Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 28. | 17:00
8. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
92 -78
(29-19, 23-15, 22-18, 18-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nagy Viktor, Horváth Csongor Béla, Major Ádám (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Nem így terveztük a kezdést, de szerencsére hamar rendezni tudtuk a sorokat. Tudtuk, hogy más ritmusú meccs lesz, minta szekszárdi. Kicsit meg kellett újulni, megint felforgatott volt a csapat, ráadásul hazai pályán mi voltunk az esélyesebbek, de ezt kezelni tudtuk. Mi akkor tudunk jól játszani, ha agresszíven védekezünk, amint ez megvolt, jöttek a kosarak emellett a cserék is jól szálltak be a meccsbe.

Vendég edző nyilatkozata
Vanja Milkovic : – Ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el a magyar bajnokságban, sokkal koncentráltabbnak kell lenni, főleg egy ilyen szintű csapat ellen. Sajnos csak bizonyos időközökben tudtuk ezt elérni. Most egy ideig nem lesz meccsünk, a támadó- és a védekezőjátékunkat tudjuk javítani.

Hazai játékos nyilatkozata
Török Ágnes : – A hétvégi bravúr után ez a meccs is nagyon fontos volt, örülünk, hogy a sok hiányzó ellenére magabiztosan tudtunk győzni. Ezt a sikert is a hiányzóknak ajánljuk.

Vendég játékos nyilatkozata
Vári Zita : – Gratulálok a győrieknek megérdemelten nyertek. Az elején jól tartottuk magunkat, utána sok leindításos kosarat kaptunk. Kicsit szétestünk, így nem volt esélyünk ennyi kapott ponttal. A hibákat mind védekezésben, mind támadásban ki kell javítani, hogy eredményesebbek tudjunk lenni.

CSAPAT %
2p köz.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
60%
51%
2p ktáv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
31%
40%
3p táv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
42%
39%
1p bünt.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
72%
68%
Uni Győr MÉLY-ÚT PINKK-Pécsi 424
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 11 12
Lepattanó 40 28
Gólpassz 18 18
Fault 21 18
VAL 125 108
Dobástérkép
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
60%
51%
2p ktáv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
31%
40%
3p táv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
42%
39%
1p bünt.
Uni Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
72%
68%
Uni Győr MÉLY-ÚT PINKK-Pécsi 424
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 11 12
Lepattanó 40 28
Gólpassz 18 18
Fault 21 18
VAL 125 108
Statisztika
Uni Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 17 4 5 80 0 0 0 3 6 50 7 11 64 0 0 0 5 1 6 4 1 1 2 3 0 1 27 33 0

Dombai

Réka
X 13 3 5 60 0 2 0 2 4 50 5 11 45 1 1 100 3 2 5 2 1 2 3 7 0 0 23 31 0

Kiesel

Brianna
X 18 5 6 83 2 4 50 0 1 0 7 11 64 4 4 100 4 0 4 1 0 1 3 7 0 0 29 31 0

Mompremier

Beatrice
X 27 10 19 53 1 3 33 0 0 0 11 22 50 5 9 56 9 9 18 0 1 1 7 0 0 3 36 30 0

Révész

Boróka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 5 0 1 0 0 1 14 0

Kéita

Aya Júlia
4 1 3 33 1 2 50 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 3 5 0 0 0 0 -2 23 0

Varga

Zsófia
11 3 6 50 1 4 25 0 1 0 4 11 36 3 4 75 2 1 3 2 2 1 3 0 0 1 9 19 0

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 0 0 0 1 11 0

Rozmán

Lilla Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 1 8 0

Barnai

Judit Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 27 45 60 5 16 31 5 12 42 37 73 51 13 18 72 27 13 40 9 11 21 18 18 0 5 125 200
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vorpahl

Leslie
X 26 6 8 75 1 1 100 3 7 43 10 16 63 3 4 75 4 0 4 4 2 4 8 6 0 0 39 37 0

Demeter

Nóra
X 7 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 4 50 3 4 75 4 1 5 1 3 4 4 2 0 0 13 26 0

Sarauskaite

Daugile
X 4 2 9 22 0 1 0 0 0 0 2 10 20 0 0 0 5 6 11 0 1 1 1 1 4 0 12 25 0

Vári

Zita
X 19 3 4 75 0 2 0 3 5 60 6 11 55 4 4 100 2 0 2 0 0 3 5 2 0 0 23 25 0

Szűcs

Lilla Katalin
X 5 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 0 3 0 0 1 1 0 0 2 1 2 0 0 1 22 0

Zubac

Dragana
7 3 5 60 0 1 0 0 3 0 3 9 33 1 2 50 2 0 2 2 0 2 1 1 1 0 7 20 0

Tenyér

Zsófia
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 1 3 1 1 1 0 0 5 14 0

Kovács

Kitti Regina
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 2 0 0 7 10 0

Pucz

Eszter
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 7 0

Jáhni

Zsófia Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 1 6 0

Horváth

Zsanett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 0

Borbás

Panni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 78 18 35 51 4 10 40 7 18 39 29 63 46 13 19 68 20 8 28 10 12 18 21 18 5 0 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek