Magyar Kupa, Férfi- 2020/2021
2021. április 7. | 15:30
1. forduló
Ludovika Aréna
96 -69
(26-12, 21-16, 22-19, 27-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Pozsonyi László, Nyilas István (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Az volt a célunk, hogy jól, agresszívan kezdjük a meccset, ami meg is adta a mérkőzés alaphangját. A második félidő már arról szólt, hogy kézben tartsuk a találkozót. Nem nagyon vagyok elégedett a harmadik-negyedik negyedben látottakkal, mert bár megértem, hogy húszpontos előnynél nehezebb már koncentrálni, de úgy éreztem, hogy fejben már a pénteki elődöntőn jár az agyunk. Ettől függetlenül a győzelem az győzelem, erre már senki sem fog emlékezni. Számunkra most már a Szolnok elleni meccs a fontos. A Pécsnek a legjobbakat kívánom a szezon hátralevő részében és gratulálok nekik, hogy eljutottak idáig. Az idei magyar bajnokságban van hét csapat, amely bármikor megverheti a másikat. Mögöttük egy hely maradt a Magyar Kupában, amelyet végül a PVSK szerzett meg, szóval ez egy nagy siker a számukra a költségvetést és a keretet tekintve.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Először is gratulálok a Falcónak. Nagyon erősen játszottak, sok kontakttal, miközben a védő és a támadóoldalon is sokat variáltak. Az első negyedben kicsit lefagytunk, túl sok hibát vétettünk, ami után az ellenfelünk elkapta a ritmust. Ezután próbáltunk változtatni, átálltunk zónavédekezésre, de elsősorban a támadóoldalon nem voltunk elég élesek, ilyen dobószázalékkal lehetetlen megverni egy olyan jó csapatot, mint a Szombathely. Sok sikert kívánok nekik a tornán, mindenük adott ahhoz, hogy megnyerjék a kupát. Mi pedig folytatjuk a munkát és a play-outra fókuszálunk. Még egyszer gratulálok a Falcónak, de a saját csapatomnak is, nagy siker számunkra, hogy bejutottunk a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Hazai játékos nyilatkozata
Doktor Péter : Az edzőnk azt kérte tőlünk, hogy már az első perctől kezdve nagy nyomást gyakoroljunk a védekezésben, ezt sikerült is megvalósítani. Gyors kosarakat tudtunk szerezni, amiből kialakult egy egész nagy előny már az elején, amit tudtunk is tartani a negyedik negyedig. Kevés időnk van felkészülni a Szolnokból, pénteken már meccs van, de megpróbáljuk ezt minél jobban lebonyolítani.

Vendég játékos nyilatkozata
Ruják András : Tudtuk, hogy papíron ez a meccs nem nekünk áll, sajnos ez ki is jött teljesen a mérkőzésen. Úgy gondolom, hogy ha tíz meccset játszunk a Falcóval, akkor általában ilyen eredmény születik. Az első félidőben borzasztóan sok eladott labdánk volt, amiből könnyű kosarakat szereztek. Tudtuk, hogy fizikálisan erős csapatuk van, a magas és a mezőnyposztokon is ki tudták használni ezt. Sajnos nem tudtunk nagyobb ellenállást kifejteni.


Dobástérkép
Falco KC
PVSK-VEOLIA
Falco KC
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
PVSK-VEOLIA
50%
56%
2p ktáv.
Falco KC
PVSK-VEOLIA
29%
50%
3p táv.
Falco KC
PVSK-VEOLIA
52%
20%
1p bünt.
Falco KC
PVSK-VEOLIA
85%
38%
Falco KC PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 8 4
Eladott labda 12 14
Lepattanó 40 35
Gólpassz 25 17
Fault 16 16
VAL 135 84
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bruinsma

Evan John
X 26 4 7 57 0 1 0 5 5 100 9 13 69 3 4 75 4 3 7 3 1 3 5 3 1 0 39 23 0

Doktor

Péter László
X 12 3 4 75 0 1 0 2 3 67 5 8 63 0 0 0 2 1 3 1 0 1 0 1 0 0 14 23 0

Keller

Ákos
X 2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 5 0 5 1 3 2 1 1 1 1 4 21 0

Benke

Szilárd
X 9 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 9 21 0

Váradi

Benedek
X 4 2 4 50 0 1 0 0 4 0 2 9 22 0 0 0 4 2 6 1 1 1 3 5 0 0 11 17 0

Anderson

Kyan Shakeel
17 1 3 33 1 2 50 3 5 60 5 10 50 4 4 100 1 0 1 1 1 1 3 4 0 1 20 26 0

Barac

Boris
4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 5 1 6 1 2 1 1 3 0 1 10 22 0

Perl

Zoltán
14 2 5 40 1 1 100 2 5 40 5 11 45 2 2 100 1 0 1 0 1 2 1 4 0 2 13 20 0

Lake

De'Quon
8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 6 4 10 0 2 4 0 1 0 2 14 19 0

Dancsecs

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 4 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 21 42 50 2 7 29 13 25 52 36 74 49 11 13 85 29 11 40 8 12 16 16 25 2 7 135 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruják

András Baldvin
X 10 3 6 50 2 4 50 0 3 0 5 13 38 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 3 0 1 7 34 0

Brkic

Veljko
X 23 11 14 79 0 0 0 0 1 0 11 15 73 1 8 13 8 7 15 1 5 1 5 4 4 0 36 30 0

LEWIS

Mike
X 15 3 5 60 2 3 67 1 3 33 6 11 55 2 2 100 1 2 3 1 2 2 1 2 0 0 15 29 0

Budimir

Veljko
X 2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 4 0 4 0 2 1 0 1 0 0 0 24 0

Dr. Demeter

Attila
X 3 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 1 2 50 4 0 4 0 1 4 2 1 2 0 7 20 0

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
5 0 2 0 0 2 0 1 6 17 1 10 10 2 4 50 1 0 1 2 2 2 8 4 1 1 8 29 0

Dragasevic

Veljko
9 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 2 0 0 10 22 0

Krivacevic

Markó
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 0 0 0 1 12 0

Carev

Aleksej
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rátvay

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 19 34 56 5 10 50 5 25 20 29 69 42 6 16 38 24 11 35 4 14 16 16 17 7 2 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek