Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 10. | 18:00
3. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
76 -63
(31-11, 18-14, 15-17, 12-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Két vesztes mérkőzést követően léptünk ma pályára, különösen fájó volt a szerdai vereségünk. Az első perctől kezdve uraltuk az összecsapást, jól kezdtünk, megmutattunk csapatunk erejét. Örülök annak, hogy minden bevethető játékosomnak megfelelő játékpercet tudtam adni, ezzel pihentetve meghatározó embereinket. További sok sikert kívánok ellenfelünknek a bajnokság során.

Vendég edző nyilatkozata
Vanja Miljkovic : Hasonló problémával szembesültünk, mint az első fordulóban a Vasas ellen, pontatlanul kezdtük az összecsapást, amely meghatározta a találkozó menetét. Tulajdonképpen térfélcserét követően érkeztünk meg a meccsbe, ennek köszönhetően sikerült vissza kapaszkodnunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Chanise Jenkins : Remekül kezdtük a mérkőzést, nagy tempót diktáltunk. A végére elfogyott kicsit a lendületünk, amit a PINKK kihasznált, és megmutatták, hogy ők is egy erős és jó csapat. Nincs időnk ünnepelni, fel kell vennünk a szezon ritmusát, és készülünk a szerdára.

Vendég játékos nyilatkozata
Horváth Zsanett : Bealudtunk a találkozó elején, sajnos nem a megbeszéltek szerint játszottunk. A meccs végére összeállt a kép, viszont ez későnek bizonyult. Nincs időnk leragadni és szomorkodni, továbblépünk és a hétközi fordulóra fókuszálunk.


Dobástérkép
TFSE-MTK
PINKK-Pécsi 424
TFSE-MTK
PINKK-Pécsi 424
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
PINKK-Pécsi 424
52%
41%
2p ktáv.
TFSE-MTK
PINKK-Pécsi 424
56%
27%
3p táv.
TFSE-MTK
PINKK-Pécsi 424
32%
24%
1p bünt.
TFSE-MTK
PINKK-Pécsi 424
74%
60%
TFSE-MTK PINKK-Pécsi 424
Szerzett labda 13 15
Eladott labda 23 21
Lepattanó 43 30
Gólpassz 20 15
Fault 25 22
VAL 117 78
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dúl

Panka Dulcinea
X 6 1 3 33 0 1 0 1 5 20 2 9 22 1 2 50 1 2 3 3 2 1 1 4 1 1 8 30 0

Bernáth

Réka
X 13 1 4 25 0 0 0 3 5 60 4 9 44 2 2 100 10 0 10 2 4 1 1 7 0 2 24 28 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 17 4 9 44 0 1 0 1 4 25 5 14 36 6 10 60 5 5 10 1 2 1 5 0 1 0 19 28 0

Jenkins

Chanise Monique
X 17 4 6 67 2 2 100 0 5 0 6 13 46 5 5 100 1 0 1 2 5 4 4 2 1 0 15 26 0

Kovács

Vanessza Luca
X 6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 7 1 8 1 0 3 2 4 0 0 21 20 0

Németh

Alma
11 2 2 100 3 5 60 0 0 0 5 7 71 1 2 50 3 3 6 1 2 4 4 0 0 1 17 20 0

Boros

Berta Panna
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 0 2 2 1 4 2 1 0 0 9 15 0

Herman

Aliz
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 4 2 0 1 0 0 1 15 0

Tóth

Tímea
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 2 0 1 0 2 13 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 1 5 0

Markovic

Nevena
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Katona

Szidónia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 14 27 52 5 9 56 7 22 32 26 58 45 17 23 74 32 11 43 13 23 25 22 20 4 4 117 200
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vorpahl

Leslie
X 12 2 7 29 0 2 0 2 6 33 4 15 27 2 3 67 1 2 3 2 1 2 6 6 2 1 18 34 0

Vári

Zita
X 8 4 7 57 0 2 0 0 1 0 4 10 40 0 0 0 3 1 4 2 4 2 2 2 1 2 9 31 0

Kovács

Kitti Regina
X 9 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 1 1 100 3 3 6 2 2 2 2 1 0 0 16 24 0

Demeter

Nóra
X 5 1 4 25 1 2 50 0 0 0 2 6 33 1 1 100 4 2 6 0 3 4 2 0 0 0 6 22 0

Szűcs

Lilla Katalin
X 5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 3 0 3 0 3 0 1 1 1 3 0 1 4 20 0

Tenyér

Zsófia
5 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 3 6 50 2 0 2 3 1 2 5 1 1 0 10 20 0

Zubac

Dragana
6 1 4 25 0 1 0 0 5 0 1 10 10 4 6 67 1 0 1 2 2 3 3 1 0 0 0 17 0

Horváth

Zsanett
7 2 2 100 0 1 0 1 1 100 3 4 75 0 1 0 0 0 0 2 2 1 2 1 0 0 8 15 0

Zsilinszki

Lilla
4 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 2 100 1 1 2 0 3 4 1 0 0 0 3 11 0

Jáhni

Zsófia Anna
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 1 2 3 2 2 1 1 0 0 0 4 6 0

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 15 37 41 3 11 27 4 17 24 22 65 34 15 25 60 19 11 30 15 21 22 25 15 4 4 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek