Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. március 24. | 18:00
24. forduló
Bonyhád Városi Sportcsarnok
84 -85
(23-19, 26-23, 20-20, 15-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyilas István, Reisz Péter, Téczely Roland Balázs (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Rendkívül csalódottak vagyunk, végig a kezünkben volt a mérkőzés! Szinte teljes kerettel tudtunk végre pályára lépni -ami nagy szó- és így inkább a mi akaratunk érvényesült a pályán. Voltak azonban érthetetlen rövidzárlataink, rossz döntéseink, így a Pápa visszajött a mérkőzésbe. Agresszívabb védekezésre van szükségünk, amihez nélkülözhetetlen egy határozottabb kommunikáció, de vasárnap azért utazunk Tiszaújvárosba, hogy idén a playoff-ba jussunk!

Vendég edző nyilatkozata
Kálmán László : Nagyon kemény és jó mérkőzés volt, amelyben mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet. A Bonyhádnak végig a kezében volt a mérkőzés, azt gondolom csak magukat hibáztathatják, hogy elvesztették ezt a meccset. Mi egy kicsit felpaprikázódtunk, és azt gondolom, hogy a játékosok nem 100%-ot hanem 200%-ot nyújtottak azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük. Ez a végén sikerült, úgyhogy elégedett vagyok, és ezzel megszereztük az 5. helyet, a Bonyhádnak pedig kívánom, hogy nyerjenek Tiszaújvárosban és jussanak be a legjobb nyolcba.


Dobástérkép
Bonyhádi KSE
Conoil Motax KC
Bonyhádi KSE
Conoil Motax KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bonyhádi KSE
Conoil Motax KC
56%
61%
2p ktáv.
Bonyhádi KSE
Conoil Motax KC
20%
50%
3p táv.
Bonyhádi KSE
Conoil Motax KC
24%
32%
1p bünt.
Bonyhádi KSE
Conoil Motax KC
82%
69%
Bonyhádi KSE Conoil Motax KC
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 12 14
Lepattanó 38 37
Gólpassz 17 16
Fault 24 24
VAL 119 121
Statisztika
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dorogi

Gergő
X 21 9 13 69 0 0 0 1 2 50 10 15 67 0 0 0 2 2 4 1 0 2 0 0 2 0 23 33 0

Pupp

Bence
X 11 3 6 50 0 0 0 0 2 0 3 8 38 5 5 100 5 1 6 1 8 4 6 9 0 1 20 30 0

Pajor

Dávid
X 7 1 3 33 1 1 100 1 7 14 3 11 27 0 0 0 4 2 6 1 2 3 2 1 0 0 7 28 0

Tömösváry

Máté
X 11 2 5 40 0 0 0 2 5 40 4 10 40 1 3 33 5 1 6 1 0 2 2 2 1 0 15 27 0

Gébert

Attila
X 3 1 2 50 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 1 100 3 0 3 2 1 4 1 0 0 0 4 20 0

Verasztó

Péter
14 2 5 40 0 1 0 1 5 20 3 11 27 7 8 88 4 1 5 1 0 2 9 3 0 2 23 27 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
13 3 5 60 0 1 0 1 3 33 4 9 44 4 5 80 5 2 7 2 1 4 4 2 0 0 21 20 0

Baki

Sándor
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 0 0 0 6 8 0

Heimann

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 7 0

Sebestyén

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 23 41 56 1 5 20 6 25 24 30 71 42 18 22 82 28 10 38 9 12 24 25 17 3 3 119 200
Conoil Motax KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Koma

Dániel
X 22 6 9 67 2 2 100 0 1 0 8 12 67 6 8 75 2 2 4 0 4 3 5 3 3 1 27 36 0

Sonyák

Béla Ádám
X 9 3 4 75 0 3 0 1 5 20 4 12 33 0 0 0 6 0 6 0 2 3 2 4 0 0 11 34 0

Murai

Gábor
X 18 5 8 63 2 2 100 0 3 0 7 13 54 4 7 57 8 3 11 6 3 2 10 5 0 1 38 32 0

Hódi

Patrik
X 24 2 3 67 1 1 100 6 11 55 9 15 60 0 0 0 2 0 2 2 0 4 0 0 0 0 22 29 0

Erdei

Márk
X 6 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 1 1 100 3 0 3 2 1 4 2 1 0 1 11 29 0

Kiss

Kornél László
2 1 2 50 0 2 0 0 4 0 1 8 13 0 0 0 4 1 5 0 0 1 4 2 0 0 6 17 0

Németh

Gábor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 5 1 0 0 0 1 13 0

Kocsis

Tamás Zoltán
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 1 5 0 3 2 0 1 0 0 6 10 0

Parcsami

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 0 0

Bakos

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 20 33 61 5 10 50 8 25 32 33 68 49 11 16 69 29 8 37 10 14 24 24 16 3 3 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek