Fiú Serdülő- 2020/2021
2021. május 7. | 11:00
 
Vasas Pasaréti Sportcentrum
65 -68
(19-21, 9-18, 16-19, 21-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szentpáli-Gavallér Csaba, Hőgerl Bence (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Gál Balázs : Nagyon sajnálom, hogy pár ponttal alulmaradtunk a MAFC-cal szemben. Pár alkalommal már találkoztunk a bajnokság során, és soha nem volt könnyű a találkozó. Bizonyos dolgokat megszerettünk volna valósítani, és csak magunkat okolhatjuk, hogy ilyen szoros végjátékba mentünk bele, ugyanis két és fél negyedig rengeteg hibával játszottunk mind támadásban, mind védekezésben. Nagyon sok koncentrációs hiba volt, nagyon indiszponáltan játszottunk, és nagyon puhák voltunk a párharcokban. Olyan előnyt engedtünk az ellenfélnek, ami után nagyon sok energiát vett ki belőlünk, hogy visszajöjjünk. Az nagyon becsülendő, hogy visszatudtunk jönni, és egylabdás találkozó lett belőle, de tehettük volna ezt simábbá, ha határozottabbak vagyunk.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Krisztina : Büszke vagyok a csapatomra, mert már nagyon hosszú ideje arra készülünk, hogy egy ilyen nagyon szoros mérkőzést hogy lehet megnyerni, és ez most sikerült is. Azt gondolom, hogy mindent beleadtak a srácok támadásban és védekezésben is. Nagyon akarták ezt a győztes meccset, ami sikerült is, úgyhogy gratulálok a csapatomnak és a Debrecen csapatának is!


Dobástérkép
Cívis KK U14A
MAFC/A
Cívis KK U14A
MAFC/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Cívis KK U14A
MAFC/A
39%
50%
2p ktáv.
Cívis KK U14A
MAFC/A
23%
12%
3p táv.
Cívis KK U14A
MAFC/A
18%
22%
1p bünt.
Cívis KK U14A
MAFC/A
62%
33%
Cívis KK U14A MAFC/A
Szerzett labda 16 9
Eladott labda 22 30
Lepattanó 45 65
Gólpassz 10 19
Fault 19 23
VAL 78 83
Statisztika
Cívis KK U14A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váróczy

Gergő István
X 13 3 9 33 0 0 0 0 3 0 3 12 25 7 10 70 8 5 13 3 1 3 7 1 5 1 29 30 0

Fekete-Gál

Csongor
X 23 5 10 50 1 1 100 3 9 33 9 20 45 2 5 40 6 3 9 4 2 3 5 2 2 0 29 29 0

Schmiedt

Péter
X 8 2 4 50 2 3 67 0 3 0 4 10 40 0 2 0 3 2 5 2 4 4 2 0 0 0 5 22 0

Wágner

Ferenc
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 3 3 0 1 0 0 1 0 0 3 10 0

Molnár

Máté
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2 8 0

Makray

Áron
13 2 3 67 1 8 13 1 3 33 4 14 29 4 4 100 3 0 3 6 11 4 4 2 0 1 7 27 0

Balogh

Ádám
2 1 2 50 0 2 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 -1 25 0

Nagy

Kristóf Szilárd
2 1 5 20 0 4 0 0 0 0 1 9 11 0 0 0 2 3 5 1 1 3 4 2 0 0 5 20 0

Vántus

Botond
2 0 2 0 1 2 50 0 1 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 1 0 0 1 16 0

Vágó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 3 7 0

Szabó-Zsámba

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0

Vállai

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 65 15 38 39 5 22 23 4 22 18 24 82 29 13 21 62 29 16 45 16 22 19 23 10 7 3 78 200
MAFC/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Viola

Dávid Zsolt
X 10 5 9 56 0 2 0 0 1 0 5 12 42 0 2 0 4 3 7 0 8 2 2 1 1 0 4 28 0

Blaskovits

Márk Mihály
X 12 4 9 44 0 5 0 0 0 0 4 14 29 4 6 67 6 5 11 2 3 5 4 4 1 1 19 26 0

Gyenes

Ádám
X 6 3 4 75 0 6 0 0 1 0 3 11 27 0 2 0 8 5 13 2 2 4 1 1 0 1 11 24 0

Szijártó

Bertalan
X 4 2 4 50 0 3 0 0 0 0 2 7 29 0 2 0 2 1 3 1 2 2 2 0 0 2 1 23 0

Szilágyi

Mihály
X 2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 2 4 1 0 2 2 2 0 0 10 14 0

Molnár

Tamás
22 5 8 63 2 3 67 2 6 33 9 17 53 2 2 100 5 1 6 1 6 1 1 3 0 0 19 26 0

Müller

Andor János
6 2 5 40 0 3 0 0 0 0 2 8 25 2 6 33 3 1 4 2 3 1 3 4 0 2 6 22 0

Upor

Milán
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 2 4 0 3 3 2 0 0 0 5 15 0

Lestyák

Benedek
0 0 4 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 0 2 0 3 1 4 0 2 2 1 3 1 1 0 12 0

Pongrácz

Bence Csanád
2 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 4 5 9 0 1 1 1 1 0 0 8 10 0

Mattányi

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Deme

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 24 48 50 3 26 12 2 9 22 29 83 35 8 24 33 39 26 65 9 30 23 19 19 3 7 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek