 1 9 11 17 58 29 12 15 80 27 11 38 6 22 21 18 4 3 5 50 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek