Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. február 17. | 19:15
14. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
66 -61
(16-15, 19-16, 22-5, 9-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs, Lengyel Ádám József (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Számítani lehetett arra, hogy egy ilyen rutinos csapat, mint a CEKK képes kézbe venni az irányítást, ez meg is történt. Talán furcsán hangzik, de mélypontunk épp a remekül sikerült harmadik negyed miatt keletkezett. Szert tettünk egy nagyobb előnyre és annak ellenére, hogy a mérkőzés folyamán felkészítettük fiatal csapatunkat, hogy az ellenfél egyre nagyobb nyomást fog pakolni ránk, nehezen viseltük a CEKK agresszív játékát. Lelassult a játékunk, kaptunk néhány hármast, amitől egy picit megijedtünk. Ennek ellenére egy apró megingást leszámítva úgy érzem, kézben tartottuk a mérkőzést. Száz százaléknál többet is nyújtottak a játékosok a pályán, amiért dicséret illeti őket. Jó volt látni, hogy az történt a pályán, amit előzetesen megbeszéltünk és jól reagáltunk az ellenfél taktikai változtatásaira is. Megnyertük azt a találkozót, ami életben tartja a legjobb nyolcba kerülésünket, fontos párharcok várnak azonban még ránk. Egy győzelemre még biztosan szükségünk van, és nagyon kemény ellenfelek várnak ránk. Harcolunk tovább, hogy elérjük amire vágyunk.

Vendég edző nyilatkozata
Kostas Keramidas : Volt egy hatalmas rövidzárlatunk a harmadik negyedben, amelynek jelenleg nem tudom az okát. Mindössze három pontot szereztünk nyolc perc alatt ebben a játékrészben, amit szintén nem értek. Természetesen gyenge támadójátékunk erőt adott az ellenfélnek, ám a negyedik negyedben felhúztuk a kesztyűt és harcolni kezdtünk. Nehéz azonban húsz pontos hátrányból felállni. Megpróbáltuk, szorosra is sikerült a vége, de sajnos nem tudtunk fordítani.

Hazai játékos nyilatkozata
Bach Boglárka : Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, rendkívül fontos volt ez a találkozó számunkra. Életben maradt a remény, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé. Remekül kezdtük a találkozót, a harmadik negyedben pedig sikerült még egy lapáttal rátennünk. A negyedik negyedben szembe találkoztunk egy rendkívül agresszív védelemmel, amitől egy kicsit bepánikoltunk. Labdákat adtunk el, könnyű kosarakat kaptunk, azonban harcoltunk a végsőkig, így véleményem szerint megérdemelten győztünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Aikaterina Sotiriou : Úgy gondolom megfelelően felkészültünk erre a találkozóra, ám túl sok lepattanót adtunk ellenfelünknek. Készültünk az ellenfél legjobbjaira is, akik ennek ellenére tudtak könnyű kosarakat szerezni. A mérkőzés eleje nem úgy alakult, ahogy terveztük, azonban csapatunk erejét mutatja, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe. Sajnos a rossz kezdés megbosszulta magát.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
41%
65%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
33%
30%
3p táv.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
25%
24%
1p bünt.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
77%
77%
Vasas Akadémia VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 12 9
Eladott labda 15 21
Lepattanó 40 33
Gólpassz 14 11
Fault 18 20
VAL 89 80
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fraser

Brianna Ashaki
X 22 4 9 44 4 7 57 0 1 0 8 17 47 6 8 75 9 2 11 1 0 0 5 2 0 1 30 37 0

Bach

Boglárka
X 13 2 3 67 0 0 0 2 7 29 4 10 40 3 6 50 6 4 10 3 4 3 9 4 0 0 26 34 0

Madár

Eszter
X 13 4 5 80 0 4 0 1 4 25 5 13 38 2 2 100 1 2 3 1 1 2 1 0 0 0 9 30 0

Papp

Klaudia
X 8 0 4 0 0 0 0 2 4 50 2 8 25 2 2 100 3 0 3 1 4 2 1 2 0 1 5 28 0

Tóth

Orsolya
X 2 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 5 3 8 4 2 4 2 2 0 0 11 26 0

Smailbegovic

Nadija
4 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 2 100 0 1 1 1 2 3 1 3 0 0 5 18 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 1 2 2 1 1 0 0 3 13 0

Madár

Kata
2 0 1 0 1 3 33 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 1 0 11 0

Salamon

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hizsnyik

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Altmann

Anna Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 11 27 41 6 18 33 5 20 25 22 65 34 17 22 77 26 14 40 12 15 18 20 14 0 3 89 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sotiriou

Aikaterina
X 16 3 4 75 1 3 33 0 3 0 4 10 40 8 9 89 8 2 10 2 7 2 7 4 0 0 25 33 0

Ortiz Vives

Mariona
X 9 3 6 50 1 4 25 0 3 0 4 13 31 1 2 50 4 0 4 2 3 3 5 3 0 0 10 30 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 6 0 6 0 4 4 0 1 0 0 7 29 0

Moore

Tinara Nicole
X 11 5 7 71 0 2 0 0 0 0 5 9 56 1 2 50 7 0 7 0 1 2 5 0 2 0 19 28 0

Révész

Luca
X 7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 1 0 1 3 1 3 0 0 0 0 10 20 0

McBryde

Dominique Lachelle
8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 2 1 0 9 24 0

Gorjanácz

Ágnes
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 2 3 0 2 3 0 1 0 0 1 20 0

Ruják

Nóra Anna
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 2 2 1 0 0 0 -1 16 0

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 15 23 65 3 10 30 5 21 24 23 54 43 10 13 77 28 5 33 9 21 20 18 11 3 0 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek