Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2020. szeptember 27. | 16:00
1. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
58 -62
(13-17, 13-9, 16-18, 16-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gergely Csaba, Nyíri Péter Patrik

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Imre : Sajnos nem fért bele, hogy hét büntetőt kihagytunk hazai pályán, illetve 21 eladott labdánk volt. Nagyon fegyelmezetlenek voltunk a végjátékban a védekezésben. Ettől függetlenül ez tisztes helytállás volt egy korábbi válogatott játékossal és pár A csoportos kerettaggal felálló Győr ellen. Végig küzdöttek a lányok, sajnos mentálisan elfogytunk a végére.

Vendég edző nyilatkozata
Ábrahám Márta : Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzés volt, végig fej-fej mellett volt a két csapat. Mivel fiatal a keretünk, az ilyen mérkőzésekből lehet a legtöbbet tanulnunk, hogy kiélezett helyzetekben miként reagáljunk. Szerencsére van egy rutinos rókánk Varga Zsófi személyében, aki ezúttal is megmutatta, miért is volt magyar válogatott játékos. Remekül irányította a csapatot, és örülök, hogy a fiatalok jól védekeztek és kifogástalan volt a küzdőszellemük. Nagyon örülök a sikernek.


Dobástérkép
DEAC
UNI-Győr Szese
DEAC
UNI-Győr Szese
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
UNI-Győr Szese
40%
44%
2p ktáv.
DEAC
UNI-Győr Szese
57%
45%
3p táv.
DEAC
UNI-Győr Szese
32%
25%
1p bünt.
DEAC
UNI-Győr Szese
63%
71%
DEAC UNI-Győr Szese
Szerzett labda 8 12
Eladott labda 20 19
Lepattanó 31 35
Gólpassz 16 16
Fault 15 23
VAL 80 82
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Földvári

Andrea
X 12 5 10 50 0 0 0 0 0 0 5 10 50 2 4 50 7 3 10 1 3 3 2 1 0 0 16 36 0

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 12 1 4 25 0 1 0 3 6 50 4 11 36 1 2 50 4 1 5 1 2 2 3 2 1 0 14 30 0

Bognár-Szabó

Réka
X 6 1 3 33 2 2 100 0 2 0 3 7 43 0 0 0 1 1 2 1 2 1 1 3 0 1 7 29 0

Holinka-Miklós

Hanna
X 10 1 3 33 1 1 100 2 6 33 4 10 40 0 0 0 2 2 4 3 3 1 1 1 0 0 10 25 0

Mezei

Dóra
X 3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 2 0 2 1 6 3 6 4 0 0 7 24 0

Nagy

Lili
9 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 6 8 75 4 2 6 0 2 4 6 3 0 0 17 26 0

Baczuk

Virág Anett
2 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 2 2 100 0 0 0 1 2 1 3 1 1 1 2 16 0

Vasas

Orsolya
4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 1 0 0 7 14 0

Herdon

Anna Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bagdi

Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ruzsa-Kis-Schubert

Kinga
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Jávor

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 10 25 40 4 7 57 6 19 32 20 51 39 12 19 63 21 10 31 8 20 15 23 16 2 2 80 200
UNI-Győr Szese
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Zsófia
X 22 2 6 33 3 8 38 2 6 33 7 20 35 6 8 75 1 2 3 2 2 1 8 2 0 0 20 34 0

Baffy

Fanni
X 15 5 6 83 0 1 0 1 4 25 6 11 55 2 2 100 4 2 6 2 2 2 2 5 0 0 23 32 0

Jakubovics

Dóra
X 6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 3 4 7 1 4 2 0 1 0 1 8 25 0

Rozmán

Lilla Anna
X 2 0 5 0 1 1 100 0 0 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 2 3 3 2 2 0 0 1 13 0

Geleta

Fanni
X 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 2 5 0 0 0 1 -4 12 0

Ferenczi

Kata
9 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 2 4 50 6 2 8 2 2 3 2 2 1 0 16 28 0

Milkovics

Réka
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 2 4 1 1 1 0 0 1 0 10 22 0

Bogdán

Réka Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 1 1 2 0 3 0 0 4 15 0

Reider

Janka Luca
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 3 9 0

Bognár

Kinga
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 0 0 5 0

Mihály

Emma
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 1 5 0
Összesen 5 62 15 34 44 5 11 45 4 16 25 24 61 39 10 14 71 21 14 35 12 19 23 15 16 2 2 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek