Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 21. | 18:00
10. forduló
NOVOMATIC Aréna 
82 -62
(25-13, 24-16, 14-20, 19-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Farkas Gábor, Goda László (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Örülök a győzelemnek, gratuláltam is a csapatnak, mert egy nagyon kemény héten vagyunk túl, ahol három mérkőzést játszottunk le. Továbbra azon dolgozunk, hogy visszanyerjük a formánkat, és a ritmusunkat, ehhez azonban még sok olyan edzésre és mérkőzésre van szükség, ahol komplett csapattal tudunk edzeni. Errre az utóbbi időben nem volt lehetőségünk, A harmadik negyedben kiestünk a ritmusból, így a mutatott játékkal nem lehetek teljes mértékben elégedett. Szeretnénk a jó szériánkat tovább nyújtani. Ez a mai mérkőzésen nem sikerült, de az első félidei játékkal elégedett lehetek. úgyhogy erre szeretnénk építkezni.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Gratulálok a Sopronnak. Azt hiszem, ez a realitás. Egy jó meccset szerettünk volna játszani, ami időközönként sikerült is, az elején azonban belealudtunk a mérkőzésbe, egy ilyen szintű csapat ellen pedig nagyon nehéz futni az eredmény után. Annak örülhetünk, hogy nem adtuk fel, és voltak is olyan periódusok, amikor meccsben voltunk, ez pedig sokat kivett belőlünk, így a vége egy ilyen kezdés után abszolút reális.

Hazai játékos nyilatkozata
Megan Walker : Úgy gondolom, ma este jól játszottunk. Még mindig próbáljuk visszaszerezni a ritmusunkat a hosszú szünet után, a csapat viszont sikeres tudott maradni a parketten és ez a legfontosabb.

Vendég játékos nyilatkozata
Ano Nina : Csalódottak vagyunk, mert úgy jöttünk ide, hogy nyerni szeretnénk.Ettől függetlenül egy jó mérkőzést tudtunk játszani. Egyre jobban összeáll a védekezésünk és a támadásunk, ezért úgy gondolom, jó úton haladunk afelé, hogy megmutassuk magunkat. Sajnálom, hogy a harmadik negyedben nem tudtunk közelebb férkőzni, de végig kitartottunk, és szépen küzdöttünk.


Dobástérkép
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
43%
53%
2p ktáv.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
56%
18%
3p táv.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
35%
39%
1p bünt.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
74%
75%
Sopron Basket Aluinvent DVTK
Szerzett labda 11 1
Eladott labda 4 16
Lepattanó 35 35
Gólpassz 19 19
Fault 14 17
VAL 113 82
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 16 5 13 38 1 4 25 0 5 0 6 22 27 4 6 67 8 4 12 1 1 4 4 4 0 0 18 34 0

Williams

Gabrielle
X 20 5 9 56 0 0 0 2 2 100 7 11 64 4 5 80 4 1 5 3 0 0 4 1 0 1 28 30 0

January

Briann
X 12 0 1 0 2 2 100 2 2 100 4 5 80 2 2 100 1 0 1 2 0 1 1 2 0 0 17 27 0

Krajisnik

Tina
X 12 5 11 45 0 0 0 0 0 0 5 11 45 2 4 50 3 3 6 1 2 1 3 3 0 2 15 22 0

Pfeiffer

Virág Angyalka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 2 0 3 0 1 0 0 1 20 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
2 0 0 0 1 2 50 0 2 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 1 2 6 0 0 9 26 0

WALKER

MEGAN KAYLA
15 2 5 40 1 1 100 3 4 75 6 10 60 0 0 0 4 3 7 1 0 2 2 1 0 0 22 26 0

Czukor

Dalma
5 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 2 2 100 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 3 15 0

Kocsis

Fanni Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 17 40 43 5 9 56 8 23 35 30 72 42 14 19 74 24 11 35 11 4 14 17 19 0 3 113 200
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vitola

Kristine
X 17 3 7 43 1 2 50 3 4 75 7 13 54 0 0 0 13 1 14 0 4 3 3 1 2 0 27 32 0

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 9 3 3 100 0 1 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 2 0 2 0 5 2 1 5 0 0 9 31 0

Kiss

Angelika
X 9 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 1 2 50 4 1 5 0 1 3 3 1 0 0 14 28 0

Mokango Modiri

Chanel
X 2 0 6 0 1 4 25 0 0 0 1 10 10 0 0 0 4 1 5 0 0 4 0 0 1 0 -1 25 0

Pusztai

Petra Panna
X 6 2 5 40 0 2 0 0 1 0 2 8 25 2 2 100 2 0 2 0 2 0 4 1 0 0 5 23 0

Aho

Nina Daniella
12 3 3 100 0 1 0 2 3 67 5 7 71 0 0 0 0 1 1 0 2 1 1 4 0 0 14 21 0

Kányási

Veronika
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 1 1 2 2 4 0 0 8 20 0

Montai-Vukov

Szonja
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 2 0 0 4 13 0

Tóth

Franka Emilia
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 6 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 62 17 32 53 2 11 18 7 18 39 26 61 43 3 4 75 29 6 35 1 16 17 14 19 3 0 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek