Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. március 28. | 18:00
26. forduló
Hódtói Sportcsarnok
77 -104
(22-31, 15-26, 18-18, 22-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Makrai Márton, Gergely Csaba (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Először is gratulálni szeretnék Honti Viktor kollégámnak és a ceglédi csapatnak, hiszen nem érdemtelenül nyerték meg az alapszakaszt! A mai mérkőzésre elfogytunk létszámilag, mindössze egyetlen felnőttem maradt öt U20-as korúval kiegészítve. Ennek ellenére úgy gondolom, minden tőlünk telhetőt megtettünk a fair play szellemében és saját magunk miatt is. Büszke vagyok a csapatomra, mert szűk kerettel, de annál nagyobb szívvel hoztuk le az elmúlt hónapokat és értékes negyedik helyezést értünk el. Holnaptól már a Pápa ellen készülünk, szeretnénk behúzni a párharcot. Jó egészséget kívánok mindenkinek, aggasztó hírek jöttek ezen a héten is, részvétemet kívánom az elhunytak családjainak Békéscsabától Budapestig!

Vendég edző nyilatkozata
Honti Viktor : A legnagyobb feladatunk az volt ma, hogy az ezer sebből vérző Vásárhely ellen megfelelő motivációval lépjünk pályára, hisz a mérkőzésnek számunkra nem volt már tétje. Mindezt a fiúk nagyon szépen megoldották és jó kosárlabdával sikerült nyernünk. További sok sikert kívánok a Vásárhelynek!


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Cegléd
Vásárhelyi Kosársuli
Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Cegléd
65%
78%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Cegléd
33%
63%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Cegléd
27%
32%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Cegléd
72%
85%
Vásárhelyi Kosársuli Cegléd
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 14 7
Lepattanó 28 34
Gólpassz 13 22
Fault 12 23
VAL 93 142
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bálint

Erik
X 21 5 11 45 3 3 100 0 2 0 8 16 50 5 8 63 6 2 8 0 3 1 6 0 0 1 21 40 0

Pavlovic

Vuk
X 11 4 4 100 0 2 0 1 2 50 5 8 63 0 0 0 7 0 7 1 1 1 3 7 0 0 25 40 0

Varga

Ákos
X 27 4 6 67 0 3 0 4 10 40 8 19 42 7 8 88 5 0 5 0 4 1 7 4 0 0 27 40 0

Bodócsi

Benjamin
X 12 4 4 100 0 0 0 1 6 17 5 10 50 1 2 50 2 0 2 0 4 4 5 1 0 0 10 35 0

Kozma

Péter
X 4 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 3 0 3 3 1 1 2 0 0 2 7 26 0

Megyesi

Dániel Márk
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 1 4 0 1 0 0 3 19 0

Béres

Nándor András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Zalán Lajos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 31 65 3 9 33 6 22 27 29 62 47 13 18 72 26 2 28 4 14 12 23 13 0 3 93 200
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dobbs

Charleston Edward
X 25 9 10 90 2 4 50 1 4 25 12 18 67 0 0 0 5 2 7 1 0 3 0 0 0 0 27 22 0

Fekete

Viktor Norbert
X 19 1 1 100 1 1 100 4 11 36 6 13 46 3 3 100 2 0 2 0 0 1 3 3 1 0 21 22 0

Mészáros

Máté
X 2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 1 3 0 3 0 0 4 22 0

Csák

Bence
X 6 0 1 0 0 0 0 2 7 29 2 8 25 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 1 0 0 3 21 0

Kovács

Bálint Benedek
X 7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 5 0 5 1 0 1 0 0 0 0 13 15 0

Szabó

Norbert
10 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 2 2 100 4 1 5 0 0 1 3 1 0 0 17 23 0

Hegedűs

Gergely
6 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 3 4 75 0 0 0 3 0 1 2 4 1 0 12 20 0

Várbíró

Gergő
15 4 5 80 2 2 100 0 1 0 6 8 75 3 3 100 3 2 5 2 2 2 3 3 1 0 25 19 0

Gonda

Zsombor Gábor
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 2 5 0 2 0 0 5 12 0

Csákvári

Csaba László
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 0 0 5 10 0

Tóth

Zoltán
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 5 7 0

Andó

Levente
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 1 1 0 1 2 1 3 0 0 5 7 0
Összesen 5 104 25 32 78 5 8 63 11 34 32 41 74 55 11 13 85 27 7 34 9 7 23 12 22 3 0 142 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek