Fiú Serdülő- 2020/2021
2021. május 9. | 11:00
 
Vasas Pasaréti Sportcentrum
67 -59
(16-6, 10-22, 26-14, 15-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pál Roland, Fajszi Zsombor Levente (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Gál Balázs : Nagyon döcögősen indult a találkozó számunkra, és szokásunkhoz híven elég sok hibát vétettünk mind támadásban, mind védekezésben. Sok olyan dolgot nem csináltunk precízen, amit egyébként tudnak a srácok, és képesek rá téthelyzetben is, hogy megvalósítsák. Azt gondolom, hogy talán erről is szól az országos döntő, és talán ezért is hasznos, hogy részt tudnak ezen venni a srácok, mert olyan hangulatban játszhatnak, ami más körülmények között nem igazán lehetséges. Én azt gondolom, hogy nem feltétlen úgy alakult a döntő, ahogy szerettük volna előzetesen, viszont olyan tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a srácok, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy profi játékos váljon belőlük. Nekünk ez az elsődleges célunk, úgyhogy köszönjük szépen a rendezést és a részvételt, nagyon köszönjük, hogy itt lehettünk!

Vendég edző nyilatkozata
Patay Zsolt : Örültünk, hogy itt lehettünk, tök jó volt! Azt gondolom, hogy kicsikét meg tudtuk nehezíteni a hetedik helyért is az ellenfelünk helyzetét, és sokáig tartottuk magunkat. Más ötössel kezdtem, mint ahogy szoktam, nem a megszokott volt, de úgy látom, hogy ez elég zavart okozott az ellenfélnél. Igazából egy élmény volt, hogy idáig el tudtunk jutni, nagyon sajnálom, hogy a Covid-helyzet miatt nem egy igazi tornát tudtunk játszani. Ettől függetlenül tényleg örülök, és köszönjük a Vasasnak, hogy a közelben és ilyen profin megszervezte ezt az egész döntőt! Hajrá Vasas!


Dobástérkép
Cívis KK U14A
Pityke KSE
Cívis KK U14A
Pityke KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Cívis KK U14A
Pityke KSE
47%
43%
2p ktáv.
Cívis KK U14A
Pityke KSE
38%
0%
3p táv.
Cívis KK U14A
Pityke KSE
19%
14%
1p bünt.
Cívis KK U14A
Pityke KSE
54%
54%
Cívis KK U14A Pityke KSE
Szerzett labda 14 17
Eladott labda 27 24
Lepattanó 48 35
Gólpassz 17 6
Fault 23 23
VAL 96 60
Statisztika
Cívis KK U14A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fekete-Gál

Csongor
X 20 4 8 50 0 1 0 2 7 29 6 16 38 6 10 60 4 4 8 4 7 2 5 4 3 0 23 30 0

Balogh

Ádám
X 9 2 4 50 1 1 100 0 1 0 3 6 50 3 4 75 4 3 7 2 2 3 3 3 0 0 18 27 0

Schmiedt

Péter
X 2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 3 1 4 2 2 5 0 1 1 0 5 12 0

Vántus

Botond
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 2 0 0 2 2 1 1 2 1 1 0 0 6 10 0

Szabó-Zsámba

Botond
X 2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 6 0

Makray

Áron
12 3 6 50 0 1 0 0 1 0 3 8 38 6 9 67 5 0 5 3 5 3 5 3 1 0 16 30 0

Váróczy

Gergő István
9 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 2 4 50 7 1 8 0 2 1 4 2 2 1 15 28 0

Nagy

Kristóf Szilárd
4 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 2 4 50 5 3 8 0 4 4 2 1 0 0 6 21 0

Wágner

Ferenc
5 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 6 33 1 4 25 3 3 6 1 2 1 3 0 0 0 6 20 0

Molnár

Máté
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 10 0

Vágó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 6 0

Elek

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 16 34 47 3 8 38 3 16 19 22 58 38 20 37 54 31 17 48 14 27 23 23 17 7 1 96 200
Pityke KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Harsányi

Ákos
X 11 1 2 50 0 1 0 1 4 25 2 7 29 6 6 100 2 1 3 2 7 5 3 1 0 1 8 21 0

Nagy

Zsombor László
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 2 0 2 0 0 0 0 4 21 0

Bárány

Szabolcs
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -2 10 0

Rab

Martin
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 4 0 0 0 0 0 -5 10 0

Maksa

Roland
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 4 0 4 1 3 0 4 0 0 1 2 10 0

Lukácsi

Gábor
21 7 16 44 0 4 0 0 6 0 7 26 27 7 11 64 4 4 8 3 4 2 8 3 0 2 16 30 0

Nagy

Gábor
23 9 17 53 0 1 0 1 4 25 10 22 45 2 9 22 6 1 7 6 3 3 6 2 0 3 22 30 0

Mészáros

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 2 0 5 1 0 1 0 7 25 0

Mészáros

Bálint
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 2 4 1 0 4 1 0 0 0 9 22 0

Jakab

Kelemen
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 0 0 0 -1 13 0

Fischer

Pál
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 8 0

Ruzsinszky

Zoltán Zénó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 59 19 44 43 0 7 0 2 14 14 21 65 32 15 28 54 23 12 35 17 24 23 23 6 1 7 60 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek