Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2021. március 16. | 18:00
20. forduló
Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok
62 -68
(25-19, 13-13, 9-21, 15-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Szalóki Bence, Dr. Danka Péter

Hazai edző nyilatkozata
Nagypál Gábor : A probléma abban keresendő, hogy egyrészt azt látom a csapaton, hogy fásult, tompa, talán nem bírja a csapatunk a heti 2-3 mérkőzést. A másik oka pedig az volt a vereségnek, hogy az ellenfél akaratban felülmúlt, minden egyes szabad labdáért nagyobb elánnal, nagyobb lelkesedéssel harcoltak. Akarati tényezők, akarati problémák is közrejátszottak abban, hogy ezt a mérkőzést ma elveszítettük. Gratulálok a Szekszárd együttesének!

Vendég edző nyilatkozata
Studer Zsuzsanna : Hát igazából a félidőben megbeszéltük, hogy a keményíteni kell a védekezésünkben, ez hála istennek sikerült is. Az első félidőben megpróbálkoztunk egy zónával, az sajnos annyira nem sikerült, az emberfogás szerintem inkább, ami a mi pályánk és azt sikerült megoldanunk, a kizárásra sikerült odafigyelnünk és szerintem ez volt az egyik indok, hogy önbizalmat kaptunk és be tudtuk dobni azokat a helyzeteket, amikkel nyerni tudtunk.


Dobástérkép
Bajai NKK
Szekszárd
Bajai NKK
Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai NKK
Szekszárd
51%
52%
2p ktáv.
Bajai NKK
Szekszárd
13%
32%
3p táv.
Bajai NKK
Szekszárd
17%
25%
1p bünt.
Bajai NKK
Szekszárd
83%
47%
Bajai NKK Szekszárd
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 11 17
Lepattanó 33 50
Gólpassz 10 14
Fault 15 17
VAL 75 86
Statisztika
Bajai NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kucsora

Réka
X 10 5 11 45 0 0 0 0 3 0 5 14 36 0 0 0 3 1 4 1 3 3 3 5 0 0 11 34 0

Kaszás-Pap

Regina
X 18 6 11 55 0 0 0 1 3 33 7 14 50 3 3 100 6 5 11 0 1 4 4 0 2 0 27 33 0

Tamás

Gréta
X 15 5 9 56 0 0 0 1 5 20 6 14 43 2 3 67 1 1 2 2 1 3 4 1 0 2 14 32 0

Szöllősi

Boglárka
X 8 0 1 0 1 3 33 2 6 33 3 10 30 0 0 0 3 0 3 0 0 1 2 0 0 0 6 29 0

Hilcz

Alexa
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 0 -4 10 0

Szakony

Kata
3 0 0 0 0 3 0 0 2 0 0 5 0 3 4 75 2 3 5 2 0 2 3 1 0 0 8 24 0

Pálfi

Veronika
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 1 2 1 0 2 0 0 5 17 0

Scherer

Dorottya
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 1 1 0 0 1 0 0 6 14 0

Renkus

Eugénia
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 2 7 0

Feke

Viktória
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 19 37 51 1 8 13 4 23 17 24 68 35 10 12 83 20 13 33 8 11 15 17 10 2 2 75 200
Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Dóra
X 19 9 12 75 0 1 0 0 0 0 9 13 69 1 5 20 3 4 7 1 4 3 3 1 0 0 19 38 0

Pop

Anamaria
X 14 2 2 100 0 1 0 3 6 50 5 9 56 1 3 33 11 5 16 0 4 2 2 3 0 0 25 35 0

Vincze

Nikolett
X 5 1 5 20 0 2 0 1 3 33 2 10 20 0 0 0 0 1 1 1 0 2 1 1 0 0 1 25 0

Németh

Lili
X 2 0 1 0 1 2 50 0 1 0 1 4 25 0 0 0 4 3 7 1 1 3 0 0 1 1 7 22 0

Haag

Panna
X 3 1 1 100 0 2 0 0 3 0 1 6 17 1 1 100 2 4 6 0 2 3 1 1 0 0 4 14 0

Renczes

Rebeka
9 1 3 33 3 8 38 0 1 0 4 12 33 1 4 25 2 2 4 1 3 0 5 5 0 0 10 27 0

Holcz

Rebeka
9 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 5 6 83 2 4 6 3 1 3 3 2 1 0 18 20 0

Andi

Hanna Emma
7 0 4 0 2 2 100 1 4 25 3 10 30 0 0 0 3 0 3 0 2 1 0 1 0 1 2 19 0

Sámóczi

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sinka

Noémi Bernadett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 16 31 52 6 19 32 5 20 25 27 70 39 9 19 47 27 23 50 7 17 17 15 14 2 2 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek